FB Live-on a Magyarországon balesetet szenvedett mikrobusz sofőrje

FB Live-on a Magyarországon balesetet szenvedett mikrobusz sofőrje
Élőben közvetíthetett a Facebookon a becsapódás pillanatában annak a mikrobusznak a sofőrje, amely Magyarországon szenvedett balesetet, amely kilenc román állampolgár életét oltotta ki.

A közösségi médiában közvetített élő bejelentkezést valaki a telefonján rögzítette. A buszsofőr a volánnál filmezte magát, többször is ránézett a telefonjára, háta mögött látszanak az utasok.

A felvétel tanúsága szerint a busz egyszer csak átsodródik az ellenkező sávra, és úgy tűnik, nem látja a szembejövő kamiont. A telefon a becsapódás pillanatát is rögzítette.

A magyarországi baleset halálos áldozatainak száma elérte a kilencet – közölte a külügyminisztérium, amely szerint a halottak közül négyen biztosan román állampolgárok, de vannak arra utaló jelek, hogy a többiek is azok voltak.

„Az áldozatok azonosítása folyamatban van, és a baleset súlyossága miatt igen nehézkesen halad” – áll a külügyminisztérium kedd esti közleményében.

Az áldozatok földi maradványain boncolást és DNS-vizsgálatot is végeznek. Az áldozatok nagy száma miatt a miniszter elrendelte a különleges sürgősségi alap aktiválását, ebből fedezik majd a holttestek hazaszállításának költségeit.

A magyar rendőrség szerint a baleset kedden, magyarországi idő szerint 16.30-kor (romániai idő szerint 17.30-kor) történt a Budapesttől mintegy 50 kilométerre délkeletre fekvő Ceglédbercel közelében.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Lábát törte egy magyarországi nő pénteken a Székelykőn, a mentés nehézkesen zajlott az eső után rendkívül csúszóssá váló kövek miatt – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. 

A Fehér megyei Salvamont-Salvaspeo szolgálat képviselői szerint egy 50 év körüli nő esett el, és szenvedett lábtörést a Torockó fölött magasló Székelykő túraösvényén. 

“Nehéz volt a mentés az eső nyomán rendkívül csúszóssá váló ösvényen” –mondták a hegyimentők. 

A turistát a nagyenyedi SMURD csapata szállította kórházba.

Közhír