Élményekkel és kalandokkal tele ért véget a kisíjászok tábora

A kisíjásztábort tizenegyedik alkalommal szervezték meg a besztercei Schullerwald erdőben (Fotó: Máthé Loránd)

ZOLTÁN-SIPOS TÍMEA 

Öt tartalmas nap után ért véget az idei kisíjásztábor, amelyet immár tizenegyedik alkalommal rendeztek meg a besztercei Schullerwald erdőben, június 30. és július 4. között. A nyári vakáció egyik legjobban várt eseménye, ahol negyven gyermek számtalan élményben részesül, izgalmasabbnál izgalmasabb játékokban vesznek részt, új ismeretekkel gazdagodnak, szórakoznak, és ugyanakkor tanulnak, mindez a természetben, távol a technológia eszközeitől.

A Simifolkart csapatának négy szakoktatója Simon Szabolcs, Nagy Győző, Márku Dániel és Simon Loránd gondoskodott idén is a színes és változatos programokról: a sport- és a hagyományos íjászat, az ostorozás, a népi játékok, a néptánc, a sportvetélkedők és az erdei séták egyaránt helyet kaptak a napi tevékenységek között. A gyermekek izgatottan próbálták ki az íjászat különféle technikáit, ügyesen hajtották végre az ostorcsattogtatás mozdulatait, és közben új népdalokat, népijátékokat tanultak. 

Az idei tábor egyik csúcspontja kétségtelenül a vajdaszentiványi kirándulás volt, ahol a Hanna Hagyományőrző Műhelyben a gyermekek igazi népmese birodalomba csöppenhettek. Szekereztek, lovagoltak, állatokat etettek, nemezeltek, néptáncoltak, sőt a népmesékben gyakran feltűnő fekete szőrű pulikutyával is találkoztak, aki hamar a gyermekek kedvencévé vált. A mesébe illő környezet mellett a tábor tematikájához hűen itt is folytatták az íjászati és az ostorozási gyakorlatokat.

A tábor célja változatlan: lehetőséget biztosítani a gyermekeknek arra, hogy szabadban, közösségben, aktív és kreatív módon töltsék el a vakáció egy hetét, miközben népi hagyományainkkal ismerkednek meg. A programban szereplő tevékenységek nem szerepelnek a hagyományos iskolai tananyagban, így ez teljesen más szögből megközelítve segít a gyermekek fejlődésében, a 21. századi technológia által kínált lehetőségeken kívül.

A hét zárónapján a szülők is betekintést nyerhettek abba, hogy mivel telt a gyermekek hete: a kisíjászok néptáncoltak, énekeltek, íjászmutatványokkal készültek, ostort csattogtattak, és a népi játékokat is előadták. De a sok élmény mellett a gyermekek kézzel fogható emlékkel is távoztak, s újra és újra felidézhették magukban a legemlékezetesebb pillanatokat. De az igazi érték akkor is a közösen megélt élmény marad. 

A rendezvénysorozat első táborának szervezője a besztercei MADISZ, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetével együttműködve, és az RMDSZ által alapított Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a Beszterce város Polgármesteri Hivatala, 

A nyári tábori sorozat folytatódik: jövő héten a nagyobb korosztály érkezik a Schullerwalderdőbe.