Arról is szólnak a felmérések, hogy a romániai lakosság legszegényebb tíz százalékába tartozók közül majdnem mindenkinek gondot okoz a banki hitel törlesztése, a leggazdagabb tíz százalékának pedig szinte fele szembesül hasonló törlesztési gondokkal. A Román Nemzeti Bank vezető közgazdásza szerint ez azt jelenti, hogy a hazai lakosság jóval szegényebb a többi európai országhoz viszonyítva. És ez csak két ártatlan példa a hazai szegénységi „kínálatból”. A szegénység ezerarcú változatban létezik attól függően, mit mivel hasonlítunk össze, a hiányok és szükségletek milyen formáját nézzük.
Mert ugye itt van az egységes bértörvény, amely az állami, tehát a közszféra alkalmazottaira, továbbá a valamilyen állami tisztséget betöltő személyekre vonatkozik, és amelyet nézhetünk belülről, az érintettek szempontjából, és nézhetünk kívülről is, a magánszféra oldaláról is. A kétféle megközelítést nem lehet megkerülni, hiszen az olyan fogalmak, mint alkalmazott, munkaadó, kereset, termelés, hatékonyság, nyereség, veszteség, eredményesség egységesek a „munka mezején”. Ennek ellenére ez a bértörvény, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház, tovább mélyíti az amúgy is hatalmas szakadékot a magán- és közszféra alkalmazottainak bérezése között.
Hogy a bérek általában véve alacsonyak, és sok közintézményben méltánytalanul nagy aránytalanságok jellemzőek a fizetések vonatkozásában, mind tény és való. A bérrendezés és fizetés-kiegyenlítés, növelés minden kétséget kizáróan indokolt. De amíg a magánszférában a bérnövelés elképzelhetetlen anélkül, hogy a cégnek a bevétele és nyeresége növekedjen, és hogy az alkalmazott jobban vagy többet teljesítsen, addig a közszférában a bérnöveléseket egyáltalán nem tették függővé hasonló eredményektől. Éppen ezért vetették fel többen is: van-e egyáltalán gazdaságilag alapja a béremeléseknek? Szakmailag mi indokolja a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bértörvényt, amely ígéretként hangzott el a kampányban, igyekszenek hát valamilyen módon teljesíteni. Valójában azt még mindig mély homály fedi, honnan teremtik elő a pénzt a végül lépcsőzetesre sikeredett, de folyamatosnak tervezett bérnöveléshez, amelyet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) épp azért akar megtámadni az Alkotmánybíróságon, mert szerintük továbbra sem ismertették az intézkedés költségvetési hatását.
Az egységes bértörvény Liviu Dragnea PSD-s pártelnök szerint a „románok méltóságának törvénye”, akiket igazságosan kell megfizetni munkájukért, a többi európai állam polgáraihoz hasonlóan, és végre rendet kell teremteni abban a fizetési rendszerben, amelyet a káosz, az önkény és a diszkrimináció uralt eddig.
A közel kétszáz módosítással és kiegészítéssel elfogadott jogszabály-dzsungelben sem könnyű azért eligazodni. Az elképzelés az volt, hogy szüntessék meg a túl nagy fizetés-különbségeket szakmákon, intézményeken belül, együttható alkalmazásával számolják az alapbéreket a különböző tisztségek esetében, és az igencsak jelentős arányú béremelések mellett számos és változatos bérpótlék (a munkakörülményekért, túlórákért, stresszért, elszigeteltségért, uniós pályázatokért, stb.) növelje majd a nettó kereset összegét. Még így is – állítják – Románia nagyon keveset költ a nemzeti bruttó össztermékből (PIB) a közalkalmazottak fizetésére, európai uniós viszonylatban szinte a legutolsó helyen vagyunk. Jelenleg állítólag a PIB 8,2 százalékát fordítja Románia a költségvetésben dolgozók bérezésére, az új törvénnyel ez az arány jövőre 8,7 százalékra ugrik, tehát alig növekszik, holott Dániában például 15,9 százalékot, Finnországban 13,5 százalékot, Franciaországban 12,7 százalékot utalnak a PIB-ből a közalkalmazottak fizetésére, az uniós átlag pedig 10,1 százalék. Persze, a hasonlat annyiban sántít, hogy nem említik a közigazgatásban dolgozó, és általában a költségvetésből fizetett alkalmazottak arányát a bezzeg-példaként emlegetett fejlett nyugat európai országokban, ahol ez az arány nyilván alacsonyabb. És arról sem szól az egységes bértörvény, hogyan mérik, vagy hogy egyáltalán figyelembe veszik-e majd a közalkalmazottak munkateljesítményét a béremelés feltételeként. Holott ez elvárás lehetne az egységesen adót fizető, de egységes béremelésben nem részesülő többi állampolgár részéről, legyen szó az egészségügyi ellátásról, az igazságszolgáltatás hatékonyságáról, a közintézményekről, ügyintézésről, az oktatás minőségéről, a parlament munkájáról nem is beszélve. A béremelések után talán joggal várható el a költségvetési alkalmazottak felelősségéről szóló törvény elfogadása is …
Arról is szólnak a felmérések, hogy a romániai lakosság legszegényebb tíz százalékába tartozók közül majdnem mindenkinek gondot okoz a banki hitel törlesztése, a leggazdagabb tíz százalékának pedig szinte fele szembesül hasonló törlesztési gondokkal. A Román Nemzeti Bank vezető közgazdásza szerint ez azt jelenti, hogy a hazai lakosság jóval szegényebb a többi európai országhoz viszonyítva. És ez csak két ártatlan példa a hazai szegénységi „kínálatból”. A szegénység ezerarcú változatban létezik attól függően, mit mivel hasonlítunk össze, a hiányok és szükségletek milyen formáját nézzük.
