Trianon tanulságait értékelték Tusványoson
A beszélgetést moderáló Benkő Levente a trianoni momentumnak a mában élő emberként, történészként való megítélésére, a múltból a mába elvezető összefüggések értékelésére kérte a beszélgetőtársakat.
Novák Csaba Zoltán úgy vélekedett: egy ilyen centenáriumhoz, egyfajta állomáshoz érkezve számvetést kell végezni, az eltelt időszakot ki kell elemezni, a következtetéseket le kell vonni, s azokat beleépíteni egy jövőképbe. „Én úgy tekintek az elmúlt száz évre, s azon belül Trianonra, mint a nemzet története egy nagy korszakának a végére. Ezt az évszázadot traumák, kudarcok tarkították, de mégis sikeresnek nevezhető, már csak azért is, hogy itt ülhetünk, beszélhetünk, önvizsgálatot tarthatunk” – fejtette ki a történész-politikus. Hangsúlyozta: azt tartja a siker, a túlélés egyik kulcsának, hogy az erdélyi magyarságnak mindeddig bármilyen történelmi-politikai kontextusban sikerült újjáépítenie az intézményrendszerét, amely támaszául szolgált és amely mögé felsorakozhatott. „Én a mi történetünket az állandó újjáépítkezés történeteként szemlélem” – emelte ki Novák Zoltán.
Fodor János, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára felhívta a figyelmet arra, hogy a történelemben vannak úgymond mérföldkődátumok, amelyekhez illetően érzelmi viszonyulások alakulnak ki, azonban az első világháborút, az impériumváltást mindenesetre folyamatában érdemes vizsgálni, ennek jogalkotási, politikai és szociális dimenzióival együtt.
Hunyadi Attila kiemelte: a román történetírás értelemszerűen a triumfalista kánonra alapozott, amely az ő szempontjukból konstruktív szemlélet volt, a magyar szemléletnek azonban nem szabad továbbvinnie az úgynevezett defetista jelleget. A BBTE tanára szerint a trianoni békeszerződés következményeinél egyébként a helyi közösségi élet szempontjából sokkal súlyosabb kihatással bírt az, hogy a román állam 1949 márciusának elején a történelmi fejlődés eredményeként létrejött elitetet, az erdélyi arisztokratákat, a gazdasággal rendelkező kulákságot mindenüktől megfosztotta, kényszerlakhelyekre vagy börtönökbe hurcolták őket, az erdélyi társadalom gazdasági alapját megsemmisítették.
A történész felhívta a figyelmet arra, hogy széles, geostratégiai keretben kell értelmezni mindazt, ami a trianoni békeszerződéshez vezetett, s amely egyébként 1947-ben jogi szempontból is végetért, a párizsi békeszerződéssel. „Számomra tulajdonképpen Trianon akkor ért véget, amikor elkezdtünk közösségszervezésben, nemzeti újjáépítésben gondolkodni. Igen, ez a békeszerződés egy nemzeti kudarc volt, de amíg van elitünk, és a közösségünk tagjai kiemelkedő megvalósításokkal rendelkeznek, addig Trianon egy történelmi esemény marad, amely megrázta ugyan a magyarságot, de nem halálosan” – állapította meg Novák Zoltán.
Megjegyezte: ezzel együtt, a román nemzet szempontjából valóban sikeres időszak volt az elmúlt évszázad, s egyébként a Gyulafehérvári nyilatkozat centenáriumát meg lehetett volna úgy is ünnepelni, hogy az ország három régióját autópályákkal kötik össze, esetleg az oktatási rendszert új alapokra helyezik, vagy ha például elkészítik minden romániai megye monográfiáját, megnézve azt is, hogy áll a román nemzetépítés folyamata – fejtette ki a történész-szenátor. Hangsúlyozta azt is, bár a közeljövőben nem várható, hogy a magyar és a román nemzet történetírási narratívái túlságosan közelítsenek egymáshoz, az erdélyi magyar történészeknek a jelenleginél jóval többet kellene közölniük román nyelven.
Hunyadi Attila emlékeztette a hallgatóságot arra is, a kisebbségvédelem nemzetközi garanciáit is lefektették immár száz éve, hiszen 1919 januárjában kötelezték a közép-kelet európai győztes (utód)államokat, hogy írják alá a kisebbségvédelmi szerződést, amely utána még két évtizedig érvényben volt, és a Népszövetség (az ENSZ elődjének) alapokmányába is bekerült. Ebben a szerződésben egyértelműen szerepel a szász és székely közösségek autonómiája is, de mindezekről senki nem beszél – emelte ki a történész.
Száz év múltán, a mai történetírásban valószínűleg nem születnek a korábbiaktól nagyon eltérő narratívák, viszont rengeteg olyan, mikrotörténeti megközelítésben vázolt kis esemény, történés kerülhet még napvilágra, amelyek kiválóan érzékeltethetik, hogyan éltek meg ezeket a történelmi pillanatokat az emberek – emelte ki Fodor János. Kérdésünkre válaszolva elmondta: el kell ismerni, hogy az első világháború utáni időszakban nem volt politikai elit, amely a helyzetet úgymond megmenthette volna, s a nagyon visszás, szinte anarchiába torkolló helyzeteket egy-egy személy, politikus már nem kezelhette.
