Székely Géza bízik a lehetetlenben: újraindítható az 5.B
A tanfelügyelőség előtt elkezdett tiltakozás a román nemzeti ünneppel kapcsolatos szabadnapok miatt a Mátyás-szobor elé költözött, majd vasárnap a Farkas utcai református, illetve a főtéri Szent Mihály-templom előtt folytatódott. Tegnap és ma a helyszín ismét a „Tanítók háza”, ma 12:30–14 óra között. Tiltakozásával Székely Géza a tagozat rehabilitációjáért küzd, azt szeretné, hogy 2017 őszén biztosan indulhasson képzőművészeti ötödik osztály és újra létrehozzák a hatodik osztályt is (vagy akár már most félévtől ötödik osztály). Lehet őt javíthatatlan álmodozónak tekinteni, de kiállásában mégis van valami elismerésre méltó.
Az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatának létrehozása szorosan Székely Gézához kapcsolódik, számára, mint mondja, az elmúlt 16 évben „tehetségükben pallérozott gyermekek nem csupán adminisztrációs adatok, mint azok számára, akik a számok mögé bújva próbálták és próbálják immár harmadik alkalommal megindokolni azon törekvésüket, hogy kitöröljék anyanyelvi oktatásunk palettájáról ezt a tagozatot”.
Mint ismeretes, az Apáczai-líceum képzőművészeti osztálya fölött sokszor ott lebegett a létszámhiány rémképe, ám ugyanakkor éppen az alacsony létszámban rejlik a vonzereje is, hiszen szakiránytól függetlenül igazoltan hatékonyabb munka folyhat egy kisebb létszámú osztályban, egyben a specifikus oktatás meg is követeli a kisebb diákszámot. Létszámhiányra hivatkozva már 2007-ben, majd 2010-ben is megpróbálták felszámolni a képzőművészeti ötödik osztályt, akkor aláírásgyűjtéssel sikerült ezt megakadályozni. A 2015–16-os tanévben sem engedélyezték a képzőművészeti szakos ötödik osztály beindulását. 2016 februárjában a következő tanév képzőművészeti ötödik osztályának beindítását is elvetették, ám azt ígérték: amennyiben őszig meglesz a minimális létszám, a beiskolázási számok jóváhagyása után is be lehet indítani az osztályt. A végül összegyűlt 16-os létszám többször szóbeli ígéretet kapott a beindításra, ám az írásos hivatalos jóváhagyás soha nem érkezett meg, majd novemberben a főtanfelügyelő közölte: törvénytelenség működtetni az osztályt.
– A szó szoros értelmében a gyermekeinken a tanügy mai képviselői elverték a port. Tették mindezt álszent módon úgy, hogy Pilátusként kezeiket mosva felajánlották, megkegyelmeznek nekünk, apáczais közösségnek, ha befogjuk a szánkat és elhallgatjuk, miként rángattak bele a kelepcéjükbe oly módon, hogy közben arra kényszerítettek: számoljuk fel mi magunk két hónappal a tanévkezdés után azon 5.B képzőművészeti osztályt, amely végül is az ő ígérgetésük alapján született meg – nyilatkozta Székely Géza.
A tanárnak támogatói is akadtak, magányos tiltakozása sokakat megérintett: képzőművész, gyógyszerész, építőmérnök, fiatal román anya gyermekével, nyugdíjas lakatos szólítja meg, biztosítja a támogatásáról.
A korábbi beszámolónkban említettek mellett szombaton csatlakozott hozzá a betegágyából felkelő Nagy Béla népművész, Gally A. Katalin képzőművész, a hallássérültek tanintézetének volt tanára, Ábrahám Béla, valamint Májer György nyugdíjas közgazdász. Vasárnap a Farkas utcai templom előtti sárkányölő szobor mellett hittársai szólítják meg (Kötő Veronika, Müller Kati, Székely Zoltánné, özv. László Ferencné), többen integetnek, köszöntik. Délben a főtéri templom előtt a sepsiszentgyörgyi Balogh Tamás aggódik az utóbbi időkben minden irányból megmozduló magyarellenes erők és a részünkről tapasztalható, félelemből fakadó meghunyászkodás miatt. Székely Gézának igazán emberi találkozásokban van része, ezekről így vall: „Paskucz Viola építészmérnök lefényképez, Rusz Kornél 82 éves lakatos hosszasan beszél gyermekkori élményeiről, iskolás éveiről, a neve miatt a negyvenes években őt ért megaláztatásokról – hiába mondta el a Nemzeti dalt, tanítója mégis elégedetlen volt a teljesítménnyel, mivel gyanús volt számára a név, jóllehet viselője magyarnak érezte mindig is magát. Félig-meddig csernátoni falusfelem, Kovács Ágnes vegyész-gyógyszerész, tudományos kutató a város másik részéből jött el felölteni a fehér szalagot és az egyik transzparenst. Csernátonról mesél, ragaszkodásáról, felmenőiről, akik ott éltek, lelkipásztorként, gyógyszerészként.”
Székely Géza azt vallja: önmagának, lelkiismeretének tartozott ezzel a tiltakozással, nem akart hallgatással cinkossá válni.
– Nem hősködésről van szó vagy éppen magamutogatásról, hanem belülről jövő, akár lelkiismeret-furdalásnak is nevezhető önkritikus számonkérésről. Olyan önmagáért kiáltó erkölcsi imperatívuszról, amely másképp nem kaphatna feloldozást – fogalmazott a pedagógus.