Fogadni mernék, hogy nem sok gyakorlati érzéke lehet az ilyen okostojás tervezőnek, aki egész nap a számítógépe előtt ül, de ejisze halvány ibolyája sincs arról, hogy az általa meglátványozott akármi a gyakorlatban, hogy áll, működik-e egyáltalán vagy nem… S főleg ki az a kétlábon járó címeres homo bovinus asfalticus, aki úgy parkolt a hátsó sorban, hogy kisteherének a segge fél kocsit lóg felénk a fehér kockából?
Na, ilyen szalonképes morgolódások közepette szálltam ki, miután igen óvatos kiparkolós hátramenet közepette egyszer csak a kocsink büte aprót koppanva valamiben megakadt. Hát az történt, hogy szépen belefaroltam a teherfuvaros kocsijának a farába, s a csomagtartónk hátulja – erdélyi magyar szakszóval: kapotája – tenyérnyi helyen alig behorpadt. (Esküszöm, hogy a csipogó meg sem csippant!)
Ez az a pillanat, amikor az ember elszámol tízig, s elkezdi keresni a megoldást. Még akkor is, ha Szilveszter éjszakáján ünnepélyes esküt tesz arról, hogy a „keresd a megoldást” varázskifejezést az új esztendőben nem használja, me’ az asszony ettől lesz ideges és turbós. S akkor telefonhívás ide, s oda. Feri már bezárta a műhelyét, de azt mondta, ő helyrepattintja azt a pléhet, de már nem lesz igazi, me’ glettelni, csiszolni kell, s utána elmenni vele egy festőhöz. De a festő lassan dolgozik, ráadásul drágás. Á… ez nem a legjobb. Valaki Misit ajánlotta, me’van neki egy haverja vagy unokaöccse, aki szaki. De Misinek nem volt meg a száma. Ildikó átküldte esemesen. Hívom Misit, foglalt. Semmi gond, majd később. Félóra múlva hívom Misit, megint foglalt. Nem baj, várunk még egy kicsit, biztosan sok az elintéznivalója. Húsz perc múlva esment hívom Misit, még mindig foglalt. Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát, hát meddig rotyog még ez a Misi? Kérdem Ildikótól, hogy Misi ilyen sokat szokott beszélni telefonon, hát mennyi lehet a havi számlája? Ildi, hogy előfordul, Misinek van egy nagybátyja, akivel néha-néha felhívják egymást, és meg-megváltják a világot, s ez el szokott tartani egy darabig. Az újabb foglalt után gyanút fogtam: Te, Ildikó, biztos, hogy a Misi száma jó? Összeolvastunk, talált. Csakhogy az ő névjegyébe a sajátomat mentettem le – önmagamat hívva tehát. Vagy másfél órán át. Még jó, hogy fel nem vettem, hogy megkérdjem tenmagamtól: Mit kell megoldani má’ megint?...
