A mai értelemben vett társadalom kialakulásának kulcsfontosságú mozzanata volt a vadász-gyűjtögető életmódról az élelemmegtermelésére való átállás. Ez a forradalom természetesen különböző helyeken nem egyszerre következett be.
A legkorábbi, amelyről ma tudunk azon a vidéken zajlott le, amit ma Közel-Keletnek, valamint Kisázsia keleti felének nevezünk: a mai Irak, Szíria, Jordánia, Anatólia. Láncreakcióról beszélünk, amelynek különböző elemei nagyjából az újkőkorszak végén, azaz időszámításunk előtt kilencezer és hétezer között történtek. A folyamat részei egymást erősítették: a többlettermelés többletfogyasztást okozott, a lakosság és ezzel az igények megnövekedését, valamint komplex szervezettséget, újításokat. Megjelent a fazakaskorong, a kerekekkel ellátott szekér, az ékírás, a kodifikált törvénykezés. Az egymásra épülő magaskultúrák és a hozzájuk tartozó birodalmak: sumér, akkád, babiloni, hettita stb. mind befolyásolták is egymást.
Ha ennek a vidéknek az ókori zenéjéről beszélünk, akkor először is egy teljesen általános hiedelmet kell megdöntenem. Van az a fajta hangrendszer és zene, dallamvilág, amit mindannyian keletinek tartunk, amolyan „kígyóbűvölő zene”. A szakma már jó ideje és jó okkal gyanította, hogy ennek vajmi kevés köze van Kelethez, az ókorban, sőt még a középkorban is egy jó ideig – elsősorban Európában – énekeltek így, az igazi ókori keleti hangrendszert és dallamvilágot pedig a mai fül inkább európainak, nyugatinak érezné.
A végső bizonyíték akkor került elő, amikor egymás után találtak meg olyan írásokat (természetesen ékírásos agyagtáblákról beszélünk), amelyek zeneelméleti értekezéseket tartalmaztak. Ezek közül kettőt Ur, hármat pedig Nippur városában fedeztek fel. Az általunk vizsgált történeti távlatban viszonylag újak, az ó- és az újbabiloni birodalom idejéből származnak, de az is kiderül belőlük, hogy amit lejegyeznek, az számukra nem volt újdonság: az akkád nyelvű szakkifejezések mindegyikének van sumér, tehát jóval régebbi megfelelője is.
És ezekből az agyagtáblákból, amelyek a különböző húros hangszerek hangolási módjait taglalják, az derül ki, hogy a hangrendszerük nagyjából megfelelt a mi európai hétfokú, diatónikus (egész- és félhangokra épülő) skáláinknak. A mi dúr skálánk (avagy az egyházi ión hangnem) kimondottan népszerű volt.
Püthagorász tehát mégsem írt butaságot, amikor azt állította, hogy az ókori görögök a zenéjüket a matematikával együtt Mezopotámiából „importálták”.
No de akkor felmerül két kérdés: az első az, hogy igazából melyik hangrendszer honnan származik?
Nem biztos, hogy erre lehet, vagy kell egyértelmű választ adni. A legtöbb szakember az úgynevezett plurigenézis híve, amely azt állítja, hogy ugyanúgy, ahogy bizonyos technológiák, vagy akár építészeti megoldások több különböző földrajzi helyen egymástól függetlenül és párhuzamosan is kialakulhatnak s terjedhetnek, a zenével is ez a helyzet. De még ha meg is jelölhetnénk a helyet a térképen, ahol valamelyik hangrendszer megszületett, s az időpontot is tudnánk, akkor sem lenne túl sok értelme, ugyanis ezek a kultúrák mind vízszintesen – vagyis egyazon idősíkban egymás között –, mind függőlegesen, tehát amint időben egymásra következtek – kommunikáltak, hatottak egymásra.
A régi birodalmakat, kultúrákat soha ne úgy képzeljük el, mint térben és időben pontosan lehatárolható képződményeket. Így aztán azoknak minden sajátossága terjed és vándorol. Ma sincs ez nagyon másképp, hadd adjak csak egy példát: a magyar közegben Üszküdárá címmel ismert dal (Daróci Bárdos Tamás kórusfeldolgozása igen népszerű) valamilyen változatát, más-más szöveggel Szerbiától Szingapúrig mindenhol ismerik. Csupán görögül nem kevesebb, mint nyolc (!) változatban éneklik. A különböző dallamok, hangrendszerek, szerkezeti elemek vagy akár hangszerek eredetének kikutatására vállalkozó szakember tehát nem is tűt keres a szénakazalban, hanem azt, hogy melyik szénaszál a mező melyik fűcsomójáról lett levágva.
