„Jön immár az ismerős/ Szél lábú deres ősz./ Sepreget, kotorász,/ Meg-megáll, lombot ráz”… idézhetnénk Kányádi Sándor megragadó hangulatú versének (Jön az ősz) első szakaszát: hiszen ismerősként ismét itt az ősz idén is, mint annyiszor az elmúlt években, évtizedekben.
Hűvösek és ködösek a reggelek, sárgulnak, színesednek, lehullnak a falevelek. Megborzongunk az idő múlásán, de elmélkedünk, derülünk az emlékeken. A Minerva archívumában az 1960-as, 1970-es fotók felidézik az őszt a Sétatéren: séta, csónakázás, elmélkedés mellett a közmunkát, levél- és gesztenyegyűjtést (ami kötelező volt, de legalábbis lelkiismereti feladat, és plusz pont járt érte, vagy megrovás az elmulasztásért).
