Higgy magadban, bármi lehetsz! Bármi is…
Egész régiók fiataljai látják azt a modellt maguk előtt, hogy az iskola és a tanulás sehova nem vezet, a járható út a cselezés: valahogy letudni a nyolc osztályt, esetleg a gimnáziumot és menni külföldre apu, anyu, unokatestvér, nagybácsi stb. után. Hiszen azoknak jól megy, pénzt keresnek és ez a fontos. Ha boldogságot nem is lehet pénzzel venni, lehet azért drága okostelefont, mindenféle csilivili kütyüket és szép ruhákat beszerezni, lehet menőzni, tenni a szépet és ez már majdnem a boldogság.
Nem csak a kétkezi munkásaink, az orvosok is elmennek. Nem csak a légkondi felszereléséhez nem találni hónapokig szakembert, de a műtéted elvégzésére sem. És ezzel meg is nyílt az ablak. A groteszk lehetőségek ablaka.
Ahogyan az első kohéziós alapokból mindenki panziót szeretett volna építtetni, hogy majd az öt év lejártával magánháza legyen, úgy kérte a piac az egyre több építkezőt. És ha a piac kérte, a piac elő is teremtette a „szakembereket”. Ha emlékszünk még az egy évtizeddel ezelőtti híradásokra, sok pályázó belerokkant egy életre abba, hogy sarlatánok nyerték meg a licitjeiket, akik sohasem jelentkeztek, hogy kivitelezzék a munkát, csak az előleget vették fel. Ebből perek lettek, a perekből pedig az, hogy a projektek leálltak, a pályázóknak pedig vissza kellett fizetniük a projektre elnyert összeget. Gazdasági rokkantakat szültek ezek az idők.
Aztán elmentek az orvosaink. Emlékszem, hogy a fiamnak mindössze egy, vagy két hónapig volt gyerekorvosa. Kötelezően kell lennie minden újszülöttnek, kerestünk mi is egy háziorvost, akinek a rendelőjében dolgozott egy gyerekorvos. Mint említettem, meglehetősen rövid ideig, mert elhúzott Svédországba. Ennek ellenére tévedés azt gondolni, hogy az orvoshiány szülte nálunk az álorvosok jelenségét …
Itt van a pénzügyminiszter, Eugen Orlando Teodorovici példája. A következő beszélgetés 2017-ben zajlott le élő adásban:
Eugen Teodorovici: Van egy diplomám az Akadémiáról ...
Robert Turcescu műsorvezető: Miféle Akadémiáról?
Eugen Teodorovici: Egy akadémiáról, nem is tudom már, hogy hívják... Milyen Akadémia is...
(...) közben felvilágosítják, hogy mi a neve az általa „elvégzett” akadémiának
Eugen Teodorovici: Van egy mesteri diplomám, vagy mi ... ilyen egyetem utáni izé, de nem jártam rá, egyetlen alkalommal sem voltam.
Robert Turcescu: Hát akkor, hogy kaphatott oklevelet?
Eugen Teodorovici: Nem tudom, esetleg kérdezzék meg azoktól, akik adták nekem ezt a diplomát.
Robert Turcescu: De egyáltalán miért kapta azt az oklevelet?
Eugen Teodorovici: Valószínűleg azért, mert megérdemlem.
Eddig a beszélgetés. Nos, nagyjából így állunk oklevélügyileg, és pénzügyminiszterileg. Miért ne gondolná egy olaszországi jöttment, hogy ha ezt így lehet, akkor ne lehetne mást is?
Nem ildomos csalók mellett kiállni, én sem szeretnék, de kicsit hadd mélázzak el a kedves olvasóval Dr. Otto Classi esetén úgy, hogy az ne az iránta kötelezően érzett megvetésből fakadjon.
Dr. Nyolcosztály többször esett már át névváltoztatáson, vagy mondjam úgy eredeti egyénisége kapott már néhány faceliftet élete során – hogy stílszerűek legyünk. Csak a nevét illetően háromra derült fény eddig: Matty Mode, Matthew Mode, Matteo Politi.
