A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott tanácskozáson Brenzovics László, a KMKSZ elnöke vázolta az idei ukrajnai elnök- és parlamenti választások után kialakult helyzetet és az országban, valamint Kárpátalján várható gyökeres változásokat, illetve azok várható hatásait a kárpátaljai magyarság életére. Hangsúlyozta, a decentralizációs közigazgatási reform végrehajtása során mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a településtársulások létrehozása során a legmesszemenőbben érvényesüljenek a kárpátaljai magyarok érdekei, és lehetőleg Beregszász központtal alakuljon a környező falvak bevonásával egy olyan magot képező társulás, amely magyar szempontból rendkívüli fontossággal bírna.
A KMKSZ elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a választások után is folytatódik a kárpátaljai magyarok üldözése, a magyarellenes rágalomhadjárat és folytatódnak a magyar intézmények ellen állítólagos szeparatizmus címén indított büntetőeljárások. Úgy vélte, egyelőre nincs jele annak, hogy az új ukrán hatalom készen állna a kisebbségi jogokat csorbító oktatási és nyelvtörvény módosítására, és nem mutatkoznak a javulás jelei az ukrán-magyar viszonyban sem.
A július 21-én lezajlott ukrajnai parlamenti választásokról szólva Brenzovics László emlékeztetett arra, hogy a voksolás öt év magyarellenes kampány, fenyegettetés és intézkedések árnyékában zajlott, ami jelentős mértékben oka az alacsony magyar részvételnek. Mindazonáltal, húzta alá, a magyar jelöltek szereplése semmiképpen nem tekinthető kudarcnak. Ennek kapcsán kiemelte, le kell vonni a következtetéseket, és ezek figyelembe vételével máris el kell kezdeni a felkészülést a valószínűleg előrehozott ukrajnai önkormányzati választásokra.
A KMKSZ-választmány nyilatkozatot fogadott el, amelyben a magyar szervezet köszönetet mond minden kárpátaljai választónak, aki részt vett a választáson, s szavazatával a közös magyar jelölteket támogatta. Annak ellenére, hogy nem sikerült magyar jelölteket bejuttatni az ukrán parlamentbe, "a magyarság összefogása mégis eredményesnek mondható, mert a negatívumok ellenére, a magyar többségű települések mindegyikében nagy arányban győzni tudtunk, s a szavazás eredménye az alacsony részvétel ellenére is sokkal jobb, mint az előző parlamenti választáson volt" - olvasható a nyilatkozatban.
A dokumentum sajnálatosnak tartja, hogy az új ukrán parlament megalakulásával sem történtek változások a magyarság ellen irányuló vegzálások terén, és elszomorítónak nevezi, hogy továbbra is folytatódnak a magyar intézmények ellen indított eljárások a "nem létező szeparatizmus" gyanúja miatt.
A KMKSZ az ukrán közigazgatási reform végrehajtása kapcsán úgy véli, hogy annak tekintettel kell lennie Kárpátalja soknemzetiségű összetételére, illetve arra, hogy a térségben több történelmileg kialakult sajátos régió van.