– A totalitárius diktatúrában hathatós értelmiségi jelenlétről beszélhetünk. Először is az értelmiség egzisztenciálisan ki volt szolgáltatva a hatalomnak. Annak, aki biztos egzisztenciát szeretett volna, ki kellett alakítania viszonyát a rendszerrel. A rendszer tudatosan használja az értelmiséget, és az értelmiség is használta a rendszert. Az erdélyi magyar értelmiség kettős identitással rendelkezett: egyrészt a rendszerhűsége által azonosult a rendszerrel, de létezett a romániai magyar közösségszolgálat eszmeisége is, miszerint a magyar értelmiségnek ezt a nemzeti kisebbségi közösséget kell szolgálnia – kezdte a beszélgetést Novák Zoltán.
A történész felelevenítette: a Ceauşescu által 1968-ban összehívott találkozón a romániai magyar értelmiségiek tematizálták a megoldatlan kérdéseket. Novák szerint a találkozó fontossága abban keresendő, hogy a rendszer hajlandó volt elbeszélgetni a romániai magyarság kérdéseiről romániai magyar értelmiségiekkel olyan körülmények között, amikor a hivatalos pártpropaganda azt nyilatkozta, hogy Romániában a kisebbségi kérdést már megoldották.
– Mivel 1968-ban még senki nem számolhatott azzal, hogy a kommunista rendszer megszűnik, a magyar értelmiségnek pragmatikusan kellett volna viszonyulni mindahhoz, amit a pártvezetés és első számú vezetője különböző politikai megfontolásból felkínált. A találkozón kulturális és jogi kérdések merültek fel. Konkrétumként magyar nyelvű televízió műsort és magyar nyelvű könyvkiadó létrehozását kérték, ez teljesült is – magyarázta Novák Zoltán.
A pártideológiához és a romániai magyarsághoz való hűség közötti ingadozás több romániai magyar politikusnál megfigyelhető. Fazekas János egykori szállításügyi miniszter, Király Károly Kovászna megyei első titkár is megőrizte kapcsolatát a magyarsággal. A román nemzeti szocializmus térhódítása miatt Fazekas János generációja után nem kerül újabb magyar a politikai struktúrákba. Az 1980-as évek közepétől kezdődően a romániai magyar értelmiség néhány képviselője vállalja a rendszerrel való szembefordulást (Király Károly, Sütő András), mások a kivárás stratégiáját követik, vagy olyanok is vannak, akik a rendszerrel való együttműködést választják, és elvesztik kapcsolatukat a magyar közösséggel (Hajdú Győző).
– Az 1980-as évek fiatal magyar értelmiségijei kialakítottak maguknak a nagyvárosokban egy információs közeget, ahol gondolatokat cseréltek, tiltott szövegeket olvastak. Ez a generáció, Sütőékkel ellentétben, nem táplált illúziókat a hatalom iránt. Az emberjogi kérdések tematizálását nem a rendszeren belül próbálták rendezni, hanem Magyarországra vagy külföldre eljuttatott beadványok által. Sok belső vita volt az 1968-as és a fiatal értelmiségiek között, de 1989 után ez a két generáció szervezi újjá az erdélyi magyar politikai és kulturális életet – vélekedett Novák.
Zárszóként a történész megjegyezte: a Ceauşescu-rendszer romániai magyar értelmiségének kutatásához új generációs történészekre volt szükség. A kutatást megnehezítette, hogy a levéltári források kutatása a Tismăneanu-jelentés közzétételéig korlátozott volt. Jelenleg újabb korlátozások állnak a fiatal kutatók előtt, és az sem elhanyagolható, hogy a fiatal történészek közül keveset érdekel ez a korszak.
Borítókép: Serar Szabolcs
