„Akciós” antik gyümölcskosár: végtag nélküli Barbie jár hozzá
– Egyfajta társadalmi kísérletnek fogtam fel a látogatást, elvégre legalább tíz éve nem voltam Feketetón. Japán vendégemmel jöttem, az ő kedvéért vállaltam a gyűrődést. Reggel 8-kor, autóval indultunk, s elég jó időben értünk ide. Mondják, hogy most már (szombaton délben – szerk. megj.) több mint 15 kilométeres a kocsisor Kolozsvár irányából – meséli érdeklődésünkre a vásár egyik látogatja. – Persze azért így is volt forgalmi dugó, Csucsától csak lépésben lehetett haladni. Már a helységnévtábla – Körösfeketetó (Negreni) – után improvizált parkolókba terelték a gépkocsivezetőket a helyiek, de tíz lejt kértek díjként. Ezért inkább egy mellékutcában próbáltam helyet találni, egy kerítés mellett álltam meg. Azonnal odajöttek valami legények, s mondták, hogy ott nem állhatok meg, mert magánterület. Azzal érveltem, nem a kerítésen kívül parkoltam, de fenyegetőzni kezdtek: lehet, történik valami a kocsival... Úgyhogy inkább odébbálltam, végül az országút szélén találtam helyet. Amikor kiszálltunk, s a japán vendégnek lefordítottam a település nevét angolra, előbb azt kérdezte, hogyan lehet fekete színű egy tó, aztán pedig a vízfelületet kereste. A hajdani leányvásár fogalmát is tisztáznom kellett, hisz azonnal átváltott feministába: mégis, hogyan lehet lányokat árulni? De nagyon élvezi a vásár hangulatát, mindenre rákérdez: ez miből készült, hol gyártották? Az eladók természetesen mindenre azt mondják, eredeti bőrből, s naná, hogy kézileg készült. Mindent elhisz, s mindenre rácsodálkozik. De már kezd feltűnni neki, hogy itt minden eredeti, s mégis olcsó – csak ma, csak itt, csak neki. Mondogatom, hogy semmit se higgyen el, s hogy itt nem veszik emberszámba, ha nem alkudozik. Úgyhogy azt hiszem, lassan átesett a ló túlsó oldalára, mert eddig semmit sem vásárolt. Szerencsére nekem elhitte, hogy a miccs nem árt az egészségének, azt megkóstolta, s ízlett. Számára mindenesetre nagy élmény ez a zsibvásár – tette hozzá a férfi.
Épp hogy elkaptuk, mielőtt kereket oldott: még Mickey Mouse is ott volt Feketetón
Rózsa, aki levendulát termeszt
Az egyik stand mögött álló fiatalember nem más, mint az a Rózsa Csaba, aki immár négy éve levendulát termeszt egy félhektárnyi területen, s feleségével létrehozta a Levenderland kiskereskedést. A levendulából illóolajokat, levendulavizet, egyéb termékeket készítenek. Kezdetben mindössze saját célra állították elő ezeket, de aztán gondoltak egy nagyot. A körösfeketetói vásárra első ízben érkeztek Budapestről, mert „útba esett”. Két termékük előállítási módját is elmesélték nekünk: a levendulát gőzzel párolják, majd a gőzt egy másik edénybe lecsapolják – ebből lesz a levendulaolaj, míg a gőzösítés másodlagos terméke a lecsapódott levendulavíz.
A fazekas Szűcs Apor feleségével, Szűcsné Teperics Eszterrel érkezett harmadik alkalommal a piacra, hogy értékesítsék dísztárgyaikat. Az áru készítési eljárása hosszadalmas, hiszen kétszer égetett agyagról beszélünk, amit kézzel dolgoznak meg, és „vázozva” is vannak – áruk mégsem rengeti a csillagos eget. A családjukban hagyománynak számít a cserépkályha-készítés, de a feketetói vásár meglátogatása is: Apor lassan ötven éve jár el ide. A piacozás hangulatának kedvelését és a mesterségét is a nagyszüleitől örökölte.
Vincze Gyöngyi kalotaszentkirályi, a pecslekvártól (csipkebogyólekvár – szerk. megj.) a diólikőrig minden finomságot árul. Három éve jár ki Feketetóra, s igazi gasztronómiai utazást kínál a turistáknak – nyugdíja mellé keresi meg vele a kiegészítőt. Élvezi a befőzés örömét – meséli –, és saját célra készíti a termékeket, majd a fölösleget kihozza árulni. Állítása szerint a vevői leginkább a csipkelekvárt, a diólikőrt és a levesbe való ecetes csípőspaprikát veszik leginkább, de ezekkel is van a legtöbb munka. Szórakozásnak tekinti a vásárt, már sohasem hagyná ki.
