Bajnok a Viitorul, de a bajnokság a sportdöntőbíróságon folytatódik

Labdarúgó I. liga, rájátszás

Bajnok a Viitorul, de a bajnokság  a sportdöntőbíróságon folytatódik
Gheorghe Hagi csapata, a zömében saját nevelésű focistákat felvonultató Konstancai Viitorul nyerte szombat este az élvonalbeli labdarúgó bajnokságot, de az I. liga play-offjának küzdelmei ezzel nem értek véget: a harc a bajnoki címért a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróságon folytatódik. George Becali, a Bukaresti Steaua/FCSB tulajdonosa szerint ugyanis nem igazságos a szakszövetség azon kritériuma, amellyel pontegyenlőség fennállása esetén eldönti a végső sorrendet.

A labdarúgó I. liga play-offjának utolsó fordulója előtt még három csapat is esélyes volt a bajnoki címre, így igencsak izgalmasan alakult a bajnoki végjáték. A legkisebb eséllyel a Bukaresti Dinamó vágott neki a 10. játéknapnak, hiszen kötelező volt győznie, ráadásul az is kellett a végső sikerhez, hogy mind a Konstancai Viitorul, mind pedig a Bukaresti Steaua/FCSB kikapjon. Ebből már azt sem tudták teljesíteni a „kutyák”, ami csak rajtuk múlott: miután a vendégeskedő Gyurgyevói/Giurgiu-i Astra szerezte meg a vezetést a találkozó első félórájának végén, a Dinamónak csak annyira volt ereje, hogy egyenlítsen a címvédő ellenében.

Közben – hiszen a három találkozót egyidőben játszották – a Steaua és a Viitorul, szintén pályaválasztóként, igen eltökélten lépett pályára, s ez különösen a kék-piros csíkosokra volt igaz, hiszen már az első félidőben eldöntötték a három pont kérdését: 44 perc alatt háromszor is betaláltak a krajovai gárda kapujába.

A tengerpartiak az utóbbi fordulókban kissé gyengélkedő – az utolsó két fordulóban vereséget szenvedett – Kolozsvári CFR-t látták vendégül, ám ennek ellenére egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Omrani ugyanis már a 6. percben megszerezhette volna a vezetést a vasutasoknak: egyedül tört kapura, de a labda végül elakadt Râmniceanu kapus lábában. A félidő közepén a CFR két jó szabadrúgásból is veszélyeztetett, majd egy szögletbeadást követően ismét megdolgoztatta a házigazdák hálóőrét, hogy aztán Nouvier beadása okozzon pánikot a 33. percben – de Omrani nem érte el a labdát.

A szünet aztán jó tanácsadónak bizonyult az addig nem túl sokat mutató házigazdák számára, egyre veszélyesebbeknek tűntek, s bár a legelején ismét kirázta őket a veríték – Omrani labdája csak centikkel ment fölé – az 50. percben már szinte megszerezték a vezetést: Deac mentett fejjel a gólvonalról. Aztán ismét a CFR előtt adódott helyzet, Omrani megint egyedül maradt a kapussal, de az nagy védéssel életben tartotta csapata bajnoki esélyeit. A jég aztán a 64. percben tört meg: a néhány perccel korábban pályára küldött Coman ellen szabálytalankodott a 16-oson belül Laurie, a 11-est pedig Iancu bevágta, eldöntve ezzel a mérkőzés és egyben a bajnoki cím sorsát.

A bajnokságot a két azonos pontszámú csapat közül azért nyerte a Viitorul, mert a rájátszásban a FCSB elleni mérkőzések egyikén győzött, a másikon pedig döntetlent ért el, vagyis az egymás elleni eredmények tekintetében jobb volt. A FCSB vezetése azonban bejelentette, a lausanne-i sportbíróságon támadja meg a bajnoki cím odaítélését: a bukaresti csapat álláspontja szerint ugyanis nemcsak a rájátszás egymás ellen vívott mérkőzéseinek az eredményét kellett volna figyelembe venni a bajnoki cím megállapításakor, hanem az alapszakaszban vívott mérkőzésekét is. Ez utóbbi esetben egyébként az FCSB-t kellett volna bajnokká nyilvánítani…

Az ítélet eredményétől függetlenül mind a Steaua, mind a Viitorul a Bajnokok Ligájában indulhat, míg a Dinamó, Krajova és Astra az Európa Ligában lesz érdekelt. Utóbbi „szerencséje”, hogy a Kolozsvári CFR még nem lábalt ki a fizetésképtelenségből (az erre vonatkozó döntést még nem hozta meg a bíróság), így bár az eredményei alapján szerepelhetne az európai porondon, a szabályok miatt ezt nem lehetséges.

A konstancai csapat sikere egyébként azért is figyelemreméltó, mert mindössze nyolc éve alakult, és az idei csupán az 5. idénye volt az élvonalban. Egyébként a szombati találkozók kapcsán érdemes még megemlíteni, hogy a szakszövetség három serleget és három sorozat bajnoki érmet készíttetett elő, hogy bármilyen eredmények is szülessenek, a mérkőzések lefújása után azonnal elkezdődhessen a bajnok megünneplése.

Eredmények, 10. (utolsó) forduló: Bukaresti Dinamó–Gyurgyevói/Giurgiu-i Astra 1–1 (Nemec 41., illetve Ioniţă II. 32.), Bukaresti Steaua (FCSB)–Krajovai U 3–0 (Alibec 2 – 18., 42., Jakolis 44.), Konstancai Viitorul–Kolozsvári CFR 1–0 (Iancu 65.)

A tabella:

1       Viitorul      10     5       3       2       12–8 44

2       Steaua        10     6       2       2       15–7 44

3       Dinamó      10     5       4       1       15–8 40

4       Kv. CFR     10     3       2       5       8–14 33

5       Kraiova      10     2       3       5       8–14 31

6       Astra 10     1       2       7       10–17         27

 

*

Az alsóházban, ahol a mostani 10.-en kívül még négy forduló van hátra a play-outból: Medgyesi Gázmetán–Voluntari-i FC 4–1 (Pereira 2 – 52., 61., Buziuc 2 – 55., 83., illetve Buzean 68.); a Temesvári Poli–Jászvásári Poli találkozót ma este, a Marosvásárhelyi ASA–Botoşani-i FC és Zsilvásárhelyi/Tg. Jiu-i Pandúrók–Chiajnai Concordia mérkőzéseket hétfőn rendezik. Az ideiglenes sorrend:  1. Jászvásár 34/9 (11–23), 2. Gázmetán 34/10 (12–8), 3. Voluntari 30/10, 4. Botoşani 27/9, 5. Chiajna 23/10*, 6. Temesvár 22/10*, 7. Pandúrok 17/9, 8. Marosvásárhely 13/9.

*A 11. fordulóra kiírt Chiajna–Temesvár 3–1 találkozót előre lejátszották.