„Mire a falevelek lehullanak...” – láttatni és látni a Nagy Háborút

„Mire a falevelek lehullanak...” – láttatni és látni a Nagy Háborút
Jövőre lesz száz éve annak, hogy a fegyverletételekkel lezárult a modern történelem első totális háborúja, a „Nagy Háború”, amelyben dédapáink, nagyapáink harcoltak. A centenáriumi időszak értelemszerűen vonzza a múlt megismerésének minél teljesebb körű igényét. Európa-szerte számos kutatást kezdeményeztek, amelyek az első nagy világégés különböző aspektusait vizsgálták, tárgyi emlékeihez kapcsolódó kiállítások nyíltak, tanulmányok és kötetek íródtak a témában. A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Kriza János Néprajzi Társaság hétfőn olyan rendezvényt szervezett a centenárium apropóján, amelyen megismerkedhettek az Országos Széchényi Könyvtár első világháborús projektjéhez kapcsolódó legújabb kutatásokkal, kiállítási anyagokat összegző kötetekkel, de egy háromszéki tüzér frontról hazaküldött leveleiből leszűrődő háborús mikrotörténettel is.

 

Az Országos Széchényi Könyvtár néhány éve olyan projektet indított, amely az első világháború alatti, hátországi propaganda formáinak, törekvéseinek alakulását szándékozott a különböző tudományterületeken vizsgálni – mondta el Boka László, az OSZK tudományos igazgatója.
Ehhez kötődött 2015–2016-ban egy centenáriumi nagykiállítás, amelynek anyagát a Propaganda az I. világháborúban összegzi szakszerűen, tematikus fejezetekben – mutatta be az igazgató az igényes kivitelezésű kötetet. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár egyedülálló gyűjteményekkel rendelkezik, hiszen a háborúval kapcsolatos különféle anyagokat már annak kezdetétől gyűjtötték, másrészt a korból származó grafikai plakátegyüttesük is a leggazdagabb Magyarországon. Mindemellett 2016 januárjában a könyvtár interdiszciplináris konferenciát szervezett, az ott ismertetett és megvitatott történettudományi, művészet-, sajtó- és irodalomtörténeti kutatási eredményeket, tanulmányokat pedig a Propaganda – Politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban című kötetben közölték. Az ifj. Bertényi Iván, Boka László és Katona Anikó által szerkesztett könyvben foglalt tanulmányok a Magyarországon megtapasztalt propaganda-jelenségek legkülönbözőbb formáival foglalkoznak, követik a háború történéseinek megfelelő módosulásaikat – magyarázta Boka László.

