A koronavírus-fertőzést egyébként három éve, 2020. február 27-én mutatták ki először az országban.
A tárca négy hónapja már nem naponta, hanem hetente közöl összesített adatokat a koronaírus-járvány terjedéséről és a halálos áldozatok számáról. A hétfőn közölt adatsor szerint, az utóbbi héten 5211 új fertőzést azonosítottak, 120 százalékkal többet, mint január utolsó hetében. A járványgörbe legutóbb tavaly október elején, a hatodik járványhullám leszálló ágán volt hasonló szinten.
Országszerte körülbelül 70–75 ezer fertőzésgyanús pácienst tesztelnek hetente. Az utóbbi hónapban megduplázódott a „találati arány:” az utóbbi héten a tesztek 7,2 százaléka lett pozitív.
A légúti megbetegedések száma február közepén növekedni kezdett, és ismét heti 100 ezer fölé emelkedett az országban. Ugyanakkor, a múlt héten majdnem kétszer annyi Covid-fertőzést jelentettek, mint – tünetek alapján diagnosztizált – influenzás megbetegedést. A laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt influenzafertőzések száma (heti kb. 500) alig egy tizede a koronavírus-fertőzések számának. A múlt héten 29 koronavírussal fertőzött beteg hunyt el Romániában. Az áldozatok számának csökkenő tendenciája nem torpant meg az év eleje óta.Romániában eddig 67 704 halálesetet írtak a Covid-19 okozta fertőzés számlájára. A járvány első évében 20 287, a másodikban 43 066, a harmadikban pedig 4351 koronavírus-fertőzéssel nyilvántartott ember halt meg Romániában.A koronavírus elleni vakcinát a beoltható lakosság 45 százaléka adatta be magának. Az immunizáció szinte teljesen leállt, miután tavaly márciusban feloldották az egészségügyi veszélyhelyzetet, és védettségi igazolvány nélkül is lehet Európában utazni.