A szolgálat nevében Benkő Erika és Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselői tárgyaltak Bukarestben az FRF két osztályvezetőjével. A képviselők a keddi tárgyaláson négy, nemrég történt súlyos esetre hívták fel a figyelmet, és megoldásként azt javasolták az FRF-nek, hogy a szövetség küldjön független megfigyelőt minden olyan mérkőzésre, amelynek kisebbségi vonatkozása is van, a játékvezető állítsa le a mérkőzést, ha kisebbségellenes rigmusok hangzanak el a lelátókon, és amennyiben valamelyik csapat szurkolótábora visszaeső, büntessék zárt kapus mérkőzésekkel.
A képviselők azzal az elhatározással álltak fel az asztaltól, hogy az FRF javaslatait figyelembe véve javaslatot dolgoznak ki a sporttörvény módosítására. Amint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat közölte: az FRF illetékesei készségesnek mutatkoztak együttműködni a lelátókon megnyilvánuló idegengyűlölet és a szimbolikus erőszak visszaszorítása érdekében.
A román labdarúgásban azóta erősödtek fel a lelátói magyarellenes megnyilvánulások, hogy a 2017-2018-as idényben a Liga 1-ben játszik a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amelynek a játékoskeretét ugyan zömében román nemzetiségű játékosok alkotják, de a székelyföldi szurkolók általában magyarul biztatják a csapatot.
A Sepsi OSK és a bukaresti FCSB (a korábbi Steaua Bucuresti) október elsejei, Brassóban játszott mérkőzésén a fővárosi csapat szurkolóinak egy csoportja óriás molinót feszített ki azzal a felirattal, hogy "Nektek Románia nem az otthonotok! Menjetek innen!". A provokációra a sepsiszentgyörgyi csapat szurkolói "Ria-Ria-Hungária!" skandálással válaszoltak. Az FRF fegyelmi bizottsága mindkét csapatot azonos bírsággal sújtotta: az FCSB-t a szurkolók xenofób megnyilvánulásai miatt, az OSK-t pedig szervezési hiányosságok miatt.