Kalotaszentkirályi finomságok Vincze Gyöngyitől
Hobbiból pénz
A gyermekkori hobbik egyike a képeslapgyűjtés. Borus József sem volt ezzel másképp, s bár ma autójavító műhelyben dolgozik, továbbra is elhivatottan gyűjti a régi tárgyakat, könyveket és képeslapokat. Bazáros jellegű standján minden megtalálható abból, ami a „nagyi házában” is volt, de úgy gondolja: ami másnak szemét, egyeseknek érték. A vásáros jövedelemből aztán újabb régiségekkel tölti fel készletét, hogy jövőre ismét legyen, amit hoznia. Harminc éve jár Nagyváradról a vásárra...
Filep Erzsébet Szamosújváron él, kezdetben szalmakalapokat készített, de mára ágyneműt, abroszokat hímez – gyermekkora óta űzi a varrás művészetét. Kiállításokra jár – volt már Békéscsabán és Törökországban. A rámahímzést és a más egyedi varrástípusokat hét évig tanulta, kelméit 30 éve mindig elhozza a vásárra. Ő mondja: a vásár veszélyes hely is lehet az árusok számára, hiszen kiszolgáltatottak a tolvajokkal, rablókkal szemben. Erzsike néni, ahogy mindenki ismeri, igen népszerű a piacon, több visszajáró kliense is van, ami nem csoda, hiszen népművészeti díjakkal is dicsekedhet…
Erzsike néni kliensei évről évre visszajárnak
Minden évben házicipő
Kolozsi Kata évek óta rendszeresen jár Körösfeketetóra, a vásár varázsa miatt és azért, mert a férjével „kettesben” lehetnek ott. Az idei vásárra is ez vonzotta: a hangulat, amit a hétvégi gyönyörű idő ráadásul tetőzött.
– Ez egy jó szokás – összegezte röviden. – Azért is szeretünk ide járni, mert mindig találkozunk a barátainkkal, azokkal, akikkel amúgy is összejárunk. Közösen pedig rábeszéljük egymást különböző poénos vásárlásokra – tette hozzá.
Idén fajátékokat és cipőt szerettek volna vásárolni férjével – de csak mértékkel – szerencséjükre mindkettőt találtak.
– Én minden évben veszek magamnak itt egy házicipőt, az elmaradhatatlan. Idén viszont sajnos nem találkoztunk annyi emberrel, mint az előző években, csak néhány baráttal futottunk össze. Azért, mert a többiek, abban a reményben, hogy elkerülhetik a hétvégi tömeget, forgalmat és dugót, inkább hétköznap jöttek ki. Idén már, ha jól tudom, múlt hét végétől kint voltak a vásárosok. Egyre nagyobb a vásár, időben is igényesebb, de ez egy kihívás, emiatt még izgalmasabb – mesélte Kolozsi Kata.
Végtag nélküli Barbie antik gyümölcskosárban
Orbán Reni Kolozsváron harmadéves egyetemista, idén harmadszorra ment ki Feketetóra.
– Amikor felköltöztem Kolozsvárra, akkor hallottam róla először. A kisvárosi nyugi után felfordultak a napjaink, pörgött az élet, s ami lehetőség adódott, mi mindent megragadtuk. Így kerültem el először Feketetóra. Hogy mi volt ott? Hideg, sár, motorcsónak leszerelt motorja és Barbie-baba végtagok nélkül – ezt adták ajándékba az antik gyümölcskosárral, amiben ki volt állítva –, kifolyt szövegkiemelő, kifogyott körömlakkos üveg, vinettás kenyér 1 lejért. Szóval egy nagy adag szürrealizmus és egy határozottan erős balkán feeling. Megmaradt. Barátokkal mentünk, és azóta is minden évben kinézünk – mondja, hozzátéve: ez a balkáni érzés vonzza évről évre. Nincs listája arról, hogy mit szeretne megvásárolni, de eddig mindig valami széppel ment haza a vásárról. De mégis a hangulat az, amiért évről évre visszajön.
Renit arról is faggatunk, volt-e nagyon erős pozitív vagy negatív élménye a vásárról, mi az, amiben ennek a rendezvénynek a varázsa rejlik.
– Az, hogy ez a vásár balkáni, poros, sáros és nyomasztó, mert láttam mennyi a szemét és milyen felelőtlenek vagyunk, mert a lángosos néni kezén folyik az olaj... De valamiért ez mégsem zavar. Nem zavar, mert „ha pénzetek van, minden nyelven tudok” alapon nem számít, hogy milyen nyelven alkudozol – mert ugye anélkül meg sem veszel semmit –, és szól a „manele”, de a hegedűszó is. Vagy négy blúzt vettem, meg egy ékszeresdobozt, ami még talán valaki nagymamájáé volt… Vinettás kenyeret most nem ettünk, mert már 2 lej egy szelet, és amúgy is, az „reggeli menü”, hamar elfogyott. Lejártam a lábam, és valószínűleg körülbelül a felét láttam csak a vásárnak, de ha minden úgy alakul, jövőre is jövök.
Biró Tímea
Sarány Orsolya
