„Az etnikum nem választ szét, de az utálat igen”

A bántalmazott fiatalokkal szolidarizáló tüntetés szervezőivel és résztvevőivel beszélgettünk

A magyar szó nem provokáció, a gyűlölet nem pálya – vélik az ügy mellett kiállók (Fotó: Vadas Zsolt Edmond)
Magyar fiatalokat bántalmaztak a kolozsvári U FC és a CFR 1907 március 31-ei mérkőzése után az U FC ultrái. Az ügyre reagálva a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek békés megmozdulást szerveztek csütörtökön, azzal az üzenettel, hogy „az etnikum nem választ szét, de az utálat igen”. A tüntetők a Sétatér bejáratánál gyülekeztek, majd a BT Aréna és a Kolozsvár Aréna közötti térre vonultak. Az eseményen a résztvevők mellett László Petrát, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnökét, Szilágyi Lóránt Mártont, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) vezetőjét, valamint Pákai Imola Bernadettet, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) elnökét kérdeztük.

– Miért döntöttetek úgy az ifjúsági szervezetekkel, hogy megmozdulást szerveztek? 

László Petra KMDSZ-elnök: – Minket különösen nehezen érintettek a hétfői incidens hírei, hiszen elsőéves egyetemistát vertek meg, aki a magyar civil szférában sok éve önkéntes, ismerjük, az esetről ő tájékoztatott minket. Úgy véltük, erre nem elég egyetlen poszt vagy nyilatkozat, ami után majd lecseng az egész. A megmozduláson részt vevők nagy száma is azt jelzi, hogy jól döntöttünk, amikor meghirdettük ezt a tüntetést, a diákok kiállása, határozott állásfoglalása nagyon sokat jelent.

Pákai Imola Bernadett KMDT-elnök: – Fiatalokat ért sérelem, ez tehát minket érint a leginkább. Kiállásunkkal mindenekelőtt azt akartuk jelezni: elvárjuk, hogy ebben az ügyben tisztességesen járjanak el!

Szilágyi Lóránt Márton KIFOR-elnök: – Az incidens után úgy éreztük: eddig, és ne tovább! A hétfői sajnálatos esetnek nagy volt a visszhangja a közösségi médiában, de érdemi változás nem történt. Ezt nem szabad annyiban hagyni, nem szabad tétlenkedni és hallgatni! – gondoltuk, ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ezért döntöttünk e békés megmozdulás megszervezése mellett. 

– Melyek voltak az első lépések, amelyeket megtettetek, amikor értesültetek a hírekről? 

László Petra: – Egyeztettünk az ifjúsági szervezetekkel, akik társszervezők. Megkerestük a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórumot, valamint a Kolozs Megyei Magyar Diáktanácsot, és arra a következtetésre jutottunk, hogy megéri ezt megszervezni. 

Pákai Imola Bernadett: – Minket a Kolozsvári Magyar Diákszövetség keresett fel. Szerettünk volna csatlakozni, azt akartuk, hogy erről az esetről a líceumi diákok is halljanak, és minél többen eljöjjenek. Meg akartuk mutatni, hogy az ilyen esetek nem maradhatnak szó nélkül. 

Szilágyi Lóránt Márton: – Tájékozódtunk a kollegánk egészségéről, az incidens súlyosságáról, követtük a híreket és vártuk, hogy a hatóságok mit lépnek. Azt kellett látnunk, hogy nem reagáltak valami gyorsan és az esetet a román média sem kapta fel.

– Mire van szükség ahhoz, hogy a jövőben ilyen esetek ne fordulhassanak elő? 

László Petra: – A magyar és a román közösségek között párbeszédre van szükség. Ezt nagyon sok esetben hiányolom, az ilyen típusú atrocitásokat mindenekelőtt ez okozza. A hatóságok fellépése is kívánni valót hagy maga után. Hogy ez megtörténhetett, hogy a fiúkat a Sétatéren megkergették, megverték, amiatt fordulhatott elő, hogy a rendfenntartók nem voltak jelen és nem tudtak időben lépni. A meccs utáni órákban fokozott rendőri jelenlétre lett volna szükség.

Pákai Imola Bernadett: – Arra van szükség, hogy a hatóságok eljárjanak, igazságosan, tisztességesen, és hogy legyen mindennek következménye, különben ugyanez bárkivel megtörténhet. 

Szilágyi Lóránt Márton: – Egészséges párbeszéd kell, a kölcsönös tisztelet elengedhetetlen. Az ilyen megmozdulás nagyon jó lehetőség arra, hogy üzenetet fogalmazzunk meg és ezt közösségként juttassuk el minél több emberhez. 

