Zöld utat adnának a műemlékek engedély nélküli átalakításának
A képviselőház honlapján közzétett adatok szerint a március 20-án iktatott, 181. számú indítványt aláíró honatyák – köztük a román sajtó által az „igazságügyi törvények atyjának” titulált szociáldemokrata Florin Iordache – az 1991/50. törvény 24 számú cikkelyéből az első, a.) ponttal jelölt bekezdés hatálytalanítását javasolják.
A még érvényben levő törvénycikkely első bekezdésének megfelelően három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható bűncselekménynek minősülnek mindazok az építkezési, vagy bontási engedély nélkül végzett építési, átépítési, bővítési, javítási, megerősítési, állagmegőrző, helyreállítási vagy bármilyen egyéb jellegű munkálatok, amelyeket olyan épületegyütteseken, történeti épületeken, védelmi területeken, vagy az ezekhez tartozó építményeken végeznek, amelyeket műemléknek minősítettek. A törvény rendelkezése kiterjed a műemlékek védelmi zónájában elhelyezkedő épületekre, valamint a különleges építészeti, vagy azokra a történeti értékű építményekre is, amelyeket a városrendezési dokumentációk ekként jelölnek.
Az indítványozó honatyák az alsóház honlapján közzétett indoklásuk szerint „lélegzethez akarják juttatni” a taláros testületeket, ugyanis – mint írják – ügyiratok ezrei várnak megoldásra engedély nélküli építkezések kapcsán, márpedig a perek 99 százalékában mindössze egyszerű bírságokat szabnak ki a bírák. Másrészt, szerintük nem kellene azzal foglalkozniuk az Állami Építkezési Felügyelőség hivatalnokainak, hogy bűnügyi feljelentéseket fogalmazzanak minden lejárt építkezési engedély ügyében.
Mint az indoklásban írják, büntetőjogi pereket kezdeményeztek magánszemélyek vagy a helyi hatóságok ellen például olyan esetekben is, amikor a befektetők folytatták a munkálatokat az építkezési engedély érvényességének „néhány nappal azelőtti” megszűnése esetén is. Egy újabb engedély kibocsátása „legjobb esetben 30 nap alatt történik, de a gyakorlatban hónapokig tarthat” – állapítják meg ennek kapcsán a kezdeményezők. Mivel új engedély csak az előző lejárta után igényelhető, bizonyos esetekben nagyméretű, uniós alapokból finanszírozott munkálatok ütemét sem tudják megfelelően tartani – teszik hozzá.űű
Semmilyen előírás nem vonatkozna a műemlékekre
Makay Dorottya tartószerkezet-tervező mérnököt, műemlékvédelmi szakembert arról kérdeztük, meglátása szerint a javasolt módosítás esetleges elfogadása miként befolyásolhatja a történeti épületek, műemlékek védelmének lehetőségeit; melyek szerinte azok a „kiskapuk”, amelyeket ki kellene küszöbölni ahhoz, hogy valós műemlékvédelem legyen Romániában, milyen alapelvekre épülő törvényt kellene elfogadni ahhoz, hogy a műemléképületek biztonságban legyenek.
– Mi az ön véleménye az 1991/50. számú törvény módosítását célzó javaslatról?
– Amennyiben a 24. cikkely a.) pontját törlik, a műemlék épületekre egyáltalán semmilyen előírás nem fog többé vonatkozni ebben a törvényben, ugyanis a kihágásokra vonatkozó, 26. cikkelyben kivételként szerepelnek a 24. cikkelyben megfogalmazott tételek, így a műemléki beavatkozások is, tehát ezeket nem átminősítik, hanem egyszerűen semmilyen szempontból sem számítanának törvénytelennek.
