A hét folyamán összesen 16 produkció lesz látható, amelyek közül kettő nagyszínpadi előadás: Amikor telihold ragyog a turkáló felett (r.: Radu Afrim) a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában, illetve a Dispariții (r.: Cristian Ban), amelyet a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház visz színpadra. A színház határait feszegető, mérhetetlenül izgalmas előadások lesznek, és közülük többnek is rendhagyó helyszín ad otthont: kocsma, autóbusz, kirakat vagy éppen egy gyalogátjáró – hangsúlyozta a találkozót ismertető múlt heti sajtóértekezleten Dálnoky Réka főszervező.
Az előadások mellett számos kiegészítőprogram is helyet kap. Ilyenek például a nagy népszerűségnek örvendő T.E.A.-programok, amelyek során az aznapi előadás egyik alkotóját ismerheti meg a közönség kötetlen beszélgetés alkalmával. Lesz kvízjáték, ingyenes koncertek, továbbá Kolcsár József színművész vezette rendhagyó „borkóstoló” is színesíti a programot. ÉRTÉKelünk címmel a hagyományoktól eltérő összművészeti előadást mutat be a Piros Produkció és a Tomcsa Sándor Színház irodalmárok és képzőművészek bevonásával. A házigazda társulat három saját előadást is „színpadra” visz: a Szerbusz! (r.: Deli Szófia) egy autóbuszban játszódó kísérleti színházi előadás, A zöld macska (r.: Tóth Árpád) pedig kocsmaszínházi előadás. Bemutatóval zárul a dráMA, a PETŐfi-SZELfi című koprodukció az Udvarhely Bábműhely és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozatának előadása.
A színházi szakma magyar részről szép számban képviselteti magát, de román kritikusok is részt vesznek majd az eseményen. Délelőttönként Gianina Cărbunariu és Kelemen Kristóf, a román és magyarországi színházi szakma kiemelkedő alkotói tartanak mesterkurzust a társulat színészeinek és pár meghívott fiatal színházcsinálónak.
(Borítókép: Szokatlan helyszínen játszódik a házigazdák kísérleti színházi előadása, a Szerbusz! FACEBOOK/TOMCSA SÁNDOR SZÍNHÁZ)