Az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője a kormányülés elején rámutatott: igaz ugyan, hogy valamelyest csökkent az új megbetegedések száma, „ez azonban még nem ok arra, hogy megnyugodjunk, inkább óvatosságra int, hogy fenntartsuk ezt a tendenciát”.Arafat arról is beszélt, hogy megérkezett az országba az első 300 ezer antigén gyorsteszt, amelyeket a kórházak sürgősségi osztályai között osztanak szét. Jövő héttől kezdődően várhatóan az év végéig megkapják a többi 3 millió gyorstesztet is, több szállítmányban, ezeket a mentőszolgálatokhoz juttatják majd el, illetve oda, ahol az egészségügyi minisztérium szerint szükség van rájuk - tette hozzá.