– Mit üzensz azoknak a kolozsvári magyar fiataloknak, akik részt vettek a megmozduláson, és azoknak, akiket ez az eset eltántorítana attól, hogy nyilvánosan megéljék magyarságukat? 

László Petra: – Azt üzenem nekik, hogy legyenek bátrak. Merjenek állást foglalni, tenni, közbelépni, felszólalni. A szabadság 2025-ben sem hull az ölünkbe, még most is megtörténnek ilyen esetek, bármennyire mondjuk, hogy ez fejlett, elfogadó társadalom, ez az incidens is azt mutatja, hogy sokszor nem az. Tudjuk azt, hogy kisebbségben vannak azok, akik ilyen típusú atrocitásokat követnek el, de ezek felett nem szabad szemet hunyni. 

Pákai Imola Bernadett: – Ijesztő, ami történt, de láthattuk, hogy rengetegen voltunk, biztonságban voltunk. Amíg együtt maradunk, addig biztonságban leszünk. Fontos, hogy kiálljunk egymásért és ne hallgassunk.

Szilágyi Lóránt Márton: – Azt üzenem nekik, hogy nézzenek körbe, hogy mennyien vagyunk. Senki sincs egyedül, ne féljenek kiállni magukért. Legyenek büszkék arra, hogy ők erdélyi magyarok. A téren lévő embereken látszik, hogy számukra a magyarság és ennek a megélése fontos, tudják, hogy ezért harcolni kell, mert úgy látszik, hogy a mai világban semmi sincs ingyen. 

– Fordultak hozzátok olyan fiatalok, akiket bántottak a magyarságuk miatt? Eljutott hozzátok ilyen eset? 

László Petra: – Az eset után mesélték a diákok, hogy ha az utcán mellettük elmennek az ultrák, akkor inkább nem szólalnak meg magyarul. Ez borzasztóan elszomorít, hogy Kolozsváron, a multikulturális egyetemista városban előfordulhat még ilyen. Rengeteg történet kering arról, hogy vannak, akiket letérdepeltettek azért, mert magyarok és nagyon sok embert bántalmaztak. Ilyenekről, az incidensről szóló cikk alatti kommentáradatban többen is beszámoltak. Értesültünk ezekről, itt most már több fiatalról van szó, és mi, a diáktanács azt mondjuk, hogy állj! 

Szilágyi Lóránt Márton: – Konkrét esettel nem kerestek meg, viszont tudunk incidensekről. A magyargyűlölet és a gyűlöletkeltés néha felüti fejét, ezekre próbálunk mihamarabb reagálni. 

Az eseményen résztvevőket is megkérdeztük: miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a megmozduláshoz. Melinda úgy fogalmazott, azért tartotta fontosnak a részvételt, hogy a városban megmaradjon az a biztonságos, toleráns hangulat, ami Kolozsvárra jellemző. Másik résztvevő, Bálint úgy fogalmazott: fontosnak tartja a véleménynyilvánítást, igyekszik minden olyan tüntetésen részt venni, amelynek az üzenetével egyetért. Kincső elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy 2025-ben előállhat ilyen helyzet. Hozzátette, kolozsváriként kiskora óta jár meccsekre, tudja, hogy az ilyen szurkolói összetűzés sokszor ijesztő lehet. Másik megkérdezett, Róbert azt mesélte, számára fontosak a kisebbségi jogok, úgy érezte, ezekért ki kell állnia. Anett hozzátette, úgy érezte, hogy reprezentálnia kell a kisebbséget. A történtekkel kapcsolatban Szilvia elmondta, szomorúnak tartja, hogy ez megtörténhetett, viszont pozitív példának tartja, hogy az esetre ilyen hamar reagáltak és hogy ekkora tömeg gyűlt össze annak érdekében, hogy az incidensnek legyen valami következménye.

A történelem ismétli önmagát

Arra a kérdésre, hogy mi volt az első gondolatuk, amikor értesültek a hírekről, Melinda azt felelte, a helyzet szomorúsággal töltötte el, és azt gondolta, hogy a történelem rossz értelemben ismétli önmagát. Ilyen incidensek régen is voltak, és ez most azt jelenti, hogy nem tanultunk belőlük semmit. Bálint hozzátette: elfogadhatatlan, hogy ez megtörténhetett. Elmondta, úgy érkezett Kolozsvárra, hogy tudta, az U FC ultráit el kell kerülni. Úgy véli, hogy sajnos ez számít itt a „normálisnak”, pedig semmi köze a normalitáshoz. Róbert szerint a vezetőség inkompetens, a hírek hallatán a gyalázatosság jutott eszébe. Anett megjegyezte, nem akarta elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet Kolozsváron, főleg úgy, hogy a magyar közösség nagy számban van jelen. 