A másik jogos kérdés az, hogy vajon miért kapcsolódik össze tudatunkban a „kígyóbűvölő zene” a Kelettel? Erre van egy felületes, de érvényes válasz, ha szabad egy portmanteau-t használnom: Hollywood. A filmipar és a média kiragadta nagyon rég néhány apró közösség csupán helyileg jellegzetes és főleg modern korokból származó zenéjét (például bizonyos arab közösségekét vagy az Oszmán Birodalomét), s rásütötte bélyegként a teljes nagybetűs Keletre és annak teljes, több ezeréves történetére. Pedig, ha ragaszkodunk a tényekhez, a görögök népzenéje is sokkal közelebb áll ahhoz, hiszen a török világgal szomszédos kultúráról beszélünk. Ehhez képest görög zeneként – főleg turistáknak – a Zorbász a görög című filmből ismert zenei világot tálalják fel, pedig az csupán Iónia zenéje és jellegzetes stílusa a nagy görög zenei világban inkább kivétel, mintsem szabály.
Mit tudunk a mezopotámiai zenei gyakorlatról?
A sumér időkben a hangszereket azok anyaga szerint csoportosították. Eszerint léteztek gis, azaz fából készült, főleg húros hangszerek, a legfontosabb a líra, amelynek általában hét, nyolc vagy kilenc, sőt néha annál is több húrja volt és amelyet gyakran bikafejjel díszítettek; a balag nevű hárfaféleség (későbbi akkád nyelvű neve balaggo), de ide tartozott még a gibu (sumérül: hosszú cső) nevű, sötét hangú furulya is. Léteztek zabar és urudu, azaz bronz és réz hangszerek, főleg ütősök. Cintányérok, ujjcintányérok és csörgők voltak használatban. A membrános dobok a kús, a bőr kategóriába tartoztak.
A zigguratokban folyamatosan szólt a zene az istenek megnyugtatására. Pontos leírások vannak arra nézve, hogy mit énekeljen a kórus, és milyen hangszereken kísérjék. A dalok szövegét papok, dallamát zenészek szerezték. Ha egy sumér király meghalt, a teljes udvartartását eltemették vele, azok javaival és eszközeivel együtt, így aztán elő is került számos hangszerlelet, természetesen csak azok, amelyeknek anyaga nem bomlott le az évezredek alatt.
Az akkád civilizáció, amely folyamatosan épült rá a sumérre, mind a hangszerhasználatot, mind a gyakorlat legfontosabb részeit átörökölte attól, kivéve a lantot, amelyeket a jelek szerint az anatóliai hettita civilizáció sajátított ki. Ezeknek utóda a mai török baglama. Az akkád vallási kultuszban a líráé a főszerep. Kétféle énektípust ismertek: az ir vidám, dicsérő, és nem csak istenekhez, királyokhoz, más hatalmasságokhoz is szólhatott. A rá ezzel szemben komoly és szomorú. Témája a halál, az élet különböző nehézségei.
A babiloniaiaktól származnak a zenével kapcsolatos írások, és mint fentebb is említettem, azokból kiderült, hogy hétfokú, diatónikus skálákat használtak, sőt ugyanazt a hetet, amelyet manapság görög, avagy egyházi hangsoroknak nevezünk. Ekkor a cintányérokból több fajtát is gyártanak s használnak, változatos méretekben s alakban.
Az asszíroknál jelenik meg az a rácsos felületű fa- vagy fémlap, amelyet egy pálcával kaparva a mai guiro-hoz hasonóan használtak, valamint egy vízszintesen húrozott hárfafajta, a mai szantur őse.
A mai Törökország középső, illetve keleti részén élő hettiták ránk maradt rajzaiból tudjuk, hogy ők is használtak lírát, lantot, cintányérokat. Ezen kívül, nagyon valószínű, hogy a későbbi görög kultúrában igen népszerű aulosz (oboaszerű, dupla nyelvsípos fafúvós hangszer) is innen terjedt el.
Az egykori Ugarit városa közelében (a mai Szíriában) 1950-ben találtak több agyagtáblát, amelyek a hurri (néha hurritának is mondják) népcsoport vallásos kultuszához tartozó himnuszokat tartalmaztak, egyes esetekben még a zeneszerzők nevét is feltüntették. Öt himnusz töredékes, a hatodik viszont, Nikkál istennőhöz címzett, a legrégebbi lejegyzett dal az emberiség történetében. Az agyagtáblán a legfelső négy sorban a dal szövege ékírással van leírva (méghozzá igen szokatlan módon úgy, hogy amikor a sor elérte a tábla szélét, a maradék hét szótagot az első három sorban a tábla hátuljára írták), a szövegsorok alatt pedig meglehetősen pontos utasítások olvashatók arra nézve, hogy miként kell a dallamát játszani. Szammúm néven ismert kilenchúros lírát írtak elő, de a dallam csak hét húrt használ, és egyedi húrokra, valamint az egymás után pengetendő húrok közötti távolságokra vonatkozóan adnak utasítást. A hurrita nyelven írott szöveget nem érthetjük teljesen, mert az ékírásos lejegyzésben néhány vonás hiányos vagy elmosódott, s azt sem tudjuk, hogyan ejtettek ki bizonyos írásjegyeket a rég kihalt nyelvben, és a hangsúlyok a szavakban hova kerülhettek. A dallam értelmezésére és modern újraalkotására több kísérlet is történt, ezek közül sokat meghallgathatnak különböző videómegosztó felületeken, akik kíváncsiak arra, hogyan szólhatott a világ legrégebbi lejegyzett dallama.
