A PSD elnöke egy kedd esti televíziós interjúban nyilatkozott erről. Dragnea élesen bírálta Klaus Johannis elnököt, aki a tüntetés idején elítélte a csendőrök erőszakos fellépését. Dragnea szerint Johannis ezáltal erőszakra bujtogatta a tüntetőket. A PSD elnöke felelőtlennek nevezte az ellenzéket, amely a csendőrséget hibáztatja, ugyanis szerinte puhábban léptek fel a tüntetőkkel szemben, mint ahogy a rendfenntartó erők más európai országokban vagy az Egyesült Államokban szoktak.
"Jól szervezett félkatonai szerveződés volt (a tüntetés), meggyőződésem, hogy erről volt szó, sikertelen államcsínykísérlet, amely a kormány erőszakos megdöntésére irányult, hogy teljesüljön Johannis óhaja" - vélekedett a PSD elnöke.
Dragnea szerint mindössze ezer román jött külföldről a diaszpóra tüntetéseként meghirdetett tiltakozó akcióra. A PSD elnöke szerint a multinacionális cégek finanszírozzák a kormányellenes tüntetéseket, szabadnapot adnak dolgozóiknak a tüntetések napján, és részvételre biztatják alkalmazottaikat. Hozzátette: időnként a multinacionális cégek érdekei ütköznek a román állam érdekével. Leszögezte: mindig azért fog küzdeni, hogy a román állam érdekei ne sérüljenek, és Románia erőforrásaiból az állampolgárok részesüljenek. A szociáldemokrata pártelnök szerint a kormányellenes mozgalom korábban nagyon erős volt, de mostanra meggyengült.
Cáfolta azokat a médiaértesüléseket, miszerint pártja leváltani készülne Viorica Dăncilă miniszterelnököt. Mint mondta, teljes mértékben megbízik benne, és szerinte a kormányfőnek 2020-ig, a jelenlegi kormány mandátumának végéig hivatalában kell maradnia.