
A sepsiszentgyörgyi székhelyű szervezet azt írta, hogy megdöbbenéssel értesült a Brassói SR Municipal és a Székelyudvarhelyi FC között április 13-án rendezett harmadosztályú bajnoki mérkőzés után történt elfogadhatatlan eseményekről.
Mint közölték, a Brassóban tartott találkozót követően a hazai csapat szurkolói áttörték a stadion biztonsági kerítését, és rátámadtak a vendégcsapat játékosaira.
„A magyar nemzetiségű labdarúgókat ütlegelték, miközben a lelátón maradt szurkolók nyíltan magyarellenes rigmusokat skandáltak” – írták.
Hozzátették, hogy a székelyudvarhelyi csapat két játékosa, Bara Levente és Berkeczi Csongor fizikai sérüléseket szenvedett, a csapat többi tagja pedig csak az öltözőbe menekülve tudta elkerülni a további támadásokat.
A jogvédelmi szervezet szerint nem csupán sportszerűtlenség, hanem bűncselekmények történtek.
„Felszólítjuk a román hatóságokat, hogy ne nézzenek félre! Az elkövetők azonosítása, büntetőjogi felelősségre vonása, valamint a klubot sújtó szankciók elengedhetetlenek ahhoz, hogy világos üzenetet küldjünk: az etnikai alapon elkövetett erőszaknak nincs helye sem a sportpályán, sem a társadalomban” – hangsúlyozták.
Rendkívül aggasztónak tartják, hogy Romániában egyre gyakoribbá válnak a sporteseményekhez kapcsolódó, kifejezetten magyarellenes indíttatású támadások.
„Ezek a cselekmények nemcsak az érintett személyeket, hanem egész közösségünket érintik. Az, hogy egy játékosnak a származása miatt kell félnie a testi épségét veszélyeztető támadástól, elfogadhatatlan egy jogállamban” – írták.
A szervezet feljelentést tesz az illetékes szerveknél, mivel nem engedheti meg, hogy a sport „gyűlöletkampányok és fizikai támadások színtere legyen” – tették hozzá.
„A román hatóságoknak egyértelmű jelzést kell adniuk arra nézve, hogy a továbbiakban a magyarellenesség ne gyűrűzzön szét a társadalomban. Ez már félelmetes és kiábrándító, hogy ebben az országban a sport lassan már csak a magyargyűlöletről szól” – idézték a közleményben a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat igazgatóját, Benkő Erikát.
Fotó: Székelyudvarhelyi FC/László Zsolt