I. liga – 20.: Nem sikerült a CFR-nek a pontszerzés Krajován
A krajovai találkozó ígéretesen indult, az első nagy helyzet a CFR előtt adódott – akkor, vagyis a 14. percben Horj fejese dolgoztatta meg alaposan Calancea kapust. A házigazdák válasza a 23. percben érkezett: Vâtcă rosszul jött ki egy labdára, amely Ivan elé került, de utóbbi lövése szerencsére nem találta el a kapu felületét.
Négy perccel később Camora a kapufa mellől hárította Nuno Rocha próbálkozását, a 34. percben aztán megtörtént a baj: egy oltyán beadásnál a bíró – miután a partjelzővel megtanácskozta – vitatott hencet fújt Camoránál, a megítélt büntetőt pedig a 36. percben Zlatinsky értékesítette. A házigazdák azonban nem tudtak sokat örülni a vezetésnek: három perccel később Bud közelről vágta hálóba a labdát: 1–1, és minden kezdődhetett elölről.
A második félidő sajnos a brazil idegenlégiós Gustavo góljával debütált (48. perc), s ha ez még nem lett volna elég, nemsokára a CFR emberhátrányba került. Omrani ugyanis a 60. percben sárga lapot kapott, mivel elégedetlenkedett a bíró egyik ítéletével, s miután a figyelmeztetést ironikus tapssal „nyugtázta”, Marcel Bârsan bukaresti játékvezető felmutatta neki a második sárgát is, és kiállította.
A történtek felborították a mérkőzés addigi kiegyensúlyozottságát, és innentől kezdve a krajovai csapat végérvényesen átvette a játék irányítását. A 71. percben kis híján 3–1-re módosult az eredményjelző állása, de Bancu szenzációs távoli lövése végül a felső lécen csattant. Néhány perccel később Băluţă lövése ment fölé, majd a 78. percben Camora mentett jóformán a gólvonalról, miután Rocha átvarázsolta a labdát Vâtcă kapus lába között. A krajovai helyzetek sorára Ivan tett pontot a 82. percben: egyéni akció végén lőtt mellé. A CFR-nek mindeközben esélye sem adódott az egyenlítésre, így mondhatni örvendhet, hogy ennyivel megúszta…
Miriuţa László gárdája szombaton, a 21. fordulóban a Voluntari-i FC otthonába látogat.
Ami a további találkozókat illeti, kiemelkedik közülük a gólokban gazdag Tg. Jiu-i Pandúrok–Medgyesi Gázmetán mérkőzés, amelyen a házigazdák kétszer is vezetést szereztek, de az újonc medgyesiek a második félidőben négy gólt lőttek és fordítottak – ezzel ideiglenesen a tabella élére ugrottak. Idegenben győzött a Jászvásári Poli is, míg a Bukaresti Dinamó a fővárosban fektette kétvállra a jó ideje gyengélkedő marosvásárhelyi csapatot, és felzárkózott az élbolyhoz, amely kezd elszakadni a középmezőnytől.
A forduló legjobban várt mérkőzésén vasárnap este a címvédő Gyurgyevói/Giurgiu-i Astra a Bukaresti Steauát fogadta; a találkozón mindkét együttesnek több helyzete is volt, ennek ellenére a mérkőzés nagy lépésekben haladt a gólnélküli döntetlen felé. A 85. percben aztán a Steaua emberhátrányba került Gabriel Tămaş kiállításával (második sárgalap miatt), de úgy tűnt, az Európa Liga csoportköréből frissen továbbjutott gárda ezt már nem tudja kihasználni. A bíró 3 perc hosszabbítást jelzett, s már-már emelte volna a sípot a szájához, amikor Daniel Florea passzából Budescu belőtte a mindent eldöntő találatot.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Medgyesi Gázmetán marad a listavezető – az élvonalba idén visszakerült gárda története során először áll a bajnoki tabella élén.
Eredmények és gólszerzők: Temesvári Poli–Voluntari-i FC 1–0 (Doman 37), Zsilvásárhelyi/Tg. Jiu-i Pandúrok–Medgyesi Gázmetán 2–5 (Sânmărtean 17., Rugasevic 45., illetve Munteanu 3 – 20., 64., 67., Axente 77, Bic 79.), Botoşani-i FC– Jászvásári Poli 1–3 (Burca 70., illetve Bole 2 – 23., 61., Cristea 38.), Bukaresti Dinamó–Marásvásárhelyi ASA 1–0 (Nemec 22.), Gyurgyevói/Giurgiu-i Astra–Bukaresti Steaua 1–0 (Budescu 93.) . A Chiajnai Concordia–Konstancai Viitorul találkozót hétfőn rendezik.
A tabellán:
1. Gázmetán 20 10 7 3 33–20 37
2. Steaua 20 11 4 5 26–16 37
3. Krajova 20 11 3 6 28–21 36
4. Viitorul 19 11 3 5 24–17 36
5. Dinamó 20 9 5 6 32–25 32
6. Kv. CFR 20 10 6 4 33–18 30
7. Astra 20 7 5 8 20–25 26
8. Botoşani 20 7 4 9 24–22 25
9. Pandúrok 20 6 6 8 22–29 24
10. Voluntari 20 6 4 10 25–28 22
11. Jászvásár 20 6 4 10 19–22 22
12. Chiajna 19 4 4 11 10–24 16
13. Marosv. 20 4 3 13 16–33 9
14. Temesvár 20 6 4 10 21–33 8
A Temesvári Politól 14, a Kolozvári CFR-től 6 pontot levontak.