‒ Milyen alkalomból jött létre a kiállítás? Mi az üzenete a Lelketekben nyomot hagyok címnek? Ige, zsoltár sorai ezek?
‒ A címválasztáson sokat gondolkodtam. Nem akartam általános címet adni, mint ahogy eddig csináltam – a Kompozíció, a Misztériumok, a Színvilág, a Gulag-sorsok és a Népművészeti motívumok után szerettem volna mélyebb értelmezésűt keresni. A művészet – bármely ágáról is legyen szó – nyomot hagy. Retrospektívnek is mondhatnám a tárlatot, mert vannak kiállítva 2000-es évek eleji munkáim is, a legtöbb grafika, monotípia és lenyomat viszont az utóbbi egy-két évben készült. A konfirmáló diákjaimnak szántam ezt a kiállítást, hisz ők csak rajztanárként ismernek. Fel szerettem volna hívni a figyelmüket arra, hogy a tanár is lehet művész, főleg, miután jelezték már, hogy egyik-másik munkámat látták kiállítva a Bánffy-palotában. Tehát a kiállítás címe három irányba vezet el: lehet konfirmálási ige, másodsorban a monotípia lenyomat is egyben, harmadsorban pedig maga a tárlat is egyfajta vizuális „nyomhatás”.
‒ Mennyire foglalkoztat a szakralitás? Templomok, tornyok körvonala, lenyomata is látható számos munkádon.
‒ Az utóbbi időben szakrális témákkal is foglalkoztam, ezért is jelennek meg a munkáimban a templomok, többek között a felvinci, emellett a nagyenyedi is, hiszen ott jártam iskolába. Szintén a szakralitáshoz kapcsolódva készült az égő csipkebokor monotípián, de ugyanez a gondolat foglalkoztatott más feldolgozásban a Rejtély című grafikán, amely szintén lenyomat.
‒ Hogy választasz tematikát? Mi ad ihletet? Monotípiáid nem a szokványos módon készülnek, nem üveglapra hengerelt nyomdafesték levonatai. Különleges és egyedi technikát alkalmazol. Mesélnél erről, hogyan készül a te monotípiád?
‒ Zselés technikát alkalmazok: erkélyműtermemben ujjnyi vastagságú zselét készítek, miután megdermed, ráhengerelem a jó minőségű akrilt. A hagyományos nyomdafestéket vízalapúra cseréltem, ezek több rétegben és színben kerülnek fel a zselés lapra, majd a kivágott elemeket elrendezem, kombinálom rajta. Két-három festékréteg után a zselé elkezd repedezni, ekkor jelennek meg a márványozott felületek, ami különleges hatást ad a grafikának. Gyorsan kell dolgozni, mert az akril hamar szárad, a zselé is puha és rugalmas, nem merev, mint a linóleum vagy a fa, de újra lehet hasznosítani, újra lehet önteni, hogy folyamatosan tudjak dolgozni a felületen.
‒ Mondhatnám, hogy az erkélyen teremnek a műveid és ott hagynak nyomot...
‒ Igen, a beépített erkély lett a műtermem, ott dolgozom, kísérletezem, ahogy az időmből futja.
‒ A munkáid között van egy, ami más, mint a többi, nem monotípia.
‒ Igen, vászonra „tűnemezelt grafika”, „szurkált” gyapjú. Ez az ősi mesterség a magyar népművészetben is megtalálható, a bojtárok tarisznyája, szűre is ezzel a berakásos technikával készülhetett. Natúr és színes gyapjú kell hozzá, valamint különleges tű, amellyel szurkálom, sűrítem az anyagot. A színes gyapjúk egymással való érintkezése során a kontúrvonalak nem élesek, mint a grafikákon, ezek a vonalak, foltok sejtelmesebbek, a végeredmény felülete is puhább.
‒ Dekoratív motívumaid a monotípiákon is megtalálhatók. Ezek is népi ihletésűek?
‒ 2010-ben az egyetemi könyvtár előcsarnokában volt ilyen jellegű kiállításom, a kalotaszegi építészet, népművészet, az írásos varrottasok mintáit alkalmaztam néhány grafikán – ennek az utóhatását idézem fel most.
Sorakoznak a képzőművész alkotásai a Kolozsvár-Újalsóvárosi Református Egyházközség Fehér Galériájában. Fotó: Horváth László
‒ Kevesebb a figurális munkád, csak néhány lenyomaton tapasztalom. Mikor és hogyan, milyen formában, alakzatban jelenik meg az ember?
‒ A Gulag-sorozatomban jelennek meg először az arctalan emberek, azok körvonalai. Vegyes technikát alkalmaztam: a frottírozást (a papír ceruzával való dörzsölését) pasztellel és/vagy akrillal kevertem.
‒ Tájképek sorozatát láthatjuk itt a falakon, amelyek nem a szokványos tájfestészetet idézik.
