![Béremelést követelnek a rendőrök és a börtönőrök](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.4959727%2Bt.1661348334164.jpeg?itok=JDT0ENfa)
A tiltakozók nem értenek egyet a munkaügyi minisztérium által közvitára bocsátott sürgősségi rendelet-tervezettel, amely szerint a bértörvényben 2022-re előirányzott összeg és a 2021 decemberi fizetésük különbségének mindössze egynegyedével nőne a bérük.
A szakszervezet képviselői hangsúlyozták, béreiket immáron két éve befagyasztották, miközben több mint 25 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. Hozzátették: miután hat napon át tiltakoztak, úgy érzik, a kormány és a koalíció „hátat fordított a követeléseiknek”. Azt is felrótták, hogy a kormány épületénél tartott tüntetés alkalmával a kabinet három olyan alkalmazottját küldték el a tárgyalásra, akik nem értették meg a követeléseiket. Bár Lucian Bode belügyminiszter az augusztus 16-i egyeztetésükön világosan elmondta, hogy van pénze a szaktárcának a bérkülönbözet felének a kifizetésére, a döntés még várat magára, és „a politikai játszma folytatódik” – nyomatékosították.