Azért, hogy a fiatalember vihesse hétfő reggel a felkészítő díj kifizetését igazoló nyugtát, biztos ami biztos alapon, elmentem a közelben levő postahivatalba és kifizettem a 150 lejt. Pár nap múlva kifizettem még 150 lej felvételi díjat és 30 lej irat-feldolgozási díjat, mivel pedig a fiatalember túljutott a selejtezőn, és részt vett a második vizsgaszakaszon is, további 150 lejt. Elámultam: 480 lejt kell fizetni csak azért, hogy részt vegyél pár órás tanfolyamon és felvételizz? A megdöbbenésnek még nincs vége. Elérkezett az eredmény kifüggesztésének a napja. Ugyanaz a barátnőm boldogan mondta: a fiát felvették az illető egyetem illető szakára, de most már rohan, mert érvényesíteni kell a helyet, és mivel fizetéses helyre jutott be, még aznap ki kell fizetnie a tandíj 25 százalékát, ami több mint 1000 lej. A család összekaparja a pénzt, és futás a pénztárba fizetni. Utánanéztem, és az illető egyetem illető karának honlapján tényleg olvashattam én is a „dörgedelmet”: a helyek érvényesítését és a tandíj 25 százalékának a kifizetését kötelező módon meg kellett ejteni aznap. Az eredményeket délelőtt 10 óra körül függesztették ki. Az érvényesítést és a tandíjfizetést pedig aznap déli 2 óráig meg kellett oldani, különben a sikeres vizsgázó elveszti a bejutási helyét.
Másik kedves ismerősöm felvételizett egy másik egyetemre. Az is itt van a központban, gondoltam elsétálok, lássam a fiatal hölgy eredményét. Az egyetem halljában öles betűkkel hirdetik: az eredmények kifüggesztése déli egy órakor történik, a helyeket még aznap érvényesíteni kell. Ijedt arcú fiatalok, aggódó szülők fogadtak: egy óra már rég elmúlt, az eredményeknek híre-hamva sincs. Tanácstalanul álldogálunk. Mivel személyesen nem vagyok érintett, elballagok. Aztán vagy fél órára rá megtudom: ez az ismerősöm ingyenes helyre jutott be, de már áll a sorban, hogy érvényesítse a helyét, és még valamennyi illetéket kifizessen. Mert azt is aznap kellett elintézni, különben elveszíti a helyét.
A fentebbi két eset állami egyetemen történt. Szóval mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, akinek a gyereke egyetemre jön felvételizni. Hangsúlyozom: nem tanulni, csak felvételizni. És ha a felvételi nem sikerül, akkor a kifizetett illetéket nem adják vissza, még annak egy részét sem. Tudom, hogy Kolozsvár gazdag város, a felvételi illetékek nyilvánosak, aki bírja-marja. Majd a család kispórolja valahogy, hiszen a gyermek jövőjéről van szó.
Mégis feltenném a kérdést: még ha a felvételivel járó teendők, mint például a jelentkezők iratcsomóinak átvizsgálása, iktatása, a felkészítők és a felvételi megszervezése, lebonyolítása idő- és pénzigényes, ezt miért a jelentkezőkkel (illetve azok szüleivel, családjával) fizettetik meg? És miért kell – szerintem – ilyen borsos árat fizetni? Miért nem lehet jelképes, ötven lej alatti díjakat kérni?
Régóta észrevettem, milyen sok a tandíjas hely az állami egyetemeken. Nem tudom, a tandíjból származó összeg hány százaléka marad meg az egyetemnek, hány százaléka „megy tovább” a minisztériumba vagy más illetékes pénznyelő hatósághoz. És akkor feltettem magamnak a további kérdést: ha valaki a felvételin elért jegyével csak tandíjas helyre jut be, ám a család ezt nem tudja vállalni, akkor előnyben van az, aki ugyanakkora jegyet ért el vagy valamivel kisebbet, de a család tehetős, és vállalja azt, hogy kifizetik az egyetemi tandíjat. Akkor hol van az esélyegyenlőség?
Nagyon sok rosszat látunk-hallunk-tapasztalunk évtizedek óta a romániai közoktatásról. De a felsőoktatásban észlelhető hibákról, egyenlőtlenségekről eddig vajmi keveset tudunk, olvasunk. Akinek tetszik, jó, akinek nem, készüljön a jövő évi megmérettetésre. Gyűjtse már most a pénzt a felvételire, iratkozásra, felkészítőre, erre-arra.
Mert hát az egyetemen való tanulás nem kötelező…