Volt, aki az eset kapcsán csalódottságot érzett. Szilvia úgy fogalmazott, tisztában van avval, hogy a gyűlölet jelen van, de reménykedett abban, hogy ez verbális szinten megállhat.

Látszatintézkedések helyett valódi változást

Kérdésünkre, hogy mit várnak el az elöljáróktól és a hatóságoktól, Melinda kifejtette, jó dolognak tartja, hogy Csoma Botond a parlament elé vitte az ügyet, és felszólalt. A hatóságoktól azt várná el, hogy méltó komolysággal reagáljanak. Bálint azt várná el, hogy a helyzet ne csak identitáspolitikai kérdés legyen, ne az önös vagy a pártérdekeket szolgálja. Elmondta, attól tart, hogy mindez két hét múlva már nem fog érdekelni senkit, nem lesz reális következménye, vagy csak látszatintézkedések lesznek. Kincső úgy gondolja, fontos lenne tudatni az emberekkel, főleg a szurkolókkal, hogy ilyen helyzet nem marad következmények nélkül. Róbert azt reméli, hogy az elkövetőket megbüntetik, és a focicsapat nyilvánosan kiáll és bocsánatot kér. Ezzel szemben Szilvia nem bizakodó, hozzátette, ilyen esetekre volt már példa és a változásból nem sokat látunk.

Kolozsvár az ország legbiztonságosabb városa?

Kíváncsiak voltunk, az emberek mennyire érzik magukat biztonságban a kincses városban. Melinda elmondta, biztonságban érzi magát, mert itt született, az élete nagy részét itt töltötte, de szeretné, ha ilyen esetek többé nem fordulnának elő. Bálint biztonságban érzi magát, nem volt olyan helyzet, hogy félnie kellett volna. Elmondta, úgy szokott kilépni az utcára, hogy tudatosítja, nem lesz baj. „Lehet, ha látják, hogy az ember magabiztos és nem fél, akkor nem szállnak rá” – jegyezte meg. Kincsőtől megtudtuk, este egyedül az utcán többször volt része rossz élményekben, úgyhogy a biztonságos Kolozsvár imidzs nem feltétlenül igaz. 

Anett azt mesélte, ő azért érzi magát biztonságban, mert olyan emberekkel veszi körül magát, akiktől nem kell tartania. Szilvia eddig nem érezte, hogy félnie kellene, ha megszólal magyarul az utcán. Hozzátette, tudja, hogy nem mindenki kedveli a magyar hangot, beszélt olyanokkal, akik Kolozsváron születtek és azt mondták, hogy nem mindenhol mernek megszólalni. Melinda arról mesélt, régen volt olyan eset, hogy kisgyermekkel utazott a villamoson és a monostori lakosok ráförmedtek. Úgy gondolja, ez ritka eset, nem tartja jellemzőnek. 

Bálint nem Kolozsváron történt esetet hozott fel, amikor a barátaival a Retyezátban túráztak és román csapattal találkoztak, akikkel beszélgetni kezdtek. „Mondták, hogy milyen szépen beszélünk románul, kérdezték, hová valósiak vagyunk. Amikor mondtuk, hogy Hargita megyeiek, abban a pillanatban a mosoly eltűnt az arcukról, már nem is volt olyan szép a román beszéd…” – mesélte Bálint. 

Kincső másik történetet osztott meg, amikor december elsején a barátaival a Főtéren voltak, beszélgettek, közben az emberek a tűzijátékra gyülekeztek. „Leszóltak minket, ránk ordibáltak, ez valamikor az öt-nyolcadik osztályban történt. Kicsik voltunk, ijesztő helyzet volt. Azután a szüleim mondták, hogy vigyázzak, hogy hol és milyen hangosan szólalok meg magyarul”. 

Róbert úgy nyilatkozott, bizonyos kocsmákban tapasztalta, hogy megkülönböztetés éri azért, mert magyarul beszél, olyankor nem érzi magát biztonságban. Szilvia azt mondta, neki a román beszédét ítélték el, amiből kiderült, hogy magyar. „Emiatt lenéztek és érzékeltették, hogy azért, mert magyar vagyok, kevesebbet érek”.

(Az eseményen készített fotóriportunk ITT.)