Az indoklás megfogalmazói egyrészt azzal érvelnek, hogy a törlésre javasolt pont nehézséget, büntetőjogi pereket jelenthet azok számára, akiknek „éppen lejárt az építési engedélyük”, márpedig van metodológia arra, hogy az építkezési engedély meghosszabbítását kérjék a fennmaradt munkálatok elvégzésére – csatolva a korábbi dokumentációt, a hátralévő munkálatok munkajegyzékét és egy indoklást. A módosítást javasló honatyák jelzik azt is, hogy az országban tucatnyi épület dől össze, mert a tulajdonos az építkezési engedélyre várakozva nem végezheti el a helyreállítást. – Valóban omlanak össze épületek, de nyilván nem ebből az okból; ha a tulajdonos például csak héjazatot akar cserélni az épületen, annak van könnyített metodológiája, az előrehaladott károsodások elhárítására pedig létezik a gyorsbeavatkozási módszertan is.
Amikor a törvénymódosítási tervezetet közzétették, az Országos Műemlékvédelmi Bizottság tagjai azonnal iktattak egy figyelmeztetést George Ivaşcu művelődésügyi miniszternek címezve, amelyben egyértelműen jelezték, hogy a javaslat nincs rendjén. (Az április 3-án jegyzett, Anca Hanna Derer, a bizottság elnöke által szignózott dokumentumban a testület felhívja a figyelmet arra, hogy ha építési engedély, azaz minimális dokumentáció nélkül változtatnak egy épületen, az azt jelenti, hogy többé nem lehet nyomon követni, mit módosítottak a végzett munkálatok során. Úgy fogalmaznak: „A történeti épületeken, vagy védett épített övezetekben engedély nélkül végzett beavatkozások tulajdonképpen vaktában végzett módosítások lesznek, amelyek értékes épületelemeket károsíthatnak, amelyek a nem regenerálható kulturális örökség részei” – szerk. megj.).
– Az indoklásban egyebek mellett azzal érvelnek, hogy a történeti épületek tulajdonosai „még a homlokzatokon sem tudják a szükséges beavatkozásokat elvégezni, mivel évekig is eltarthat, míg az ilyen épületekre vonatkozó engedélyeket kiadják”. Valóban ennyire nehéz lenne ez a folyamat?
– A homlokzatok restaurálásának kérdése egy külön misét megér, ez egy összetett, több vetületű téma. A 2013/153-as számú törvény például lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok is részt vállaljanak a homlokzatfelújítások finanszírozásában. Ezen azonban akkor célszerű gondolkodni, ha tényleg csak az épület homlokzatával, héjazatával van gond. Márpedig, a történeti városközpontokban levő épületeket, mint ahogyan Kolozsvár belvárosában is, nagy általánosságban az elmúlt 50–60 évben nemhogy nem újították fel, de sok esetben a normális karbantartási munkálatokat sem végezték el rajtuk. Ezeknél az ingatlanoknál tehát nem „csak” az gond, hogy az elmozdult ereszcsatorna miatt felázott, károsodott a homlokzati festék- és vakolatréteg, hanem nagy valószínűséggel a tető héjazata elöregedett, ennek folytán pedig a fedélszerkezetnél is kétségkívül problémák vannak. Egy normális, szakszerű dokumentációnak mindezeket figyelembe kell vennie, nem csak a homlokzat felújításának kérdéskörét. Márpedig, ha ezeket a problémákat számításba veszik, annak nyilván anyagi következményei is lesznek, s a négyzetméterenként fizetendő költségekhez a tetőjavítás 120–150, de akár 180 eurós árral számolt díjtétele, vagy akár a felső emeleti födém helyreállításának ára is még hozzáadódhat. Utóbbiakkal azonban a 153. törvény nem foglalkozik, így meglehetősen visszás helyzetben vannak a történeti épületek lakói.
A kilencvenes években viszonylag kis összegekért vettek meg emberek lakrészeket belvárosi épületekben, résztulajdonosokká váltak, és most, negyed évszázad múltán szembesülnek azzal, hogy a műemlék épületben birtokolt lakás tulajdonjoga jelentős többletköltségeket feltételez, amelyek persze összhangban vannak az épület történeti, esztétikai, építészeti értékével.
