A szigetországi együttes egyértelmű favoritként várja az isztambuli összecsapást, tekintve, hogy február 5-e óta lejátszott 27 mérkőzéséből csupán egyetlen egyet vesztett el úgy, hogy a Premier League utolsó fordulójában már tét nélkül lépett pályára a Brentford ellen. Azonban olasz riválisa is éppen a szezon hajrájára lendült igazán formába, ugyanis legutóbbi 13 találkozójából 11-et megnyert és csak egyszer kapott ki.
Az idény legfontosabb mérkőzésének legnagyobb kérdése, hogy a remek védekezéséről híres milánóiak képesek lesznek-e megállítani a szigetországi gárda tökéletes gépezetként működő támadó játékát, amelyre sem a német RB Lipcsének és Bayern Münchennek, sem a tavalyi győztes spanyol Real Madridnak nem volt ellenszere. Amíg a Manchester City hazai pályán átgázolt az ellenfelein, addig az Internazionale elsősorban annak köszönheti a döntőbe jutását, hogy az egyenes kieséses szakasz hat mérkőzéséből ötször gólt sem kapott, így kijelenthető, különböző stílusok csatája várható az Atatürk Stadionban.
A Manchester City norvég–angol középcsatára, Erling Braut Håland 52 találatnál tart ebben az idényben, a BL góllövőlistáját pedig 12-vel vezeti. Ezúttal viszont nem lesz könnyű dolga, mert az Inter kameruni kapusa, Andre Onana rekordbeállításra készül, ugyanis ha kilencedik alkalommal is megőrzi hálóját a góltól, akkor eléri Edouard Mendy csúcsát a 2020–2021-es idényből. Érdekesség, hogy a Chelsea szenegáli hálóőre éppen a Manchester City ellen 1–0-ra megnyert fináléban hozta le kilencedik hibátlan meccsét a BL-ben.
Az első diadalára hajtó Manchester City évek óta a BL nagy esélyesei közé tartozik, Josep Guardiola vezetőedzővel immár hetedik idényben üldözi a legrangosabb európai trófeát – mindeddig sikertelenül. Idén viszont nemcsak beteljesítheti álmát a spanyol szakember és a csapata, hanem egyszersmind a triplázás is összejöhet. Az viszont intő jel lehet a klub számára, hogy két éve hasonló helyzetben – akkor az FA-kupa helyett a kisebb presztízsű Ligakupát hódította el a gárda – a Chelsea-vel szemben egyszer már alulmaradt a BL-döntőben, pedig akkor is esélyesként várta az idény utolsó összecsapását. Amennyiben összejön a történelmi diadal, akkor Guardiola lesz az első edző, akinek két csapattal sikerül tripláznia, a 2008–2009-es szezonban ezt a katalán FC Barcelonával csinálta meg.
Az Olasz Kupa-győztes Internazionale finálés szereplése meglepetésnek számít, így az olaszokon nem lesz teher, de az a feladat hárul Simone Inzaghi vezetőedzőre és tanítványaira, hogy megmentse a Serie A képviselőinek becsületét azok után, hogy Budapesten az AS Róma az Európa Liga, míg Prágában a Fiorentina a Konferencia Liga döntőjét bukta el. Az sem elhanyagolható, hogy olasz csapatok 2010 óta nem diadalmaskodtak a BL-ben, akkor éppen a triplázó Inter ért a csúcsra.
A két csapat vélhetően egyaránt a legjobb összeállításában léphet pályára. Az angoloknál Kyle Walker bajlódott hátproblémákkal, míg az olaszoknál az örmény Henrih Mhitarján, Federico Dimarco és az argentin Joaquín Correa küzdött izomproblémával, de vélhetően mindhárom bevethető lesz, igaz, utóbbi csak a kispadon kap helyet.
A török metropoliszban másodjára rendeznek BL-finálét: 2005-ben szintén egy-egy angol és olasz csapat találkozott, s minden idők egyik legjobb döntőjét vívta egymással, ugyanis az AC Milan hiába vezetett 3–0-ra a szünetben, az FC Liverpool a második félidőben egyenlített, majd 11-esekkel a trófeát is elhódította.
Az isztambuli BL-döntő szombaton 22 órakor kezdődik a lengyel Szymon Marciniak sípjelére, élőben követhető a DigiSport1, az Orange Sport1 és a Prima Sport1 tévéadón.
A City lehet a nyolcadik triplázó klub
Az angol bajnok és FA-kupa-győztes Manchester City lehet a nyolcadik triplázó európai csapat, amennyiben szombaton megnyeri a labdarúgó Bajnokok Ligája isztambuli döntőjét.
A Bayern Münchennek és az FC Barcelonának már kétszer is összejött az a bravúr, hogy a legrangosabb európai kupasorozat mellett megnyerte hazája bajnokságát és kupasorozatát is. A bajor és a katalán együttesen kívül még a skót Celtic Glasgow, az egyaránt holland Ajax Amsterdam és PSV Eindhoven, az angol Manchester United, valamint a Manchester City döntőbeli riválisa, az olasz Milánói Internazionale volt képes ilyen kimagasló szezont produkálni.
Legutóbb 2020-ban a Bayern München tudott triplázni.
A triplázó európai labdarúgócsapatok:
2: Bayern München (német) – 2013, 2020, FC Barcelona (spanyol) – 2009, 2015.