A modern értelemben felfogott propagandát eleve az első világháború idején alkalmazták: a monarchia és azon belül Magyarország propagandagépezete jóval kezdetlegesebb volt ugyan az angolszásznál, de a háborúnak – legalábbis annak első évében – olyan mérvű volt a társadalmi támogatottsága, hogy elsősorban arra kellett összpontosítaniuk, az emberek ne csüggedjenek, a hazafias lelkesedés megmaradjon, ezáltal pedig a társadalom a maga szintjein kitartson a háborús erőfeszítések mellett – részletezte a szakember. A Nagy Háborúban még nem volt teljes mértékben központilag irányított, jól átgondolt propagandatevékenység, de a háborúra buzdító üzenetek, számtalan használati tárgy vagy fogyasztói reklám szintjén – alulról szerveződő propagandaként – uralták a mindennapokat.
A tanulmányok foglalkoznak az uralkodócsalád kultuszának alakulásával, az írástudók, az értelmiség szerepével is, továbbá vizsgálják azt, hogy a sajtóorgánumok milyen érvrendszereket használtak a háború támogatásának fenntartására, illetve milyen módszereket vetettek be a sajtó ellenőrzésére. Szó esik az Osztrák–Magyar Sajtóhadiszállás munkatársairól, a hadszíntereken dolgozó tudósítókról, képzőművészekről, az irodalmi elitnek a háborúval szembeni viszonyulásáról, annak változásairól is. Bár meglehetősen kevesen, de voltak olyanok, többek között Ady Endre és Babits Mihály, akik már a háború elején felhívták a figyelmet a vérontás értelmetlenségére. Foglalkoznak tanulmányok azzal is, hogy miként törekedtek a háborús lelkesedés fenntartására a újságillusztrációk, képeslapok, plakátok a háborús festészet alkotásai révén, hogyan szolgálták a pénzgyűjtési akciókat a szögelőszobrok.
Az Üzenet a frontról: Ferenc tüzér levelei, 1914–1918 című kötet az első világháborús hadüzenetet követően két héttel besorozott Pozsony Ferenc zabolai regruta, későbbi tüzér frontról hazaküldött leveleit közli, és szép példája annak, hogy miként válhat a személyes történet a köz értékévé, milyen tanulságokat hordozhat egy katonaládában őrzött levél- és képeslapsorozat – emelte ki Bereczki Ibolya, a Szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese, aki Pozsony Ferenc egyetemi tanárral, néprajzkutatóval közösen szerkesztette a könyvet.
„Az első világháború hadtörténete, nagy csatái, Európa történetére gyakorolt hatásai benne vannak a tankönyvekben, az elhunytak emlékezetét őrzik az emlékművek, de tudunk-e eleget a háborút elszenvedők személyes történeteiről? Tudunk, de nem eleget” – összegezte a Szentendrei Skanzen által 2016 elején indított történeti-néprajzi kutatási program alapvető megfontolását. Ennek képezte részét a fenti forrásközlés, és az ahhoz kapcsolódó, interaktív elemeket sem nélkülöző tárlat is, amely felnagyítva mutatja be, jól olvashatóvá, könnyebben értelmezhetővé téve Ferenc tüzér hazaküldött sorait, megtapasztalásait. A kötet ilyenképpen ennek a sajátos időszaki kiállításnak a katalógusa, kézikönyve is. Ferenc tüzér főként a keleti fronton harcolt, leveleiben színes leírásokat ad a vidékekről, amelyeket bejártak, a keresztény hitvilág ünnepeiről és az ellenfelek közötti – ünnepek alkalmával történt – barátkozásokról – részletezte Bereczki Ibolya. Hozzátette, az élet szerencsés fordulataként a katona túlélte a háborút, s hosszú évtizedekig élt és dolgozott még közössége tevékeny tagjaként.  
„Ferenc tüzér a nagyapám volt, a kötet megszerkesztése pedig nekem is nagy kalandot jelentett” – mondta el Pozsony Ferenc néprajzkutató tanár. A katonalevél olyan alkotás, amely rávilágíthat arra, hogy egy Orbai-széki faluban felcseperedett legény hogyan élte meg, és hogyan magyarázta a Nagy Háború történéseit – hangsúlyozta. A háborús évek tapasztalatai gondolkodásába, emberi magatartásába is beépültek, a vidékek, amelyeket bejárt, az emberek, akikkel találkozott, tér- és kulturális szemléletét is tágították, levelei mikrotörténeti képet nyújtanak az I. világháború történéseiről – hangsúlyozta. Említést tett arról is, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajz tanszékének diákjai terepgyakorlatok keretében évek óta dolgoznak családi fotótárak digitalizálásán, amelyek sajátosan, személyeken keresztül jelenítik meg a világháború apró részleteit. Elmondta, a moldvai csángó falvakban élő családoknak például több mint 1500 fényképét őrzik már digitális formában.
A rendezvényteremben kialakított tárlaton jónéhány kinagyított világháborús fotó örökítette meg a fiatal katonákat, akik idestova száz éve pillantottak a fényképész lencséjébe. A néprajzkutató elmondta, az óriásfotókat a székelyudvarhelyi múzeumtól kérték a kiállítás alkalmából, a többi Zaboláról származik. Egyik óriásplakát méretű fényképen bajtársak egy csoportja látható, arcukon még egyértelműen a fiatalok reményteljes, talán a sorsot is kihívó bizakodása látszik. Nem mindennapi fotó az sem, amelyen – a tanár tájékoztatása szerint – karácsony ünnepét ülik valahol a front két oldalán harcoló felek, s magyar és orosz katonák közösen készülnek a hazai itókát elfogyasztani...