![Énekes fiatalok jelentkezését várják a Magyar Nemzeti Ifjúsági Kórusba](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.3702548%2Bt.1519387295646.jpeg?itok=orwTIu4B)
A kéthetes program első felében megtanult repertoárral a kórus turnéra indul, amelynek anyaországon kívüli helyszínei is lesznek. A kórus tevékenysége projektjellegű, egyszeri alkalom 2018. július 15–28. között, így más kórustagsággal jól összeegyeztethető. A Nemzeti Ifjúsági Kórus fővédnöke Kodály Zoltánné.
A 60 fősre tervezett kórusba magyarországi, határon- és tengerentúli 18–30 éves fiatalok jelentkezését várják, akik közül a legjobbak meghívást kapnak a július második felében, Kecskeméten zajló felkészítő táborba. A kórus ezt követően egy öt állomásból álló koncertturnéra indul, a tervek szerint Keszthely, Bécs, Galánta, Budapest és Kecskemét állomásokon lépnek fel. A kecskeméti fellépéssel zárul a Kodály Művészeti Fesztivál. A kórust két karnagy, Erdei Péter és Nemes László Norbert, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatója, nemzetközileg is elismert és számos szakmai díjjal rendelkező szakember vezényli.
A kórustagok számára a részvétel ingyenes. Jelentkezni március 31-ig lehet a http://kodaly.hu/hu/hirek/nemzeti-ifjusagi-korus-felhivas linken. További információ elérhető a www.kodaly.hu weboldalon.