Felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott katonai segélyeket az Egyesült Államok

A békefolyamat iránt elkötelezettséget várják az ukrán vezetéstől a múlt heti élés szóváltás után
Az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggeszti Ukrajna katonai támogatását – jelentette be a Fehér Ház. Ez azt jelenti, hogy addig nem érkezik további amerikai fegyverzet Ukrajnába, amíg az ország vezetése nem bizonyítja elkötelezettségét a békefolyamat iránt. A döntés érinti az összes jelenlegi amerikai katonai segélycsomagot, beleértve a már úton lévő fegyverszállítmányokat, valamint a lengyelországi raktárakban tartott katonai eszközöket is. Az Ukrajnának szánt amerikai katonai támogatások felfüggesztése kapcsán egy fehér házi tisztségviselő a CBS News-nak nyilatkozva elmondta: „Donald Trump államfő egyértelművé tette, hogy a békére összpontosít. Szeretnénk, ha partnereink is elhivatottak lennének ebben a célban. Ezért ideiglenesen szüneteltetjük és felülvizsgáljuk a katonai segélyt, hogy biztosak legyünk benne, az valóban hozzájárul a konfliktus megoldásához.”

A döntés hátterében a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti feszült viszony is állhat. Mint ismeretes, a múlt héten Washingtonban tartott találkozójukon a két vezető között nyilvánnos vita alakult ki az ovális irodában, amely végül Zelenszkij idő előtti távozásához vezetett. 

A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai katonai segély szüneteltetése átmeneti, és addig tart, amíg Trump elnök meggyőződik arról, hogy Ukrajna jóhiszemű előrelépést mutat a béketárgyalások terén.

A lépés komoly geopolitikai következményekkel járhat, hiszen Ukrajna egyik legfontosabb katonai támogatója eddig az Egyesült Államok volt. Kérdéses, hogy ez a döntés hogyan befolyásolja majd a frontvonalon zajló harcokat, valamint a nyugati szövetségesek reakcióit.

Von der Leyen: 800 milliárd eurónyi védelmi kiadásokra 

A Fehér Ház közlését illetően az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen sajtótájékoztatót tartott, amelyben röviden ismertette a védelmi kiadások növelésére irányuló, ReArm Europe elnevezésű uniós terveket.

„Az újrafegyverkezés korszakát éljük”– jelentette ki a BBC szerint Ursula der Leyen. Csütörtökön összeül az Európai Tanács, hogy megtárgyalják a tervet, amelynek lényege, 800 milliárd eurónyi védelmi kiadásokat mozgósítanának, „egy biztonságos és ellenálló Európa érdekében”. „Európa készen áll arra, hogy határozottabban lépjen fel” – jelentette ki Ursula von der Leyen.

A tisztségviselő kifejtette, az EB javaslata értelmében az uniós végrehajtó testület 150 milliárd euró értékben nyújtana hitelt a tagállamoknak, az összegeket lég- és rakétavédelemre, tüzérségi rendszerekre, rakétákra és lőszerekre, drónokra és drónvédelmi rendszerekre, valamint egyéb igények kielégítésére – a kiberbiztonságtól a katonai mobilitásig – használhatnak fel. 

„Ezekkel a felszerelésekkel a tagállamok tömegesen növelhetik az Ukrajnának nyújtott támogatásukat” – tette hozzá. Az Európai Unió újrafegyverzésére vonatkozó tervében az EB elnöke azt is javasolta, a tagállamok kapjanak nagyobb mozgásteret a védelmi kiadásokra vonatkozó, általában szigorú uniós adósság- és hiányszabályok betartásában, valamint hogy a rendelkezésre álló regionális fejlesztési alapokat katonai beruházásokra lehessen átcsoportosítani.

Üdvözölték a ReArm Europe tervet a román vezetők

A téma kapcsán Ilie Bolojan, az ügyvivő román államfő az X-en tett közzé bejegyzést, amelyben tudatta: Romániának növelnie kell a beruházásokat a védelmi képességek megerősítése érdekében. Bolojan az X-en, angol nyelven közzétett üzenetben reagált az amerikai közlésre. Mint kifejtette, a NATO Románia védelmének legerősebb pillére, és továbbra is elkötelezett és megbízható szövetséges. 

Marcel Ciolacu miniszterelnök keddi X-bejegyzésében üdvözölte az EB elnökének javaslatát, amely szerint az uniós tagállamok a túlzottdeficit-eljárás megindítása nélkül növelhetik a védelmi kiadásaikat. Hangsúlyozta, Európának készen kell állnia felelősséget vállalni a biztonságáért és a védelméért, és ezt erősíti meg az Ursula von der Leyen által ismertetett ReArm Europe elnevezésű csomag is. A kormányfő külön kiemelte azt a javaslatot, amely lehetővé tenné az uniós tagállamok számára, hogy a túlzottdeficit-eljárás megindítása nélkül növeljék védelmi kiadásaikat. „Románia már az orosz-ukrán háború kitörésétől ezt szorgalmazza” – szögezte le.