Persze a névváltoztatás mindenkinek szíve joga; nem Ő a hazai sajtó egyedüli sztárja, aki ezzel próbálta megállítani a múlt leleplező kezét. Nem is olyan rég egy stáb felkerekedett, hogy megkeresse jelenlegi miniszterelnökünk egykori osztálytársait. Nagy meglepetésre kivétel nélkül egyikük sem tudta, hogy a középszerű, szinte bukdácsoló lánykából kormányfő lett. Az évek teltek, a ropogós cseresznyeajkú lányka kinézete változott, és a neve is Rodica Nicaról a mai Vasilica Viorica Dăncilă-ra.
Új identitásával az álsebésznek is bejött a számítása, nem mintha most bármi párhuzamot szeretnék vonni közte és a miniszterelnökünk között ...
Az igazság az, hogy mindkettejük kivált némi együttérzést. Ez a fess olasz fiatalember is sokra vihette volna, lehetett volna belőle igazi sebész ... igazi sebész, igazi kertész, vagy igazi miniszterelnök...
Matteo egy kimondottan talpra esett fickó lehet. Már a célország megválasztása is arról árulkodik, hogy mennyire valósan látta a világot. Egy olyan országba kell menni, ahol működik a trükk – gondolhatta. Kárára, ilyen nehéz szakmát választott, mint a sebészet. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez volt az álma. Emiatt ma reggelre már sokadik éjszakáját töltötte szabadságvesztve. De mi van, ha azt tűzi ki célul, hogy márpedig Ő lesz Románia miniszterelnöke? Nem tenném tűzbe a kezem, hogy ezt nem tudta volna elérni! Az biztos, az ország egyik legfontosabb funkciójának a betöltéséhez még különösebb nyelvérzék sem szükségeltetik.
Matteo csak azért bukott le, mert azt hazudta, hogy sebész. Sebész pedig nem lehetsz csak úgy, orvosi végzettség nélkül, legfeljebb egészségügyi miniszter. Ilyen munkakörökben kérik az oklevelet, nem mondhatod a klinika igazgatójának, mint a műsorvezetőnek Teodorovici, hogy végeztél valami orvosi izét, valahol, de nem is voltál egy órán sem, te azt a diplomát csak úgy kiérdemelted. Teodorovici mondhat ilyent, de egy mezei plasztikai sebész nem. Ezért is lett volna célszerűbb Matteónak valami magasabb munkakörre pályázni. Különösen, hogy az orvosi szakmán belül is a nehezek egyikét választotta. Mi lett volna, ha pszichiáternek hazudja magát. Vajon valaha rájöttünk volna?
A cinikusabbak megjegyezhetik, hogy hamis ajkak, hamis mellméret, hamis orvos. De csupán négyszer annyi idő alatt elvégezni egy műtétet, mint egy igazi sebész... akár szép teljesítménynek is mondható.
Mindamellett több dologra is rávilágít az Ő ügye. Tízezer külföldön dolgozó orvos hazai kitaníttatására egymilliárd eurót költöttünk. Hiányszakma, de annyira mégsem, hogy a Matteo-félék is operálhassanak. Persze, aki megadta neki az engedélyt, másképpen látja. Ugyanakkor örvendetes, hogy a műtőben feltűnik egy asszisztensnek, ha a sebész, – akinek egyébként a szakértelmét nem hivatott megkérdőjelezni –, szakszerűtlenül készül a műtétre, nem követi a protokollt, amikor kesztyűt húz, vagy bemosakszik, és ezt jelzi is a feletteseinek. Ez reménnyel tölt el, annak ellenére, hogy ez egyben arról a felületességről is árulkodik, ami mondhatni egyre jellemzőbb az ország legtöbb intézményére. Hogy is tűnhetett volna fel, hogy minden beteg malpraxiszra hivatkozik Matteo beavatkozásai után? Az ilyen megesik, az ilyen nálunk természetes ... DE, nem szakszerűen mosakodott be! Na, ezzel lebukni.
Mi van, ha azt mondom,hogy olasz szélhámosok elrabolták a politikai osztály jelentős részét, és maszkokat viselve azoknak adják ki magukat?
