Elstartolt a 2025–2026-os tanév Kiskurutty-évada

Hat négytagú csapat kerekedett fel a becsület és igazmondás védelmére a körzeti fordulón

A Kiskurutty Játéktanoda óvodásoknak szervezett közösségi játékprogram, amely az elemi iskolásoknak megrendezett Kurutty vetélkedő „kistestvé­rének” tekinthető, egyike azoknak a csapatépítő alkalmaknak, amely az erdélyi óvodásokat szólítja meg és hívja közös játékra. Több óvodai csoport közös projektjén alapuló találkozásos tevékenység, amelynek során a különböző megyékből jelentkező óvodások játékba integrált tanulási tevékenységeken vesznek részt. Értékközvetítő jellege attól felbecsülhetetlen a részt vevő pedagógusok előtt, hogy az ötletgazdák évente változó témakörbe ágyazzák a játékok próbáit, amelyek minden alkalommal ismert magyar gyermekirodalmi alkotás vagy kiemelkedő magyar szerző célirányosan megválasztott, gyermekeknek szóló szövege alapján helyezik keretbe a mondanivalót, pontosabban azt, hogy már óvodás korban érdemes és ajánlott minőségi szövegek által felfedezni a környező világot. Az évek alatt sorra kerültek Csukás István meséi, Marék Veronika Kippkopp és Tipptopp történetei, Kormos István Vackorja, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond állatmeséi, de Varga Katalin Madzag és cimboráival is megismerkedhettek a részt vevő óvodások.

A Kiskurutty Játéktanodát idén 11. alkalommal szervezik meg. A játék három fordulóból áll: körzeti, megyei és megyeközi szakaszokból. A körzeti (helyi) szakaszon a megyei települések óvodásai találkoznak. Idén hét megyéből összesen 55 csapat (220 gyermek!) indult. A megyeire csökken a létszám, míg a megyeközire minden megyét egyetlen négytagú csapat képvisel.

A játékok időpontjai: helyi szakasz – március 7., megyei forduló – április 25., megyeközi – június 5–6.

A 2026-os játékban Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Szeben, Bihar és Fehér megye óvodásai vesznek részt. A megyék minden évben körforgásszerűen vállalják a megyeközi szakasz megrendezését. Idén Kolozs megyét illeti a tisztség, hogy a rendezvény megyeközi szakaszának otthont adjon. A felkérés fölöttébb megtisztelő, ugyanis az idei kiírás témaválasztásakor a csíkszentdomokosi szervezők Kolozsvár híres szülöttét, Mátyás királyt tartották a legméltóbbnak azért, hogy a nevéhez fűződő mesék feldolgozásakor, értelmezésekor előtérbe kerüljenek a magyar nemzeti értékek, kincsek, emberi jellemek, jelképek, motívumok forrásai. A játék forgatóköny­vének kidolgozásakor Kádár Annamária pszichológus, a 11. Kiskurutty Játéktanoda védnöke ajánlásával három mesét választottak, amelyek a fordulók során rendre előkerülnek: Mátyás király és az igazmondó juhász (körzeti szakasz), Az okos leány (megyei szakasz) és Mátyás király koldusnak öltözött (megyeközi szakasz) mesék. Az örökzöld történetek mindnyájunk számára ismertek, a választás indoka azonban akkor válik érthetőbbé, ha az erdélyi ismert pszichológus üzenetjellegű mottóját is melléolvassuk: „Aki látni akar, annak le kell szállni a trónról.”

Hat óvodáskorú gyermekből álló négytagú csapat kerekedett fel a becsület és az igazmondás védelmére a körzeti fordulón, március 7-én. A játék helyszíneként a kisbácsi óvoda újonnan felépült, patinás, tágas, modern épületét ajánlotta fel Éles Kriszta kisbácsi óvónő a Constantin Brâncoveanu Gimnázium vezetősége jóvoltából. A részt vevő gyermekek pedagógusok és szülők kíséretében a Méhecske Napköziotthonos Óvodából (Kilin Tünde óvónő és Tamás Tihamér Levente óvó bácsi kíséretében), a Napsugár Napköziotthonos Óvodából (Bartha Evelyn és Jankó Hajnalka óvodapedagógusok kíséretében), a kisbácsi óvodából (Éles Kriszta kíséretében), valamint a Hársfaillat Napköziotthonos Óvodából (Farkas Andrea és Gergely Erika Magdolna óvónők kíséretében) érkeztek. Csapatcímereiket, illetve a feldolgozandó mese újraértelmezése és átírása alapján elkészült egyedi és eredeti jeleneteiket mutatták be a Zümi, a Kisbácsi Korvinok, a Vidám napsugarak, a Kuruttykalandorok, a Méhecskék és a Dongók névre hallgató csapatok. Akár Mátyás király is örömét lelte volna a lelkes nagy csapatban, ha látta volna mekkora buzgalom, felkészülés és önzetlen lelkesedés lakozik a résztvevőkben. Az igazság útjának második próbatétele egy akadálypálya helyes és megfelelő sorrendben elvégzendő gyakorlatsorából állt, amit minden kis óvodás becsülettel és kitartással teljesített. Villámkérdések segítségével ellenőrizték a gyermekek szövegértését is, az érkező válaszok bebizonyították, hogy a Mátyás királyról szóló meséket nemcsak az idei kiírás alkalmával mesélik az óvónők az óvodában, hanem szervesen beépülnek a gyermekirodalmi meserepertoárba és az óvodai gyakorlatban rendszeresen élnek vele.

Az óvodások kognitív tudását fejlesztő Kiskurutty Játéktanoda az érzelmi intelligenciát is megcélozza: önbizalmat, bátorságot, kitartást, csapatszellemet, az egymás iránti figyelmet, tapintatot, összetartozás érzését, de ugyanakkor a kudarcélmény feldolgozását, mások véleményének tiszteletben tartását és elfogadását is erősíti a gyermekekben. Ugyanakkor az óvodáskorú gyermekek mozgásos és testi fejlődését játékos, életkorhoz igazított tevékenységekkel is támogatja. A játék célja, hogy a gyermekek természetesen, örömmel mozogjanak, miközben fejlődnek az alapvető mozgáskészségeik. Nagy mozgások, finommotorika, ritmus és mozgás összekapcsolása játékos, élményalapú feladatokon keresztül támogatja az óvodások testi fejlődését, miközben figyelembe veszi a gyerekek életkori sajátosságait.

A megyei fordulót április 25-én szervezik, amelyre Kolozsvárról négy csapat jelentkezik a körzeti forduló során megszerzett jutalompontok, azaz dukátok alapján. Gratulálunk minden résztvevőnek, pedagógusnak és a továbbjutónak.

Gergely Erika Magdolna 
óvodapedagógus

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír