Nem az idén, hanem 2021-ben rendezik meg a páros mérkőzést a férfi egyéni sakkvilágbajnoki címért – közölte Arkagyij Dvorkovics, a nemzetközi szövetség (FIDE) orosz elnöke. A halasztás még nem hivatalos, de annak megerősítése csupán formaság.
Az időpont-módosítást az tette szükségessé, hogy a világbajnokjelöltek jekatyerinburgi nyolcas tornáját elkezdték ugyan, a koronavírus-világjárvány miatt azonban a hetedik fordulót követően, március 26-án felfüggesztették. E viadal győztese jogosult megmérkőzni a világbajnoki elsőségért a cím jelenlegi védőjével, a norvég Magnus Carlsennel.
„A páros mérkőzést bizonyosan a következő évre halasztjuk, erről hivatalos döntést a közeljövőben hozunk” – nyilatkozta Dvorkovics a TASZSZ-nak.