Nem felhőtlen

Amikor ezeket a sorokat írom, már biztos, hogy az amerikai időközi választásokon a demokraták többséget szereztek az mind a képviselőházban, mind a szenátusban. Néhány államban még jó ideig nem lesz végleges eredmény, egyrészt mert a szavazás csak pár órája ért véget, másrészt, mert minden államnak saját szabályai vannak arra, hogy mikor kezdhetik el például a levélszavazatok számlálását, illetve arra, hogyan összesítik a szavazatokat.

Texasban utoljára harmincnyolc évvel ezelőtt nyert demokrata jelölt szenátori tisztséget. A mostani győztes, a mindössze harminchét éves James Talarico akkor még meg sem született. Győzelméhez sok minden hozzájárult. Elsősorban az, hogy rendkívül karizmatikus személyről van szó, aki hosszú ideje erőteljes, népszerű és kitűnő orátori készségekkel megáldott ellenfele főleg annak a keresztény nacionalizmusként ismert bigott vallási hullámnak, amelyhez a konzervatívok odabilincselték retorikájukat, politikájukat, karrierjüket, mindenüket. Ha így folytatja, elég szép politikai pálya vár rá, még akár elnökjelöltként is beválhat. Másodsorban az, hogy ellenfele, Ken Paxton hírhedten korrupt, házasságtörő ember, népszerűtlen politikus. Nagyon jellemző, hogy a republikánusok eredetileg nem őt jelölték, de döntésüket Trump elnök keresztülhúzta.

Figyelemre méltó Michigan, ahol a győztes Abdul Al-Szajed. Arab származású muszlim orvos, aki már elmondta győzelmi beszédét, és büszkén hangsúlyozta az átlagos amerikai számára kiejthetetlen teljes nevét: Abdurrahman Muhammad Al-Szajed. Nagyon ellentmondásos jelölt, aki teljes mellszélességgel felvállalja a liberális progresszív szociális értékeket, ugyanakkor rendszeresen bírálja Izraelnek a palesztinokkal szembeni politikáját és azt, hogy az Egyesült Államok pénzzel, fegyverrel támogatja Izraelt (egyébként Egyiptom és Szaud-Arábia támogatását is ellenzi). Ráadásul eléggé megkérdőjelezhetően nyilatkozott amikor – még Joe Biden elnöksége alatt – megölték Ajman az-Zavahiri terroristavezért. Hivatalosan ezzel magyarázható a kampány legnagyobb árulása is, az, hogy egykori előválasztási vetélytársa, Haley Stevens mindössze egy nappal a szavazás előtt bejelentette, hogy ellenfelét, a republikánus Mike Rogers-t támogatja – mindössze órákkal azután, hogy megígérte: nem tesz ilyesmit.

Még jó ideig nem lesz győztes Alaskában. Mindkét jelölt bizakodó, sőt, győzelmi beszédet mondott. Különösen szomorú, és még a demokraták indulata sem igazolja egy hagyományosan republikánus államban azt a csúnya húzást, amihez Alaskában folyamodtak. Mary Peltola demokrata jelölt ellenfele a republikánus Dan S. Sullivan. A szavazócédulákon viszont megjelent egy „független jelölt”, egy Daniel J. Sullivan Jr. nevű halász. A republikánusok óvást is emeltek, amit a bíróság elutasított. Ennek várhatóan lesznek még következményei, főleg miután e sorok írásakor – hatvanhat százalékos feldolgozottságnál – a kamu Sullivan több szavazattal rendelkezik, mint amennyi a demokrata (ő vezet jelenleg) és a republikánus jelölt közötti különbség.

Mindent összevetve hat, vagy hét eddig republikánus pozíciót sikerült megfordítani – az említett Texason és Michiganen kívül Ohiót, Maine-t, Kansast, Iowát s talán Alaskát (itt még nagyon nagy a kérdőjel) ami a legoptimistább becsléseket is meghaladja.

Általában szólva, a demokraták győzelme kívülről szemlélve nem felhőtlen.

