Az EU Alapjogi Ügynökségének elnökségi tagja lehet Asztalos Csaba

Az EU Alapjogi Ügynökségének elnökségi tagja lehet Asztalos Csaba
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökség (FRA) vezetőségi tagja lett Asztalos Csaba, aki az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (CNCD) vezeti. Asztalos a nemzetközi szervezet közgyűlésében képviseli Romániát.

A külügyminisztérium által kiírt versenyvizsgára csaknem húsz személy jelentkezett - mondta Asztalos.

„Megtiszteltetés és szakmai kihívás lesz ez a tevékenység, amelyet Románia képviseletében végzek, és alig várom, hogy megkezdjem” - mondta a CNCD elnöke.

Asztalos kifejtette: nagy segítségére volt a CNCD élén szerzett tapasztalat, amelynek elnöki tisztségét az elkövetkezőkben is betölti.

A FRA főbb tevékenységi területei közé tartozik a diszkrimináció, az egyenlőség és a gyűlöletbeszéd.

Románia részéről Nicolae Voiculescu lesz a FRA közgyűlésének póttagja.

Asztalos Csaba elmondta: ötéves mandátuma azután kezdődik, hogy a kormány is memorandumot fogad el a tisztségről, és ezt hivatalosan is közli a Bécsben székelő ügynökséggel.Elmondta: az igazgatótanács általában évente két alkalommal ülésezik, de a testületet a megszokott tavaszi és őszi ülésszakon túl is összehívhatják. Feladata az ügynökség stratégiájának kialakítása és jóváhagyása, az ügynökség munkájának felügyelete.Asztalos Csaba hozzátette: a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsban (CNCD) is folytatni kívánja a munkát. Megjegyezte: április 21-én jár le CNCD-s mandátuma, és ha meglesz hozzá a politikai támogatása, a romániai intézményben is újabb tanácstagi mandátumra pályázik.Asztalos Csaba az RMDSZ jelöltjeként került a 2002-ben megalakított diszkriminációellenes tanácsba, amelynek elnöki tisztségét 2005 februárja óta tölti be.

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadság, ahol Erdély és a nagyvilág legfrissebb hírei várnak rád

Szabadság, ahol Kolozsvár és Erdély legfrissebb hírei várnak rád

Miután George Simion megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, erőre és bátorságra kaptak a szimpatizánsai: egy tulceai férfi például alpári hangnemben szidalmazta a magyarokat, említve Kézdivásárhely nevét is. Bokor Tibor polgármester három intézménynél is feljelentést tett a nacionalista ellen, a gyalázkodás ugyanis bűncselekménynek minősül – írja a Háromszék napilap.
Belpol