Zenés emlékmorzsák karantén idején
Valahányszor sikerül egy-egy felvételt elcsípnem, amelyen ő vezényel, pillanat alatt magával ragad, ahogyan szimpatikus mosolyával és szenvedélyes, színpadiasan látványos – mégsem zavaró – mozdulataival „játékra” biztatja a zenekart. Együtt lélegzik a zenével, miközben számára szemlátomást megszűnik a körülötte lévő világ.
Talán egy évvel ezelőtt láttam egy felvételt vele, amint az Észt Nemzeti Szimfonikusokkal Mahler I. szimfóniáját vezényelte. Keze alatt a zenekar Mahler zenéjének minden szépségét, a tavaszi napsugár ragyogását, az erdők-mezők illatát, a fiatalok örömtáncát a legnagyobb szuggesztivitással tárta fel. Az alpesi kis falu legényeinek tánca alatt Järvi olyan lendülettel vitte előre a zenekart, hogy az az érzésem támadt, igencsak nehezére esett, hogy ne perdüljön táncra a pódiumon.
Mialatt – a János bácsi keljen fel kánon moll változatára készült – az erdő vadjainak parodisztikus gyászindulóját és az azt követő zseniális klezmer muzsikát, majd a természet erőinek „himnuszát” vezényelte, mimikája Mahler zenéjének minden apró lelki rezdülését tükrözte. Olyan szenvedélyes intenzitással „élte” a hangok világát, hogy a mű elhangzása után a zene varázsa még jó néhány pillanatig fogva tartotta, és igazából csak akkor ébredt fel „alkotói lázálmából”, amikor az üdvrivalgásban kitörő közönség tapsát meghallotta.
(Borítókép: Kristjan Järvi karmester. Fotó forása: baltic-sea-philharmonic.eu)