Egyrészt, ők maguk is tudják, tudhatják, hogy ez jórészt egy Trump-ellenes szavazás volt. Az elnök nem szerepelt a szavazócédulákon, de mindent megtett azért, hogy nevének húzóerejét latba vesse. Ezzel kínos dilemmába taszította pártját. Az egyenlet egyik oldala ugyanis az, hogy személyi kultuszának szektás hívei nélkül nem lehet választást nyerni. Emiatt az a republikánus jelölt sem foglalhat egyértelműen állást az elnök ellen, aki esetleg nem rajong érte és politikájáért. A másik oldal az, hogy amennyiben valaki Trump híveként száll versenybe, felvállalja mindazt, amit a jelenlegi elnöknek felrónak. Ez kisebb gond azokban az államokban, ahol a republikánus szavazóbázis mindent visz, de áthághatatlan akadály mindenhol, ahol a függetlenek szavazatára is szükség van.

Ez most tökéletesen érvényesült, amint a texasi eset is mutatja.

Másrészt, bármennyire szeret az amerikai politika elveket, magasztos ideálokat hangoztatni, az tény, hogy a függetlenek, és a kevésbé szektásodott republikánusok nem valamiféle ideológiai, vagy erkölcsi megfontolásból szavaztak a demokratákra, hanem egyszerűen a zsebük miatt. 

Tény, hogy jóllakott nép nem szokott forradalmat csinálni. A döntő tényező most is, minden felmérés szerint az élelmiszer- és üzemanyagárak volt, ami részben a katasztrofális vámpolitika és az iráni háború következményei. Ehhez adódik még a spanyolajkúak pálfordulása, akik korábban javarészt Trumpot támogatták, amíg rá nem döbbentek, hogy a sokszor beharangozott bevándorló ellenes, tömeges deportálási tervek bizony rájuk is vonatkoznak. A farmereknek is feltűnt mostanig, hogy amennyiben a bevándorlókat elkergetik, nemigen marad munkás, aki a földjeiken dolgozzon, ráadásul a beígért pénzbeli támogatások vagy akadoznak, vagy nem érkeznek, vagy semennyit sem érnek a kárhoz képest, amit elszenvedtek. 

Bármennyire is szeretnénk tehát azt hinni, hogy a lakosságnak az a része, amelynek voksa dönt, egyszeriben ráébredt az emberiesség, a szolidaritás, a társadalmi biztonságosság értékeire, és elvi, erkölcsi alapon szembefordult végre a Trump rendszer izolacionista, amerikai kivételességre alapozó, a legszegényebbeket kizsákmányoló, női jogokat felszámoló, szövetségeseit eláruló és világrendet feldúló politikájával, nem erről van szó. A magyarázat sokkal hétköznapibb, önös érdek alapú és érthető, de kevéssé tiszteletre méltó: nincs pénz, az árak az égbe szöktek, a fizetések maradtak, nem lehet megélni.

Harmadsorban pedig azért nem felhőtlen ez a győzelem, mert a demokraták története azt mutatja, hogy bár még ellenzékben sem képesek közös frontot alkotni (lásd Michigant és Haley Stevens árulását), a hatalom birtokában végképp egymás torkának esnek. Obama elnök első mandátumának első felében kétharmados többségük volt, mégsem voltak képesek semmi igazán jelentős változást előidézni, mert folyamatosan a saját belharcaikkal voltak elfoglalva.

Ha most is ez lesz a helyzet, akkor lehet ugyan, hogy győzelmük, a két házbeli többség megszerzése némileg fékezni tudja a Trump adminisztráció eszelős vágtázását, de azt leszámítva félő, hogy semmi igazán érdemlegeset nem tudnak majd a következő két év alatt felmutatni. Akkor pedig erodálódni fog az a fajta visszafogott bizalom, amit most megszavaztak nekik, 2028-ban ugyanazok a szavazók látványosan ellenük fordulnak, elvesztik a többséget, és a Fehér Házba sem az ő jelöltjük kerül, hanem Trump kiszemelt utóda, aki – a jelenlegi elnökkel ellentétben – még akár intelligens is lehet, ami sokkal, de sokkal rosszabb lesz.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!