‒ Tájképeim is monotípiák, vegyes technikával készültek, ezekre is különböző rétegek kerülnek, amelyek fedik egymást, sejtelmesen áttetsző rétegek is előbukkannak, ezáltal a firkavonalak is jelentőséget kapnak. Frottázs alapra akrilt és olajfestéket viszek fel, a víz „keveredik” az olajjal, ettől lesz márványos a felület, amelyen ‒ száradás után ‒ akár a pasztellkréta is „besegít”.
‒ Alkotásaid cím nélküliek. Hogyan igazodik el a néző a munkák erdejében?
‒ A mostaniaknak szándékosan nem adtam címet, hogy ne befolyásolja a nézőt. Hiszen a kép üzenete mindenkinek más lehet, nem akarom a nézőt a címmel befolyásolni. Kandinszkijt idézném: „Ahhoz, hogy a zenész a pirkadat hangját megszólaltassa hegedűjén vagy zongoráján, nem kell imitálnia a kukorékoló kakas hangját” – vagyis a festőnek sem kell kukorékoló kakast festenie, ha napfelkeltét szeretne ábrázolni. Ha címet adok a munkának, az más irányba viheti el a nézőt, elterelheti attól, amit ő látna bele. Megint csak Kandinszkijt idézném: „A néző lelkétől függően ez a remegés más lelki húrokat is megpendíthet. Ez a néző fantáziájának meglódulása, ez pedig »továbbteremti« a műalkotást.”
‒ Művészpedagógusként milyen tapasztalataid vannak az alkotások továbbgondolásával kapcsolatosan?
‒ Rácsodálkozom a 12–13 évesekre, milyen élénk a fantáziájuk, mennyi mindent képesek belelátni adott firkarajzba. Pedagógusként vizuális neveléssel próbálok a diákok lelkében is nyomot hagyni. Felső tagozaton ugyanazt a színkört használjuk – a primer, szekunder, tercier színek keverését –, mint az alsó tagozaton, de ezt a színkört térben el lehet elképzelni úgy, mint a spirált, tölcsért, amely felfelé szélesedik, nyílik. A diák ne legyen vizuális analfabéta, hiszen rengeteg helyről özönlik a vizuális információ, ne szűküljön be a látásmódja, az iskolás tanuljon meg különbséget tenni a jó és a rossz, a szép és a visszataszító között, tudjon választani. Fontos, hogy észrevegyük a metaforikus szimbólumokat, hogy meglássuk, mi van a dolgok mögött, hiszen reneszánszukat élik a kreatív logók, dizájnelemek. A képzőművészetben továbbá egyre fontosabb az újrahasznosítás, a nem konvencionális anyagok felhasználása – ez adott lehetőséget arra, hogy kísérletezzem a zselés technikával, hogy kipróbáljam, hogyan lesz belőle nyomat, monotípia.
‒ Műtermi környezetben a művész magára marad alkotásával, gondolataival, ott hagyja a keze nyomát, amely később egészen mély nyomot is hagyhat másokban...
‒ Igen, ezért fontosak a művészkollégák visszajelzései, a sajtóvisszhang, amikor a munkáimat megemlítik, szó esik róluk. Ezek visszatükröződése továbblendít az alkotási folyamatban, ezért jó az alkotótáborokban való részvétel is.
‒ Édesanyaként, feleségként mikor marad időd alkotásra? Hogyan tudod ezt összehangolni?
‒ Nem könnyű. Amíg a gyerekek kicsik voltak, alkotásra nem igen jutott idő, a későbbiekben pedig, amikor azzal szembesülsz, hogy saját gyereked lesz a tanítványod az iskolában – hát, nehéz. A suliban a gyerekek egy része nem is tudja, hogy tanáruk alkotóművész. Otthon is hosszú idő telt el, amíg kialakult, szokássá vált, hogy anyának is szüksége van térre-időre, amikor saját kedvére alkothat, hogy ne csak lopva fessen.
‒ Hogyan tovább, milyen tervek foglalkoztatnak?
‒ Mint a spirál, fejlődni, kiteljesedni szeretnék, a kísérletezésekkel keresem önmagam, vannak elképzeléseim, technikák, amelyeket bátran vállalhatok. Hogyan tovább? A száraz tűnemezelés technikáját szeretném folytatni, legyen ebből is sorozat, hogy a következőkben ilyen típusú munkákkal jelenjek meg a kiállításokon. Művészi szintre emelni a tűnemezelést nem könnyű feladat. A dekoratív felületek, a pont-vonal-folt-forma egymásmellettisége, ezek összhatása – ennek megvalósítása kerüljön előtérbe.
Borítókép: M. Lovász Noémi a Lelketekben nyomot hagyok című kiállításának megnyitóján. A fotók a szerző felvételei