„Fércmunkákkal” már nem lehet javítani
– A módosítás indítványozói kifejtik azt is, hogy a bíróságok amúgy sem hoztak börtönbüntetést feltételező határozatot azok ellen, akik törvénytelen beavatkozásokat végeztek…
– Magam sem tudok olyan esetről, hogy valakit ily módon elítéltek volna, mert műemlék épületével csúfolkodott. A rosszhiszemű tulajdonosokkal szemben alkalmazható törvénykezésen valóban változtatni kellene, de nem a fentiekben javasolt módon. A műemlékvédelmi törvénykezésben nem kiskapuk vannak; inkább úgy lehetne elképzelni, hogy van egy kerítés, amin csak itt-ott van léc, és bárhol ki-be jár bárki rajta, ahol csak akar.
Az építés- és műemlékügyben a törvénykezés rossz, fércmunkákkal már nem lehet rajta javítani. Valójában „teljes rendcsinálás” szükséges, egy átfogó örökségvédelmi törvénykönyv. Ennek kidolgozásán munkálkodtak már szakemberek Kelemen Hunor művelődésügyi miniszterségének idején is, 2014-ben, aztán az újabb kormányok újabb próbálkozásokat tettek, de nem történt számottevő előrehaladás. Ebben vélhetőleg az is közrejátszott, hogy az utóbbi öt művelődésügyi tárcavezető legtöbb egy félévet volt hivatalban.
Az építés- és műemlékügy jelenleg olyan állapotban van, mint amilyenben a főbb országutak voltak a kilencvenes évek elején, amikor minden tavaszon kátyújavítást kellett végezni. Az örökségvédelmi törvénykönyv elfogadása jelentős előrelépés volna, de tulajdonképpen csak egy aszfaltréteg lenne a kátyús országúton; a továbbiakban össze kellene egyeztetni az építésügyi, az örökségvédelmi törvénykezést a büntetőjogi és főként az adóügyi törvénykönyvvel is. Nagyon fontos lenne az is, hogy ezeken a problémákon olyan szakemberek gondolkodjanak, dolgozzanak, akik legalább felmérik, megértik, hogy milyen kérdésekről, alapelvekről van szó.
A 2013/153-as törvényt eredetileg minden épülethomlokzatra vonatkozóan írták; a Kelemen Hunor által irányított minisztériumnak annak idején azért is harcolnia kellett, hogy a jogszabály műemlék épületekre ne vonatkozzon, mivel olyan túlzott egyszerűsítéseket tartalmazott, amelyek nem feleltek meg az örökségvédelmi elveknek – magyarázta a szakember. Néhány évvel ezelőtt változtattak a törvényen, kiterjesztették a történeti épületekre is. Nem ezt kellett volna tenni, hanem egy külön módszertant kellett volna kidolgozni a műemlékekre vonatkozóan. Jelenleg a helyzet az, hogy minden szakember és városháza úgy értelmezi ezt a törvényt, ahogy akarja, ahogy tudja, vagy ahogyan a szakmai felelősségérzete hagyja.
Van olyan eset, hogy a tervezési szakasz nagyon alapos, akár egy évet is eltart, van, hogy egyszerűsítenek az elvégzendő munkálatokon, s van olyan is, hogy valaki leírja, hogy nincs nagy gond az épülettel, s a homlokzatot átfestik, sokszor olyan színűre, amely közel sem áll történeti jellegéhez.
Kolozsváron is számos olyan műemlékértékű ház, bérház van, ahol valaki valamit valahogy értelmezett, dolgoztak a homlokzaton, de nem légáteresztő vakolatot, festéket használtak. Mindamellett, sok esetben úgy végzik a homlokzatjavítást, hogy nem is tudják, milyen volt az eredeti díszítés, és deformált ornamentikát rekonstruálnak.
Tenni akarással lehet eredményt is elérni
– Milyen elveket kellene érvényre juttatni ahhoz, hogy valós műemlékvédelem legyen az országban?
