A nyaralást is elvitte a koronavírus

A nyaralást is elvitte a koronavírus
A BestJobs által ma közzétett felmérésből kiderül: idén a romániai alkalmazottak közel 75%-a még nem ment pihenőszabadságra, 42%-uk pedig ezt rövidesen szándékozik megtenni.

A munkaerőpiaci platform adataiból az is kiviláglik, hogy a megkérdezettek 42%-a aggódik amiatt, hogy az emberek túl sokat lazítottak a távolságtartási és higiéniai szabályokon, és emiatt újabb járványhullám következhet be.

Ugyanakkor 23 százalékuk attól tart, hogy a hatóságok újabb megszorításokat fognak bevezetni, amelyek ellehetetleníthetik a nyaralási terveiket. A BestJobs szerint idén nyáron a válaszadók 80 százaléka az ország határain belül marad, 57,4%-uk a hazai hegyvidéken vagy a tengerparton szeretné eltölteni pihenőnapjait, 24,8%-uk otthon marad.

A nyaralást tervezők 34,2%-a ugyanakkora összeget tervez nyaralásra költeni idén is, mint a világjárvány előtti években, 16%-uk viszont azt válaszolta, hogy a tavalyi költségvetéshez képest 30 százalékkal csökkentik le az idei szabadság büdzséjét.

A megkérdezettek 50 százaléka szállodában vagy panzióban tervez megszállni, 12% bérelt lakásban, illetve lakókocsiban vagy sátorban akar lakni a pihenőszabadság alatt.

A szabadságról való visszatérést követően az alkalmazottak 29%-a azonnal vissza akar térni a munkahelyére, anélkül, hogy elővigyázatossági intézkedéseket tenne kollégái védelmében. Ugyanakkor a megkérdezettek 28 százaléka év végéig távmunkában szándékozik dolgozni, és 21 százalékuk nyilatkozta azt, hogy munkatársai esetleges megfertőzését elkerülendő 14 napon át otthon fog tartózkodni, miután hazatért a nyaralásból. A válaszadók 18%-a fontolgatja, hogy COVID-tesztet végeztet az üdülésből való hazatérte után.

A megkérdezettek 88%-a nem tervez semmiféle szolgálati útra menni ebben az évben, és kevesebb, mint 3 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy külföldi szolgálati útra készül.

A BestJobs adatai szerint a járvány jövedelemcsökkenéssel járt számos romániai alkalmazott számára: a válaszadók negyede azt mondta, hogy a család jövedelme 25%-kal csökkent a világjárvány idején, míg 24,5%-uk úgy nyilatkozott, hogy bevételeik több mint 50%-kal estek vissza.

A BestJobs 2020. június 15-20-a között végezte el felmérését 804 romániai internet-felhasználó körében.

(Fotó: Perszepolisz/Irán. Kiss Olivér felvétele)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az Európai Unió (EU) országaiban élő csaknem 20 millió gyermek volt kitéve tavaly a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatának; az uniós tagországok közül Romániában volt a legmagasabb az arányuk – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
Gazdaság