Felfüggesztené hivatalából az államfőt az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kezdeményezi Nicuşor Dan államfő felmentését tisztségéből, valamint hogy egyeztetéseket kezdeményezzenek az ügyben a többi parlamenti párttal - ismertette az Agerpres a szélsőjobboldali AUR országos tanácsának döntését, amelyet mind a 135 tagú küldött egyhangúlag támogatott.

Az AUR szerint kezdeményezésüket egyebek mellett az indokolja, hogy "a románok jelentős részét kizárják az ország jövőjét érintő döntésekből", továbbá hogy az államfő - álláspontjuk szerint - nem tett eleget alkotmányos kötelezettségének, és nem adott kormányalakítási megbízást újabb miniszterelnök-jelöltnek, miután az Adrian Veştea kormányfőjelölt által beterjesztett kabinetnek nem szavazott bizalmat a parlament.

Az AUR országos tanácsa azt is egyhangúlag támogatta, hogy Románia "térjen vissza a néphez", vagyis írjanak ki előre hozott parlamenti választásokat. A testület arról is határozott, hogy az AUR képviselői és szenátorai nem vesznek részt újabb esetleges bizalmi szavazásokon, és nem támogatnak egyetlen olyan kormányt sem, amelyet a Nicuşor Dan által Nyugat-barátnak nevezett pártok köréből neveznek ki.

Az alkotmány szerint az államfő felfüggesztését a törvényhozók legalább egyharmada indítványozhatja, amennyiben úgy gondolják, hogy az elnök alkotmánysértést követ el. Amennyiben a parlament megszavazza az elnök felfüggesztését, a választópolgárok egy 30 napon belül megszervezendő népszavazáson döntenek az államfő elmozdítása ügyében.

Mint íruk, az AUR a Veştea-kabinetről szóló parlamenti szavazás alkalmával megpróbálta elérni, hogy az államfő - aki korábban kizárta annak lehetőségét, hogy Romániát a szélsőjobb által hatalomra segített kormány vezesse - ismerje el: szükség van az AUR-ra a politikai válság megoldásához, illetve vonja vissza azt a minősítést, hogy az AUR szélsőséges párt. Az ultimátumnak az elnök nem tett eleget.

Az AUR a parlamenti helyek 20 százalékával rendelkezik, de a belőle kivált kisebb pártok törvényhozóival együtt a szélsőjobboldal parlamenti súlya meghaladja a 30 százalékot.

Az SOS Románia megkezdte az aláírásgyűjtést Nicuşor Dan tisztségből való felfüggesztésének kezdeményezéséhez. A párt elnöke, Diana Iovanovici-Şoşoacă szerint eddig 155 parlamenti képviselő és szenátor csatlakozott az indítványhoz, de a támogató törvényhozók nevét nem hozták nyilvánosságra. Şoşoacă az államfő lemondását és előre hozott választásokat is követelt. Az ellenzéki politikus szerint május 8-tól kezdve az SOS Románia több mint 400 ezer tagja és szimpatizánsa nyilvánította ki, hogy Nicuşor Dan elnököt el kell mozdítani tisztségéből.
    

 

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!