Inkább ez utóbbira szavaztam folyton, és aggódva, hogy akkor, ha sokszor kézbe vesszük ezt az elengedhetetlen kelléket, vajon nem fog-e egyrészt a víztől, másfelől a tenyerünk melegétől felmorzsolódni, s marad, mi lényege: egy kupac por, cukorból való. A kölnivizes üvegcse makacs kitartással mindig csakis másodnapján reggel lett téma, valahogy ekkor döbbentünk rá mindhárman locsolójelöltek, hogy nem leljük, vagy ha igen, alig pár csöpp parfőmmel az alján…
A cukros vízzel fixált frizuráról csak később tudtam meg ezt-azt, s nem az életből ellesve, inkább olvasmányok által, vagy – rémlik – a nagyobbak, pontosabban az idősebbek beszámolóiból. Persze hogy mindkét haszonnal számolni kell: a növényeknek bizonyos esetekben jót tesz a cukrozott lé, és a tupír is működik, igaz a szacharózmolekulák gyors feloldódásától a hajhagyma nem fog euforikus állapotba kerülni, mint ahogyan évtizedekkel később a zselés „behatás” sem akart több lenni, mint ad-hoc állagjavító.
És hát a virágszálak, a harmatos szirmok tulajdonosai, a mosolygós (vagy inkább pirulós) ibolyák, nos délután és kora este között már lerítt róluk, hogy az illatkavalkád meg a többórás készenlét, a recsegő-ropogó illemkedés fintorrá facsarta a mosolyt, félszeggé a gesztust/mozdulatot. Ha legalább tudták volna, hogy mi, a másik felén a történetnek legalább annyira feszengünk, agyunkban újrakalkulálva a perceket, métereket, az utcák jól ismert hosszát, hogy idejében (jó időben) hazaérjünk, és ne hagyjunk ki senkit a képzeletbeli – egyben kötelezőnek minősített – lajstromról.
Ugyancsak jól fogott volna egy apró kis útvonal-optimalizáló applikáció, de hát akkoriban már az is meredek formabontásnak számított, ha a vegyesboltban vásárolt pacsulitartályocska helyett a sprayes kiszerelésű permetflakonok kerültek elő. A flittelés lassan, talán másfél húsvét alatt átvenni látszott a locsolási technikákban az uralmat (nem számolva a ritmikusan jelentkező nosztalgiahullámokkal).
De hol lennénk még az illatbombácskát tartalmazó SMS-ek, a diszkréten betoppanó, puccba vágott hologramok világától, ahol a versikét is helyzethez szabottan generálja a MI valamely ketyeréje. Egy dologgal azért valahogy nem tudok dűlőre jutni: azokat a húsvéti nyalánkságokat, melyekkel öntudatosan traktáltak-forma hervadtukban a virágszálak, vajon futárszolgálattal fogják eljuttatni a szorgos locsolólegénynek? Merthogy az e-mailbe csomagolt mákos bejglit nehezen tudnám pszeudovirtuálisan elmajszolni.
