Bemutatták Papp Annamária, Benkő Levente és Vig Emese könyvét
Papp Annamária és Benkő Levente történészek, újságírók, valamint Vig Emese, a romániai közszolgálati televízió munkatársa az Erdélyi srácok című könyvben 22 meghurcolt személy életútját mutatja be.
„A forradalom hírei, a pesti srácok hősiessége indította el Erdély-szerte is azt a hullámot, amely arról szólt, hogy valamit tenni kell. S bár fegyvert nem fogtak, mert az adott körülmények között nem is foghattak, minékünk, erdélyieknek is megvannak a magunk srácai, akik ott és akkor, az adott körülmények és lehetőségek között azt és annyit tettek, amit és amennyit tehettek. Nekik is kijár a tisztelet és a megbecsülés!”, írják a szerzők a könyv előszavában.
A kötet a két kiadást megért Volt egyszer egy 56 című kötet folytatása, a sorozat harmadik része is készül, derült ki a bemutatón.
– Végre nemcsak arról beszélünk, hogy volt egy magyarországi 1956, és annak voltak visszhangjai, hanem arról, hogy a határon túli magyaroknak volt egy saját közösségi, 1945 és 1955 kialakult élményegyüttese, ami meghatározta, hogy ez a közösség hogyan fog reagálni, amikor az „őszinteség napjai” megérkeznek – magyarázta a kötetet bemutató Lőnhárt Tamás történész, aki történelmi kontextusba helyezte a kötetben prezentált eseményeket.
1945 után elvárásokkal és reménnyel teli időszak váltotta a kezdeti atrocitásokat. 1945–48 között a Magyar Népi Szövetség működése, a Bolyai Tudományegyetem beiktatása, az állami iskolahálózat, gazdaegyletek, kulturális egyesületek létrehozása reményekkel töltött el egy egész generációt. Ez a nemzedék egy jobb, szociálisan egyenlőbb világot képzelt el magának, felépített egy új erdélyi, romániai magyar önmeghatározást. Ám 1948–49-ben Sztálinnak elege lett abból, hogy tovább játssza a nyugati demokráciákat megtévesztő „násztáncot”, így az illúziók korának hamar vége lett, lelepleződött az igazi kommunizmus sztálini modellje, a romániai magyarságnak pedig le kellett számolnia elképzeléseivel, reményeivel.
Ezt követően számos sérelem érte a romániai magyarságot, beindult az 1945 után kiépített intézményháló lebontása. Sztálin halálát követően, 1954–55 között Romániában a sztálinizmus tökélyre vitt tekintélyuralmának átmentésére törekedtek – magyarázta Lőnhárt Tamás.
Domokos Miklós, a néhai Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének alapító tagja is jelen volt a könyvbemutatón (Rohonyi D. Iván felvételei)
– 1956-ban ezek a sérelmek, félelmek, ez a kétségbeesés „találkozott” a magyarországi eseményekkel. Az erdélyiek nem lőttek, mert lőni nem volt kire, és nem volt miért, nem golyóval, hanem szavakkal, tettekkel, verssel, színdarabbal harcoltak. Küzdelmük építve, nem valaki ellen, hanem valamiért, egy élhetőbb világért történt – mondta.
Benkő Levente történész arról beszélt: a kötetben olyan erdélyi srácokat szólítottak meg, akik az 1956-ban tizen-, huszonévesek voltak. „Azokat az embereket próbáltuk megszólítani, akiknek a szíve akkor egyszerre dobbant” – tette hozzá.
Vig Emese elmondta, már több mint 20 éve foglalkozik az 1956-os történésekkel, úgy vélekedett, ezeket a történeteket ismét és ismét el kell mesélni, hogy megmaradjanak.
– Nekünk kell leírnunk, átadnunk, közvetítenünk az utókor felé, különben elvesznek. Ez a könyv biztosíték arra, hogy azok a történetek, amelyeket a könyvben szereplő személyek elmeséltek nekünk, továbbélnek mindannyiunk okulására – mondta.
Papp Annamária a szerkesztői elvekről beszélt: – Egyik interjú kiegészíti a másikat, ugyanaz a történet különböző szempontokból került megvilágításra – fogalmazott.
Hozzátette, a kötetből nemcsak az események menetét ismerheti meg az olvasó, hanem rálátásunk lehet arra a nyers, kegyetlen valóságra, a meghurcoltak sorsára, amelyben a kötet interjúalanyai is osztoztak. A vallatások, a börtönök, munkatáborok mindennapjai a maguk szörnyűségeivel, ugyanakkor a túléléshez nélkülözhetetlen keserű humorával.
– Sokat gondolkodtam azon, hogy a mi generációnk, vagy épp a mi gyermekeink, akik közül többen olyan korúak, mint annak idején az erdélyi srácok, hogyan állnák meg a helyüket egy olyan helyzetben, mint amit ezek az emberek megéltek, túléltek. Megtiszteltetés, hogy beszélgethettem velük, rengeteget tanultam tőlük! – mesélte.
A rendezvényen részt vett Domokos Miklós, a néhai Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének alapító tagja. A nagyváradi szervezet az 1956-os magyarországi események hírére alakult, tagjai főleg a Premontrei Iskola diákjai közül kerültek ki, több százan, köztük kiskorúak is. Domokos Miklós elmondta, amikor látta, hogy mivel is jár a rendszerrel való szembefordulás, hogy a harcnak mekkora ára lehet, arra próbálta figyelmeztetni a szervezet 13-14 éves tagjait, hogy hallgassanak, és ne tegyék ki magukat a veszélynek ennyire fiatalon. Mindhiába… – 250 embert tartóztattak le csak Nagyváradon. Köztük számos gyereket.