Ukrajna legfeljebb nyár elejéig tarthatja a harcok ütemét 

Miután a Fehér Ház úgy döntött, hogy leállítja a Kijevnek nyújtott katonai támogatást, Ukrajna még hetekig – legfeljebb a nyár elejéig – tarthatja fenn a harcok jelenlegi ütemét – mondták a CNN, a New York Times és a Reuters által idézett nyugati tisztségviselők.

A Hotnews hírportál összegzése szerint az amerikai elnöki irányelv már hatályba is lépett, és több mint egymilliárd dollár értékű fegyverre és lőszerre vonatkozik. A New York Timesnak névtelenséget kérve nyilatkozó tisztviselő elmondta, a döntés az amerikai elnök és nemzetbiztonsági tanácsadói között a Fehér Házban tartott megbeszélések sorozata nyomán született meg.

„Az államfő világosan kijelentette, a békére összpontosít. Szükségünk van arra, hogy partnereink is elkötelezettek legyenek ebben. Szünetet tartunk és felülvizsgáljuk a segélyezésünket, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy az hozzájárul a megoldáshoz” – jelentette ki a Fehér Ház egyik tisztségviselője a Bloombergnek. 

A döntés nemcsak a jövőbeni segélyekre, hanem a már úton lévő fegyverekre is vonatkozik, beleértve a már repülőgépeken és hajókon levő szállítmányokat, valamint a Lengyelországból Ukrajnába történő átszállításra váró felszereléseket.

Amint a Hotnews hírportál írja, Ukrajna vélhetőleg annak köszönhetően tarthatja ilyen körülmények között a frontot nyár elejéig, hogy a Biden-kormányzat mandátumának végén fokozta a fegyverszállításokat, és nagy mennyiségű, fejlett technológiájú fegyverrel látta el az országot. Ezek a fegyverek – köztük az ATACMS ballisztikus rakéták – tették lehetővé, hogy Ukrajna csapásokat mérjen orosz területre, ha pedig Kijev többet nem kap ilyen típusú fegyvereket, ezt értelemszerűen nem tudja többé megtenni. Bár az európai államok képesek lehetnek az amerikai tüzérségi szállítmányok pótlására, kiegészítve azt Ukrajna saját, növekvő védelmi iparával, a Kijev által használt legfejlettebb fegyverek továbbra is az Egyesült Államokból származnak – mutatnak rá amerikai tisztségviselők.

„A Fehér Ház döntésének a hatása nagy, sőt azt mondhatnám, hogy bénító lesz” – mondta a CNN-nek Mark Cancian külpolitikai elemző, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központ (CSIS) nevű amerikai think–tank vezető tanácsadója. A szakértő becslése szerint Ukrajna két–négy hónapon belül érezni fogja a segélyek leállításának hatását.

Ugyanakkor, JD Vance amerikai alelnök legutóbbi nyilatkozata szerint, nyitva áll az ajtó Ukrajna előtt, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz, ha Volodimir Zelenszkij „hajlandó komolyan tárgyalni a békéről.” „Ha valóban meg akarnak bizonyosodni arról, hogy Vlagyimir Putyin nem támadja meg újra Ukrajnát, akkor a legjobb biztonsági garancia az, ha az amerikaiaknak gazdasági részesedést adnak Ukrajna jövőjében” – nyilatkozta korábbana Fox Newsnak adott interjújában.

A fegyverszállítmányok leállítására vonatkozó döntés bejelentését követően, a BBC arról számolt be, Ukrajna miniszterelnöke szerint országa „szilárdan elszánt” a Washingtonnal való együttműködés folytatására. Denys Shmyhal szerint Kijev „kész aláírni” egy olyan megállapodást, amely hozzáférést biztosítana az Egyesült Államoknak az ukrajnai ritkaföldfém ásványkincsekhez.

Kreml: a döntés tárgyalásra késztethetik Kijevet

Az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély esetleges leállítása tárgyalásra késztetheti a rendezésről Kijevet – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.  „Ha az amerikai katonai segélyezés leállításáról szóló értesülés megfelel a valóságnak, akkor ez egy olyan döntés, amely valóban a békefolyamat felé terelheti a kijevi rezsimet” – nyilatkozott Peszkov.

Hangsúlyozta: Moszkva üdvözli Donald Trump amerikai elnök arra vonatkozó kijelentéseit, hogy békét akar teremteni Ukrajnában. Úgy vélekedett, az ukrán fegyveres erőknek nyújtott amerikai katonai támogatás leállítása lenne a legjobb hozzájárulás a békéhez.

Mind mondta, az Ukrajnának szánt amerikai szállítások esetleges leállításának részletei még nem ismertek, hozzátéve, Kijev az Egyesült Államoktól kapta a katonai segélyek nagy részét. Megjegyezte: Moszkva nem felejtette el a Trump első elnöki ciklusában Oroszország ellen bevezetett oroszellenes szankciókat és az Ukrajnába küldött fegyverszállítmányokat.

A vonatkozó híradásokra reagálva közölte: a Kreml nem hallott hivatalos nyilatkozatokat az Oroszország elleni szankciók részleges feloldásának lehetőségéről az Egyesült Államok részéről. Hangot adott álláspontjának, miszerint Moszkva és Washington kapcsolatát meg kell szabadítani a Moszkva által törvénytelennek tekintett gazdasági büntetőintézkedések negatív terhétől.