Ezentúl Szamosújváron is le lehet tenni a járművezetői vizsgát

Újdonságok a jogosítványkibocsátó hivatalnál

Liviu Done rendőrfőbiztos
Liviu Done rendőrfőbiztos bemutatta a vámellenőrzésnél használt eDAC platformot (Fotó: Rohonyi D. Iván)
Kettős sajtótájékoztató helyszíne volt kedden a prefektusi hivatal: Irina Munteanu prefektus jelenlétében a Kolozs megyei Jogosítványokat és Forgalmi Engedélyeket Kibocsátó Közszolgálat (SPCRPCIV), majd az Országos Határrendészet kolozsvári kirendeltségének vezetői ismertették a két hivatal újdonságait. Elhangzott, ezentúl új helyszínről indulva, prefektusi határozattal kijelölt útvonalon fognak vizsgázni Kolozsváron a jogosítványszerzésre vágyók, a szamosújváriak pedig ezentúl a járművezetői vizsgát saját városukban is megejthetik, így nem kell emiatt Désre vagy Kolozsvárra utazniuk. A sajtótájékoztatón a közszolgálat tavalyi mérlegét is ismertették, így többek között megtudtuk: a megyében 2023-ban közel 10 ezer személy kapott hajtási jogosítványt – azaz a vizsgára jelentkezők valamivel több mint fele –, a megye gépkocsiparkja viszont ennél is nagyobb mértékben, majdnem 16 ezerrel nőtt.

ÖSSZEFOGLALÓ

A határrendészet képviselője, Liviu Done rendőrfőbiztos Románia légi Schengen-csatlakozása kapcsán nyilatkozott, és vázolta azokat a változásokat, amelyek a vámellenőrzés folyamatát érintik a kolozsvári nemzetközi repülőtéren. Ennek kapcsán bemutatta azt a hazai fejlesztésű platformot, amelyhez hasonlót a Schengen-övezetben is használnak, és amely lehetővé teszi a személyek gyors azonosítását a személyi igazolvány vagy az útlevél „beszkennelésével”. Az eDAC nevet viselő platform, illetve mobiltelefonokra vagy táblagépekre telepíthető alkalmazás azonnal kiszűri, ha a felmutatott okmány hamis, ugyanakkor rövid időn belül további információkkal szolgál a hatóság embereinek az ellenőrzött személyről – mind a hazai, mind a Schengen-övezetbeli országok adatbázisait használva –, lerövidítve a várakozási időt a hagyományos adatbázis-ellenőrzéshez képest. A rendszert egyébként nemcsak a határrendészet, hanem a rendőrség is használja már. 

Liviu Done hozzátette: tavaly a kolozsvári reptérnek mintegy 3,25 millió utasa volt, ebből a határrendészet 3 millió személyt ellenőrzött, hisz csupán 25 ezren utaztak belföldi járatokon. Becslése szerint ezentúl az utasok mintegy 65-70 százaléka fog a Schengen-övezethez tartozó célállomásokra utazni, így kevesebb személyt kell majd ellenőrizniük, de emellett a belügyminisztérium további intézményeivel olyan közös ellenőrzéseket fognak végezni, amelyek a bűncselekmények megelőzését, az utasok azonosítását, így például a bírósági felügyelet alá helyezett vagy a jogtalanul Romániában tartózkodó személyek azonosítását célozzák. „Készen állunk az illegális migráció megfékezésére is” – tette még hozzá.

A sajtótájékoztató során Carmen Dan rendőrfőbiztos sorolta fel a legtöbb újdonságot: a Jogosítványokat és Forgalmi Engedélyeket Kibocsátó Közszolgálat (SPCRPCIV) Kolozs megyei osztályának vezetője az Irina Munteanu prefektus által szorgalmazott decentralizáció újabb fejleményeit ecsetelte. A fő újdonság, hogy Kolozsvár mellett ezentúl – Dés, Aranyosgyéres és Torda után – immár Szamosújváron is meg lehet ejteni a járművezetői vizsga gyakorlati részét. A közszolgálat működésében ugyanakkor apró változások történtek Aranyosgyéresen, ahol az újraengedélyezés után a szolgálat a városi rendőrség épületében (George Coşbuc utca 24. szám) az alábbi órarend szerint működik: hajtási jogosítványok: kedden 12.30 és 14.30 óra között, forgalomba íratások: kedden és csütörtökön 9.30–14.30 óra között. Jó hír a désiek számára, hogy az országos igazgatóság jóváhagyta a dési kirendeltség megnyitását, így azt is a lehető legrövidebb időn belül meg szeretnék valósítani.