– Egy helyi szinten alkalmazott, de jól működő példát említenék arra, hogy némi odafigyeléssel, tenni akarással lehet pozitív változásokat elérni: Hargita megyében tíz éve létezik egy pályázati rendszer, ahova alapítványok, egyházak pályázhatnak; első szakaszban a restaurálást megelőző tanulmányok elkészítésére, következő fázisban a tervezési munkálatok elvégzésére, majd részleges kivitelezési összegekre is. Lassan, lépésenként, de eredményeket tudtak elérni; ennek révén kezdhették el például a már csaknem hívek nélkül maradt, rossz állapotú medeséri unitárius templom felújítását is. Nagyon fontos lenne, hogy a műemlék tulajdonosok és a városgazdák megértsék, mennyire fontos a stratégiai gondolkodás, az előkészítő, kutatási-tervezési szakasz, hiszen ha már össze van állítva a műemlék épület dokumentációja, egy-egy pályázat kiírásakor – legyen az vidékfejlesztési program, vagy uniós fejlesztési alapból támogatott projekt – azonnal be lehet nyújtani.
Vannak pozitív példák arra is, hogy a visszaszolgáltatott műemlék épületek tulajdonosai, bár anyagi lehetőségeik korlátozottak, lépésről-lépésre haladva törekednek ingatlanaik felújítására. Mindezt azzal együtt, hogy a mostani joghézagos, esetenként pedig túlszabályozott, túlbürokratizált rendszerben ember legyen a talpán, aki bármilyen projektet véghezvisz. 2003 óta, mióta saját céggel dolgozom, kétszeresére, háromszorosára nőtt a bürokrácia; sokkal nehezebb most egy projektet lebonyolítani, fárasztóbb és elkedvetlenítőbb, mint 15 évvel ezelőtt volt.
Ahogyan el lehetne és el kellene járni
– Milyen megoldásokat lehetne alkalmazni a helyzet változtatására? Hogyan lehetne az épített környezet értékeit, a megőrzés fontosságát tudatosítani az emberekben?
– Az épített örökség egységes védelmét szolgáló elképzelésnek több lábon kellene állnia – gazdasági motorok beiktatására, a stratégiai, jövőbetekintő gondolkodás serkentésére, és megfelelő helyi, országos és nemzetközi programokban való részvételre egyaránt szükség lenne.
Mindemellett, az épített örökségre vonatkozó politikákat kellene előkészíteni a helyi szintektől az országosig, és lobbizni is azokért. A 2007–2013-as uniós pályázati ciklusban az 5.1-es, műemlék helyreállításra kiírt tengelyben az északnyugati régió 100 százalék felett teljesített; ennek ellenére, amikor a 2013– 2020-as ciklust kiírták, mégsem tett senki semmit azért, hogy ezt a lehetőséget bővítsék (vagy nem volt hatása azoknak a kezdeményezéseknek, amik történtek), sőt, a pályázható keretösszeg kevesebb, mint korábban volt.
Számot kell vetni azzal is, hogy a 24. órába érkeztünk; mindazon épületek, amelyek az elmúlt 25–30 évben, különböző okokból nem voltak karbantartva, állóképességük végére érkeztek. Tanújele ennek például a két éve leomlott szászveresmarti templomtorony, vagy az, hogy a tavaly szeptemberi szélvihar Szilágy és Bihar megyékben körülbelül nyolc fatemplomban okozott kárt, tornyukat törte, letépte héjazatukat. Szeben megyében létezik a Műemlékek Sürgőssége (Ambulanþa pentru Monumente) a Monumentum Egyesület szervezésében, amelynek keretében gyorsbeavatkozásokat, így minimális kitámasztásokat, héjazatjavításokat végeznek; nemrég megtörtént az is, hogy amíg egy templom héjazatának átforgatására készültek, beomlott a szentély teteje. A történeti városközpontok elhanyagolt épületeinél csak azért nem történt nagyobb szerencsétlenség, mert a belvárosokban nincsenek nagyobb szélrohamok. Illetve puszta szerencse folytán.
Ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, össze kellene hangolni az építésügyet a műemléküggyel, a büntetőjoggal és az adótörvénykönyvvel.
Adrian Crăciunescu építész a 2009–2012-es időszakban benne volt az örökségvédelmi törvénykönyv előkészítésében, majd folytatta ezt a munkát a technokrata kormány idején is, amikor összeállították az örökségvédelmi törvénykönyv irányelveit. Az örökségvédelmi törvénykönyvtervezetnek sarkalatos témája volt, hogy a műemlékvédelmi kihágások ellen valóban ne börtönbüntetést, hanem bírságokat helyezzenek kilátásba.
