„Az idő múlása gyógyít, de mi nem felejtünk”

A kommunizmus áldozataira emlékeztek október 23-án, Nagyenyeden

A Mustármag együttes az ártatlanul elítélt mártírok emlékművénél énekelt
Az utóbbi esztendők egyik legszebb október 23-i megemlékezése zajlott szerdán este Nagyenyeden, az Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus plébániatemplomban.

„Itt, Enyeden, a börtön szomszédságában, jobban átérezzük 1956 borzalmait” – hangsúlyozta Papp László, egykori nagyenyedi plébános, aki a szentmisét celebrálta. A jelenleg Marosvásárhelyen tevékenykedő római katolikus pap, szent Lukács evangéliumára hivatkozva, kiemelte: miként Jézus világosan megfogalmazta, mit kell tenniük és miről kell lemondaniuk azoknak, akik őt kívánják követni, hasonlóképp, az ’56-os forradalmároknak is határozott lépésekre volt szükségük, ők sem tétovázhattak. A lelkész másik párhuzamot is felállított ebben a vonatkozásban. Szerinte a rendszer ellen lázadók a zárt, totalitárius világtól akartak megszabadulni, és ezt teszi az evangélium is, hiszen kivezet a földi, zárt igazságok világából a transzcendenciába.

A mise végén Papp László és Szász János nagyenyedi plébános együtt imádkozott a vértanúkért, az áldozatvállalásért, a lelkiismeret szabadságáért és azért, hogy az isteni igazság győzedelmeskedjen.

Az áldást követően az egybegyűlteket Markó Attila Gábor, az RMDSZ szórvány képviselőjelöltje köszöntötte, akit szintén az igazságért való küzdelme miatt ítéltek el ártatlanul (majd mentettek fel), amikor a kommunista diktatúra által államosított ingatlanok ügyében hozott döntéseket. A felszólaló elmondta: a kommunizmus nem kegyelmezett, eltörölte a magántulajdont, elvette a szólásszabadságot, az emberi méltóságot, és mindenkit félreállított, aki ellenszegült. „Az idő múlása gyógyít, de mi nem felejtünk!” – vallotta a politikus, aki Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke társaságában együtt vettek részt a megemlékezésen.

A rendezvény a templom udvarán felállított, a nagyenyedi börtönben a kommunizmus által ártatlanul elítélt mártírok emlékművénél folytatódott. 

Az eseményen fellépett a Papp László plébános által ezelőtt mintegy három évtizeddel Nagyenyeden alapított, ma Marosvásárhelyen működő Mustármag együttes, Budai Ildikó kórusvezetésével. A színvonalas, megható előadásban – többek között – elhangzott a Rabok éneke és a Vértanúk éneke, a Népemért vállalom című, Márton Áron tiszteletére alkotott zeneműből, amelynek szövegét Papp László írta.

Krizbai Jenő nyugalmazott történelemtanár, a Bethlen Gábor Kollégium egykori igazgatója, röviden ismertette az 1956-os forradalom eseményeit és annak utóhatásait.

Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere hangsúlyozta: szeretné, ha a római katolikus plébániatemplom udvarán található emlékmű jobban beépülne az enyediek és a környékbeliek tudatába. „Fejet hajtunk a hősök előtt, akik megmaradásra, hitünk és magyarságunk megtartására buzdítanak minket” – fogalmazott. A megemlékezés a nemzeti imánk eléneklésével zárult.

Szerdán délelőtt a Bethlen Gábor Kollégiumban is megemlékeztek az 1956-os forradalomról interaktív történelemórákon, Cristan Róbert történelemtanár és Pálffy Zsófia Petőfi-programos ösztöndíjas közreműködésével. A jeles napra létrehozott ‘56-os emlékszobába látogató diákok a történelmi tények megismerése mellett az 1956/2016 Memory Project című dokumentumfilmben (r. Pigniczky Réka, Andrea Lauer Rice) felszólaló emigráltak emlékeiből és a magyar vízilabda válogatott 1956-os Melbourne-i Olimpián aratott rendkívüli győzelméről hallhattak-láthattak új dolgokat.