Fehér megyéből hat magyar óvoda vett részt a rendezvényen

„Játszani jó, együtt játszani még jobb!” – ezzel a gondolattal hívta meg kilenc évvel ezelőtt, 2016-ban a megyei óvodákat Székely-Bányai Andrea magyarlapádi módszertanos óvónő, a rendezvény ötletgazdája, egy csodálatos találkozóra, amelynek már Csombord, Magyarlapád, Miriszló és Vajasd is otthont adott az évek során.
Idén minden eddiginél több szülő kísérte el csemetéjét a találkozóra, így zsúfolásig megtelt a bethlenszentmiklósi kultúrotthon előadóterme. Az egybegyűlteket Székely-Bányai Andrea programkoordinátor és Lőrincz Helga, a Fehér megyei kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő köszöntötték. A házigazda szerepében kedveskedő óvónők, Adamescu Anna és Bandi Izabella, hat településről érkező gyerekek számára biztosítottak egy felejthetetlen találkozót. Ezúttal Gyulafehérvár, Magyarlapád, Magyarpéterfalva, Nagyenyed, Torockó és természetesen a házigazda Bethlentszentmiklós magyar óvodásai bizonyították be: jó úton halad a hagyományápolás és van utánpótlás a szórványban is. Figyelemre méltó újdonságnak számított, hogy idén minden csoport népviseletbe öltözve jelent meg a találkozón.
A bemutatók után a gyerekek kézműves tevékenységen vettek részt, a szervezők pedig a szülők által készített házi sütikkel és pánkóval kedveskedtek nekik. A többórás tevékenység a már hagyományossá vált szimbolikus közös tánccal ért véget.
A „Kör, kör, ki játszik?” most sem versenyszerűen zajlott, a zsűrinek mindössze az volt a szerepe, hogy kiértékelje és elsősorban biztató szavakat mondjon a produkciókról. Ezt Szabó Csilla Erzsébet miriszlói óvónő, a Fehér Megyei Magyar Pedagógusszövetség elnöke tette meg. Szerinte évről-évre igényesebben készülnek az óvonők és a gyerekek a találkozóra, a viseletek, a témaválasztás és a bemutatás színvonala tekintetében egyaránt.
„Az idén többnyire tematikus játékfűzéreket láthattunk, gyönyörűen felépítve. Elkápráztatott a mondókák sokfélesége, az ötletes mozdulatutánzó játékok, a változatos körjátékok, és nem utolsósorban a gyerekek bátorsága, felszabadult, vidám éneke és tánca” – nyilatkozta a Szabadságnak Szabó Csilla, hozzátéve: a népi gyermekjátékok a néptánc alaplépéseit tartalmazzák, ezért is kihagyhatatlanok a hagyományápolásra hangsúlyt fektető pedagógusok számára. “Ezek a játékok évszázadokon keresztül öröklődtek nemzedékről nemzedékre, természetes módon támogatva a gyermekek testi, lelki és szociális fejlődését. A népi játékok egyszerre fejlesztik a mozgáskoordinációt, a ritmusérzéket, a memóriát, valamint a közösségi együttműködést, megtanítanak a szabályok betartására, erősítik a nemzeti identitást, és kapcsolódást teremtenek a kulturális örökséghez” – hangsúlyozta a pedagógus.