Az oktatási miniszter lemondását követelik

A szakszervezetek szerint a döntések meghozatalában Daniel David oktatási miniszternek aktív szerepe volt Fotó: danieldavid.ro
A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget állnak a tanügyminisztérium előtt.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Szakszervezeti Szövetség a kedden kiadott közleményben az általuk képviselt több mint 250 ezer tanügyi alkalmazott nevében felháborodásukat fejezték ki az oktatási rendszerre vonatkozó 2025/141-es törvény előírásaival szemben. 

Rámutatnak: annak ellenére, hogy az utóbbi időben minden lehetőt megtettek és minden érvet felsoroltak – tárgyalásokat folytattak az államelnökkel és felkérték, hogy ne hirdesse ki ezt a törvényt, tárgyaltak a miniszterelnökkel, az oktatási miniszterrel, a kormánykoalíciós pártok vezetőivel, tüntetéseket szerveztek a parlament előtt – ez a mélyen antiszociális törvény megjelent a Hivatalos Közlönyben.

Meglátásuk szerint a kormány az elmúlt 35 év legnagyobb válságát idézi elő az oktatásban.

A három érdekképviseleti szövetség állítása szerint a kormány nem végezte el a hatástanulmányokat az intézkedések meghozatala előtt.

A szakszervezetek az államelnököt, a kormányfőt, a tanügyminisztert és a kormánykoalíciós pártokat egyaránt hibáztatják az oktatási rendszer 'precedens nélküli felborításáért'.

A romániai oktatást és kutatást keményen sújtó intézkedések a következők: a heti kötelező tanítási óraszám két órával történő emelése; több száz oktatási intézmény összevonása, ami véleményük szerint 'leépítésekhez fog vezetni' a tanári és kisegítő személyzet körében; az osztályok létszámának növelése; az óradíj csökkentése; az igazgatók és tanfelügyelők tanítási óraszámának emelése; a romániai felsőoktatás alulfinanszírozása az egy hallgatóra jutó standard költségek aktualizálásának elmulasztása révén - emlékeztetnek.

A bírált intézkedések között vannak a kutatóintézetek és egyetemi könyvtárak alulfinanszírozottságát eredményezők is.

Állításuk szerint a döntések meghozatalában aktív szerepe volt Daniel David oktatási miniszternek, és ezért lemondását követelik.

A három szakszervezeti tömb közölte azt is, hogy szeptember 8-án, a tanév első napján, több mint 30 ezer tanügyi alkalmazott fog részt venni az oktatás tüntetésén.