Carmen Dan azt is elmondta: megváltoztatták – a lakossági visszajelzések, reklamációk miatt is – az indulási helyszínt a Kolozsváron vizsgázó sofőriskolások számára. Az indulási/érkezési helyet így a Kölesföldi/Plevnei utcából az Ószerre költöztették, hiszen itt a várakozó autók kevesebb „felfordulást” okoznak és könnyen meg is lehet fordulni. Az új, prefektusi határozattal jóváhagyott útvonal pedig a következő: Ószer (Bobâlna utca 26.) – Szabolcs vezér/Câmpina utca–Kölesföldi/Plevnei utca– Törcsvár/Branului utca–Szamosfalvi út (Aurel Vlaicu–Traian Vuia–Calea So­me­şeni)–Dezméri út–Munka sugárút–Gyár/Fabricii út–Magyar/21 Decembrie 1989 út–Móricz Zsigmond/Bucureşti út–Május 1. tér–Szent László/Răsăritului út–Árpád/Traian út–Kajántói/Oaşului utca– Szabolcs vezér/Câmpina utca–Cukorgyár/Fabricii de zahăr utca–Béla király/Dâmboviţei utca–Tóköz/Între Lacuri utca–Duna/Dunării utca– Kálvin/Căpitan Grigore Ignat utca– 1. Berek/Bărc I. utca. A vizsga során használni fogják az említett utcákat összekötő mellékutcákat, a nagyobb súlyú járművek esetében pedig a városon belül rájuk vonatkozó korlátozások miatt a Kolozsvár–Apahida, illetve Kolozsvár–Bányabükk terelőutakat is. 

Végül bemutatták a közszolgálat Kolozs megyei, 2023-as mérlegét. Eszerint az elmúlt év során a megyében 10 470 autót írattak ki a forgalomból, 26 228-at írattak forgalomba, és 30 700 gépkocsit írattak át. A szolgálat mintegy 91 ezer rendszámtáblát gyártott le – ebből 31 ezer volt preferenciális –, valamint további 42 ezer ideiglenes rendszámtáblát. Tavaly 20 592 személy jelentkezett a hajtási jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgára, és 50,44 százalékuk vette sikerrel a tesztet. A gyakorlati vizsgára 19 405-en iratkoztak be, és 9558 személy (51,19%) kapott „átmenő jegyet”. Összességében az év során a szolgálat közel 34 ezer jogosítványt bocsátott ki, ezekből több mint 23 ezret a régi cseréje okán.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Júniustól kezdődően azok a állampolgárok, akik elvesztették gépkocsivezetői jogosítványukat, vagy az okmányuk megsérült, közvetlenül a http://dgpci.mai.gov.ro internetes oldalon elérhető online szolgáltatáson keresztül igényelhetnek másolatot, és nem kell személyesen megjelenniük az ügyfélszolgálatnál. Az Agerpres hírügynökség közölte: a rendőrség szombaton kiadott közleménye szerint az online ügyintézés elsődleges feltétele a felhasználói fiók megnyitása a http://dgpci.mai.gov.ro oldalon.

Közhír

Hétfőn, azaz ma és kedden a szokásos program szerint fogadják az ügyfeleket a belügyminisztérium járművezetői jogosítványokat, forgalmi engedélyeket, útleveleket és személyi igazolványokat kiállító hivatalai – közölte vasárnap a szaktárca. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint május 1. és 6. között szünetel az ügyfélfogadás ezekben a hivatalokban.

Közhír