Csúfos CFR-vereség Vajdahunyadon – Mutu lemondott, visszajön Mandorlini?

Óriási meglepetésre négygólos vereséget szenvedett kedden este, a labdarúgó Román Kupa első negyeddöntőjében a Kolozsvári CFR, amely a második ligás Vajdahunyadi Corvinul pályáján, 12 ezer néző előtt kapott ki. A találkozót kissé félvállról vevő vasutasok a 11. percben emberhátrányba kerültek, ezt pedig könyörtelenül kihasználták a hazaiak. A csúfos vereség után ma délelőtt Adrian Mutu lemondott posztjáról, sajtóértesülések szerint Andrea Mandorlini lesz a régi-új edző.

A teltházas – 1960-ban átadott, mára lebontásra ítélt – Michael Klein stadionban a kezdőrúgást Mircea Lucescu végezte el – aki öt évig játszott Vajdahunyadon és 1979-ben a Corvinulnál kezdte edzői pályafutását, majd a hazaiak nagy lelkesedéssel nekiestek a jóval esélyesebb ellenfélnek: már a második percben volt egy említésre méltó lövésük. Nem sokkal később egy támadás során labdát vesztettek, az ellentámadás azonban balul sült el: a Corvinul egyik játékosa kissé belekapaszkodott a megiramodó Tahcídisz mezébe, a görög mérgében hátraütött, és éppen arcon találta a tettest. A gesztust Iulian Dima játékvezető előbb sárga lappal akarta megtorolni, de vélhetően a VAR-szobában ülők tanácsára – és látva az áldozat vérző orrát – végül pirosra változtatta, a CFR így a 11. percben emberhátrányba került. 

A feljutási joggal nem rendelkező, de a II. liga play-offjában a 3. helyen lévő vajdahunyadiakat ennek ellenére meg kellett volna szorongatnia a két idénnyel ezelőtti bajnoknak. Eleinte úgy tűnt, ez akár sikerülhet is, hiszen negyed óra múlva két nagy gólszerzési lehetőséget is kihagyott a CFR: előbb Peter Michael vezette rá a labdát Lefter kapujára, de nem tudta hálóba küldeni mellette a játékszert, az így adódó szöglet után pedig Carlo Muhar fejelte a labdát a keresztlécre. 

A hazaiak azonban ettől nem bátortalanodtak el, és a félidő utolsó perceiben, egy újabb jó helyzetük végén Lică hibátlanul stoppolt le bal lábbal egy szögletbeadást a CFR 16-osán belül, majd jobbal Sava mellett a kapuba lőtt – Lică mellett még vagy két játékost hagytak teljesen szabadon a CFR bemozduló hátvédjei… 

Térfélcsere után a CFR fantáziátlanul próbált egyenlíteni, és továbbra is a Corvinul volt a jobb csapat a pályán. Ennek igazolásaképpen a hazaiak perceken belül megduplázták előnyüket: egy gyors jobb oldali támadás végén Coman gurította a labdát Sava mellett a rövid sarokba. A 67. percben pedig már hárommal vezettek a lelkes hazaiak: Pîrvulescu bő 20 méterről gyönyörűen csavart a vinklibe…

A mérkőzés ezzel végérvényesen eldőlt, a kegyelemdöfés azonban még hátravolt: a félidő hosszabbításában a csereként beállt Ionuț Pop fejesgólja állította be a hihetetlen 4–0-s végeredményt.

„Kínosak voltunk a pályán, de még a kifogásokat is kínosan keressük, ennél rosszabb már nem lehet” – összegzett Adrian Mutu, a CFR edzője a találkozót követően, miután előtte még úgy nyilatkozott, hogy a Román Kupa megnyerése a klub egyik célkitűzése. „Gondjaink voltak a játékhoz való hozzáállással, de ezt már a Sepsi elleni mérkőzésen is észrevettem” – folytatta. Kifejtette, teljesen jogos volt Tahcídisz kiállítása, majd hozzátette: megalázva érzi magát, és nem tudja, hogy meg tud-e bocsájtani a fiúknak, de majd a klub vezetőségének tudomására hozza a döntését.

Ma aztán benyújtotta felmondását: „Túl nagy volt a megaláztatás, és ezt én, aki győztes mentalitással rendelkezem, egyszerűen nem tudom megemészteni. Egész éjjel gondolkoztam” – nyilatkozta.

Ezt követően a gsp.ro forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Nelu Varga, a CFR többségi tulajdonosa a csapatot Mutu előtt irányító, továbbra is a CFR alkalmazásában lévő – játékosmegfigyelőként dolgozó – Andrea Mandorlinit ülteti vissza a kispadra, és már ő fogja vezetni a csapatot a Bukaresti Rapid elleni szombati vasutas-rangadón.

A Román Kupa elődöntőjében a Florin Maxim edzette Corvinul a Krajovai U 1948–Voluntari-i FC mérkőzés győztesével játszik.

promedtudo2Hirdetés