Azt hiszem, ez a paradoxon mutatja legjobban az egykori kincses város utóbbi két-három évtizedbeli felemás fejlődését: miközben a magánszektor, az ingatlanfejlesztők óriási léptekkel kebelezik be az egykori külvárosokat, a város körüli – egykori – termőföldeket, mezőket s erdőket, addig azok a fejlesztések, amelyek a helyi, megyei, állami hatóságokra várnak, csigalassúsággal valósulnak csak meg.
Hogy ki a hibás? Vétkest mindig könnyű találni; nagyon sokan mutogathatnak például most, a fentiek kapcsán Emil Boc polgármesterre vagy éppen a várossal egybenőtt települések – Szászfenes, Bács, Apahida stb. – egykori vagy éppen jelenlegi elöljáróira. Nem is akarom feltétlenül védeni őket, de azért azt megjegyzeném: a sok illegális vagy félig illegális, egymás hegyén-hátán épült tömbházért, az utcák helyetti ösvényekért, a Petőfi utcai „koporsóért” és hasonló társaiért nem egyetlen ember a felelős. Mert ugyan a polgármester ellátja kézjegyével az építkezési engedélyeket, de ne legyünk naivak: annyi bürokrácia, annyi más feladat mellett nincs nekik idejük az irathegyekben tornyosuló, vaskos dossziékat hosszasan nézegetni, elemezgetni, térképen bemérni, helyszínre kimenni. Éppen ezért van a polgármesteri hivatalokban egy csomó bizottság, ügyosztály és ott dolgozó „szakember” – avagy nevezzük csak egyszerűen városházi alkalmazottnak?! –, akinek épp ez lenne a feladatuk. Ha ők elvégezték a munkát, akkor a polgármesternek valóban már csak aláírnia kellene, esetleg szúrópróbaszerűen egyet-kettőt alaposabban fellapozva. Példával élve: olyan ez, mint a séf a vendéglő konyhájában. Nem ő vásárolja a hozzávalókat, nem ő a pucolja a murkot, nem ő főzi az ételt – ő csak beállítja az ízeket, kóstolja a menüt, utasításokat ad. Szóval ne a polgármestert hibáztassuk, inkább az önkormányzati apparátust, de még inkább a teljes rendszert, amely mindenféle kiskapukkal kedvez azoknak, akik a törvények, szabályok kijátszásán buzgólkodnak. Lám, a „koporsó” esetében is, a helyi műemlékvédelmi bizottság megtagadta az engedélyt, ám a felettes bukaresti intézmény, amelynek illetékese vélhetően sohasem járt Kolozsváron s különben is magasról tesz a kincses városra, rányomta a pecsétet az engedélyre…
Ugyanez igaz – vagyis nem egy ember a hibás, hanem az egész rendszer – az állami befektetések csigalassúsága kapcsán is, legyen szó autópályáról, regionális sürgősségi kórházról vagy éppen a törökvágási vasúti felüljáróról. Mert mire elkészül a szükséges tanulmányok sora (amelyeket már önmagában is csak hosszas versenytárgyalási folyamat révén lehet elkészíttetni), mire megszületik a sok engedély s az egyéb bürokratikus lépések megtörténnek, már rég lejárt a tervezett finanszírozást lehetővé tevő pályázat benyújtási határideje. Ahogy régebb mondták: „lejárt a kenyérjegy is”. Ráadásul a nagybefektetések kapcsán sokszor egyszerre több intézmény, hatóság is érintett, s ha politikai vonalon nem egy párthoz tartoznak azok vezetői, akkor a helyzet tovább bonyolódik. Ilyenkor a labda elkezd vadul pattogni: hol a helyi önkormányzat asztalán van, hol a megyei tanácsén, hol a minisztériumok közötti folyósón, hol ki tudja, még merre. Egyébként a törökvágási vasúti felüljáró ötlete is pattogott már épp eleget; ha nem tévedek, már 2008-ban, Emil Boc miniszterelnöksége idején is téma volt, s azóta már az is szóba került, hogy ha az állami vasúttársaság – mert rá tartozik – nem építi meg, majd az önkormányzat átveszi a projektet.
De ne ragozzuk tovább, maradjunk annyiban: szinte csodával határos, hogy milyen gyorsasággal fel tud épülni egy-egy „kétes” tömbház negyed, s ugyanúgy csodával határos, hogy a közpénzen történő befektetések milyen nehezen valósulnak meg. Amíg a város felújít egy utcát, az ingatlan befektető teljes lakónegyedet épít. Mire az önkormányzat eljut oda, hogy nekifogjon egy útkiszélesítésnek, az úttest melletti, korábban szabad telket már rég beépítették…
Lenne hát egy megfontolandó ötletem a mindenkori városvezetőknek: gyűjtsék össze és alkalmazzák a városházák illetékes ügyosztályaira azokat a személyeket, ügyintézőket, akik az engedélyeket eljárták az ilyen félig-meddig legális építkezések esetében. Ha amúgy is mindent el tudnak intézni, hátha tető alá hozzák egy-két év alatt például a törökvágási vasúti felüljárót is. Közben pedig nem lenne idejük újabb olyan tömbházakat építtetni, amelyben az ember, ha kihajol az erkélyen, beveheti a szemben lakó szomszéd szárítójáról a ruhákat.
Persze lehet, hogy mindezzel már elkéstünk néhány évet, és már felesleges időpocsékolás arról álmodozni, hogy a külvárosok, az új negyedek élhetőbbek lesznek. Most már döglött lovon patkó, avagy, szalonképesebben fogalmazva: a kocka el van vetve. Már csak öntözni kell, hogy kinőjön belőle a következő… tömbház. Mert Kolozsváron minden elvetett kockából is az nő.
Képünk illusztráció