A műemléképületek tulajdonosait gazdasági motorokkal lehetne leginkább ösztönözni: például valamilyen jellegű juttatásban – támogatásban, adókedvezményben, áfa-visszatérítésben – részesüljenek mindazok, akik a köz érdekét is szolgáló módon műemléképületük helyreállításába fektetnek. Érdemes lenne valamilyen szabályzatot kidolgozni a történeti épületekben résztulajdonosokból álló lakótársulásait illetően is; jelenleg olyan lehetetlen helyzetek adódnak, hogy némelyik épületre még a műemlékjelleget jelző, a törvény által előírt táblát sem tudja az önkormányzat kihelyeztetni, nemhogy szabályszerű felújításokat lehessen kezdeményezni rajtuk, mert mindig akad egy-egy tulajdonos, aki nem elérhető, vagy egyszerűen nem hajlandó egyetértési nyilatkozatot adni.
A generációs szemléletváltás érdekében, az épített környezettel való ismerkedést, az épített örökség értékeinek tudatosítását már elemi iskolai szinten ajánlatos lenne elkezdeni, hivatalos tanórák keretében.
Sürgősségi kormányrendelet is várható
A történetben újabb fejlemény, hogy április 18-án George Ivaşcu művelődésügyi miniszter a belügyminisztériumnak egy centenáriumi rendezvényén bejelentette, a tárca egy sürgősségi rendeleten dolgozik, amely lehetővé teszi, hogy a műemlékek helyreállítása „belátható időn belül”, és „törvényesen” történjen. – Előkészítettünk egy rendeletet, többek között azért, hogy elindulhasson a műemléképületek helyreállításának folyamata, hogy elődeink emlékházait felújíthassuk – közölte Ivaşcu. „A jogszabály ugyanakkor megoldást nyújt majd olyan helyzetre is, amelyben egy tulajdonos önerőből fel akarja újítani épületét, de ellehetetlenítik, hogy bizonyos engedélyeket megszerezzen” – írta tudósításában a Mediafax hírügynökség. „Fennakadások vannak ebben a vonatkozásban, de ezeket a sürgősségi rendelet majd megoldja” – nyilatkozta Ivaşcu.
VIRGIL POP: KÉPTELEN, BUTA INDÍTVÁNY
n Virgil Pop építész, a Kolozs megyei műemlékvédelmi igazgatóság főtanácsosa úgy vélte, a módosítást javasló képviselőcsoport buta, képtelen indítvánnyal állt elő; megállapítása szerint ezzel az eljárással egyszerűen az ingatlanspekulánsokat szolgálják ki. – A politikusok kiszolgálják a különféle gazdasági spekulánsok érdekeit, de nem végzik elég jól a dolgukat. A javasolt módosításnál az is természetszerűbb, logikusabb lett volna, ha egyszerűen hatályon kívül helyezik a teljes műemlékvédelmi törvényt – jegyezte meg kesernyés humorral a szakember. Minden, az épített örökséget érintő törvénytelenséggel kapcsolatos bűnvádi feljelentés kapcsán az a döntés, hogy nem indítanak eljárást, olyan esetről tudok, amikor az illető bűnvádi bírságot kapott, és az erkölcsi bizonyítványába is bekerült a tett – fejtette ki Virgil Pop. Mindamellett, úgy vélte, a bűnvádi felelősségre vonás kitételét meg kell hagyni a jogszabályban. Szerinte az is egyértelmű, hogy a politikum ezekben a kérdésekben „azért cselekedhet akadálytalanul”, mert a műemlékügyi törvénynek nincs társadalmi támogatottsága, nem a társadalom igényeire adott válaszok, egyszerűen egy „tartalom nélküli forma”, amelyet annak idején az uniós csatlakozás egyik követelményeként írtak. A műemlékvédelmi főtanácsos szerint elsősorban a lakosság nevelésére, az épített örökség értékeinek széles körben való tudatosítására, az emberek érzékenységének fokozására kellene összpontosítani, hogy fontos legyen számukra, ami a műemlékekkel történik.