Mert ugye itt van az egységes bértörvény, amely az állami, tehát a közszféra alkalmazottaira, továbbá a valamilyen állami tisztséget betöltő személyekre vonatkozik, és amelyet nézhetünk belülről, az érintettek szempontjából, és nézhetünk kívülről is, a magánszféra oldaláról is. A kétféle megközelítést nem lehet megkerülni, hiszen az olyan fogalmak, mint alkalmazott, munkaadó, kereset, termelés, hatékonyság, nyereség, veszteség, eredményesség egységesek a „munka mezején”. Ennek ellenére ez a bértörvény, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház, tovább mélyíti az amúgy is hatalmas szakadékot a magán- és közszféra alkalmazottainak bérezése között.
Hogy a bérek általában véve alacsonyak, és sok közintézményben méltánytalanul nagy aránytalanságok jellemzőek a fizetések vonatkozásában, mind tény és való. A bérrendezés és fizetés-kiegyenlítés, növelés minden kétséget kizáróan indokolt. De amíg a magánszférában a bérnövelés elképzelhetetlen anélkül, hogy a cégnek a bevétele és nyeresége növekedjen, és hogy az alkalmazott jobban vagy többet teljesítsen, addig a közszférában a bérnöveléseket egyáltalán nem tették függővé hasonló eredményektől. Éppen ezért vetették fel többen is: van-e egyáltalán gazdaságilag alapja a béremeléseknek? Szakmailag mi indokolja a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bértörvényt, amely ígéretként hangzott el a kampányban, igyekszenek hát valamilyen módon teljesíteni. Valójában azt még mindig mély homály fedi, honnan teremtik elő a pénzt a végül lépcsőzetesre sikeredett, de folyamatosnak tervezett bérnöveléshez, amelyet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) épp azért akar megtámadni az Alkotmánybíróságon, mert szerintük továbbra sem ismertették az intézkedés költségvetési hatását.
Az egységes bértörvény Liviu Dragnea PSD-s pártelnök szerint a „románok méltóságának törvénye”, akiket igazságosan kell megfizetni munkájukért, a többi európai állam polgáraihoz hasonlóan, és végre rendet kell teremteni abban a fizetési rendszerben, amelyet a káosz, az önkény és a diszkrimináció uralt eddig.
A közel kétszáz módosítással és kiegészítéssel elfogadott jogszabály-dzsungelben sem könnyű azért eligazodni. Az elképzelés az volt, hogy szüntessék meg a túl nagy fizetés-különbségeket szakmákon, intézményeken belül, együttható alkalmazásával számolják az alapbéreket a különböző tisztségek esetében, és az igencsak jelentős arányú béremelések mellett számos és változatos bérpótlék (a munkakörülményekért, túlórákért, stresszért, elszigeteltségért, uniós pályázatokért, stb.) növelje majd a nettó kereset összegét. Még így is – állítják – Románia nagyon keveset költ a nemzeti bruttó össztermékből (PIB) a közalkalmazottak fizetésére, európai uniós viszonylatban szinte a legutolsó helyen vagyunk. Jelenleg állítólag a PIB 8,2 százalékát fordítja Románia a költségvetésben dolgozók bérezésére, az új törvénnyel ez az arány jövőre 8,7 százalékra ugrik, tehát alig növekszik, holott Dániában például 15,9 százalékot, Finnországban 13,5 százalékot, Franciaországban 12,7 százalékot utalnak a PIB-ből a közalkalmazottak fizetésére, az uniós átlag pedig 10,1 százalék. Persze, a hasonlat annyiban sántít, hogy nem említik a közigazgatásban dolgozó, és általában a költségvetésből fizetett alkalmazottak arányát a bezzeg-példaként emlegetett fejlett nyugat európai országokban, ahol ez az arány nyilván alacsonyabb. És arról sem szól az egységes bértörvény, hogyan mérik, vagy hogy egyáltalán figyelembe veszik-e majd a közalkalmazottak munkateljesítményét a béremelés feltételeként. Holott ez elvárás lehetne az egységesen adót fizető, de egységes béremelésben nem részesülő többi állampolgár részéről, legyen szó az egészségügyi ellátásról, az igazságszolgáltatás hatékonyságáról, a közintézményekről, ügyintézésről, az oktatás minőségéről, a parlament munkájáról nem is beszélve. A béremelések után talán joggal várható el a költségvetési alkalmazottak felelősségéről szóló törvény elfogadása is …
