Lengvári Ferenc néven Kaposvárott született 1913. december 12-én. Vármegyei aljegyző apja a következő évben elesett az első világháború szerb frontján, az árva kisfiút 1923-ban fogadta örökbe anyai nagybátyja, Csik László MÁV-főorvos, neve ekkor változott Csik Ferencre. Középiskoláit Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban végezte, úszni a Balatonban tanult meg. 1931-től járt a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultására, diplomáját már olimpiai bajnokként szerezte meg 1937-ben. 1938-tól az egyetem belklinikáján díjtalan gyakornokként és a MÁV Betegbiztosítónál dolgozott. 1943-tól a Testnevelési Főiskolán anatómiát tanított, s az Orvosi Közlemények felelős kiadója lett, 1944-ben tanársegéddé nevezték ki.
A versenyszerű sportolást Budapestre költözése után kezdte el a BEAC-sportegyesületben. Kezdetben vízilabdázott, de hamar felfigyeltek kiváló mozgására és az úszás felé irányították, első edzője az olimpiai ezüstérmes úszó, Bárány István lett. 1932-től az egykori vízilabdázó Vértesy József foglalkozott vele, ő nevelt belőle igazi gyorsúszót. A tanulmányait a napi többórás edzések mellett is kiváló eredménnyel végző Csik 1933-ban lett a válogatott tagja, ebben az évben már egy percen belül úszta a 100 métert. Az 1934-es magdeburgi Európa-bajnokságon a 100 méteres gyorsúszásban és a 4 x 200 méteres váltó tagjaként is aranyérmet nyert, 1935-ben 100 méteren Európa-csúcsot úszott. Teljesítményéért 1935-ben megkapta a Signum Laudis kormányzói különleges elismerést és bekerült az olimpiai csapatba.
Az olimpia évében, 1936-ban a 4 x 200-as váltóval a várpalotai uszoda avatásán Európa-csúcsot úszott. A nagy versenyre keményen készült, egy időre Győrbe költözött, mert a fővárosban nem volt megfelelő edzéslehetősége. Berlinben viszonylag simán jutott be a 100 méteres gyorsúszás döntőjébe, az előfutamban és a középdöntőben is második helyen végzett. A fináléban három japán, két amerikai és egy német ellenféllel kellett megmérkőznie, közülük az amerikai volt a világcsúcstartó, az egyik japán pedig a középdöntőben olimpiai rekordot úszott. A 18 ezer főre méretezett uszoda nézőterén 25 ezren szorongtak, amikor eldördült a startpisztoly. Elsőként Csik fordult, azután egyik japán ellenfele megelőzte, de a magyar úszó 85 méternél megnyitotta a hajrát, ismét az élre állt és három tizedmásodperc előnnyel csapott a célba. „Ferkó” szenzációs győzelmét az ország Pluhár István közvetítésében izgulta végig, a legendás sportriporter a helyszínen interjút is készített az aranyérmes sportolóval. Csik tagja volt a bronzérmes 4 x 200 méteres gyorsváltónak is, s hősként tért haza.
A rendkívül szerény úszót, aki az itthoni fogadó ünnepélyen az olimpikonok zászlóvivője volt, Horthy Miklós kormányzó a frissen alapított Toldi Miklós Érdemérem arany fokozatával tüntette ki. A győzelme tiszteletére kapott, az ókori olajfaágat jelképező tölgyfacsemetét szülővárosában, Kaposvárott ültette el, ahol szobrot is állítottak neki. 1938-ban felhagyott a versenyszerű úszással, a következő évben a magyar válogatott kapitánya lett. 1939-ben felélesztette a Képes Sport című folyóiratot, 1940-ben megnősült és két gyermeke született.
A második világháború végén, 1944 októberében katonaorvosi szolgálatra hívták be, és a soproni kórházba osztották be. Akárcsak apja, ő is háborúban halt meg: az egyik utolsó magyarországi légitámadásban, 1945. március 29-én vesztette életét mindössze 31 évesen, holttestét a többi áldozattal együtt ideiglenesen közös sírba temették Sopronban. 1947-ben exhumálták és a Keszthely által felajánlott díszsírhelyben helyezték örök nyugalomra, végső búcsút az úszó és építész Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok vett tőle.
