„és a végén halkan, elegánsan felkérnek a távozásra”
Az új évad első Hervay Klubja megemlékezéssel kezdődött: épp az esemény napján járta be ugyanis a magyarországi és erdélyi irodalmi világot a hír, miszerint Kabai Lóránt költő, író, vizuális művész és szerkesztő tragikus körülmények között elhunyt. Horváth Benji kortársaként, barátjaként, egykori lakótársaként emlékezett meg Kabai Lórántról, felolvasva esőcske lerajzol című versét. „Vannak ebben a teremben is sokan, akik sokat köszönhetnek Lórinak” – fogalmazott a folytatásban Korpa Tamás, majd Kabai még a taps előtt című versének egyik részletét olvasta fel, a megemlékezést pedig André Ferenc zárta. „Lóri egy személyben volt költő, szerkesztő, tehetséggondozó, egyszemélyes intézményként erdélyi és magyarországi fiatal pályakezdők közül generációnyit, félvonatnyit kinevelt arra, hogy elinduljon a pályán és haladjon. Éppen ezért úgy gondolom, valamilyen szinten a Hervay Klub munkássága kapcsolódik az övéhez, abban az értelemben, hogy mi, akik ezt elkezdtük, azt gondoltuk, érdemes rengeteg ingyenidőt és energiát beleölni abba, hogy másokkal dolgozzunk, hiszen előbb utóbb valahol úgyis lesz haszna és úgyis nyoma marad. Márpedig Lóri munkájának is maradt nyoma” – fogalmazott André Ferenc.
Hervayról a Hervay Klubban
Hervay Gizella halálának idei negyvenedik évfordulójára jött létre a költő, író, műfordító életműve és munkássága előtt tisztelgő antológia, amely – ahogy Fazakas Réka fogalmazott – kedd este a Hervay Klubban a legjobb helyre érkezett. A kötetben – amely idén nyáron jelent meg a Lector Kiadó gondozásában – negyven szerző lép párbeszédbe Hervayval és életművével.
A beszélgetés résztvevői: Korpa Tamás, Fazakas Réka, Balázs Imre József és Forró-Erős Dóra. Fotó: Teleki Réka
A meghívottak először a Hervay költészetével való korai, későbbi kapcsolódásaikról, találkozásaikról meséltek, majd azt a kérdést járták körül, milyen témák, beszédmódok miatt fontos ma is Hervay, illetve milyen újfajta tapasztalásokat tud mutatni akár a fiatalabb generációknak, pályakezdőknek. Balázs Imre József kifejtette: Hervaynak van egyfajta generációs beágyazottsága, hiszen gyakori, hogy Szilágyi Domokoshoz képest olvassák őt, de nemzedékében ott volt még mások mellett Lászlóffy Aladár vagy Jancsik Pál is. Balázs Imre József szerint Hervay mindig más volt ebben a generációban, ezt a másságot pedig leginkább abban a tárgyiasságban, szikárságban lehetne tetten érni, amely se Szilágyi Domokosra, se Lászlóffy Aladárra, se más kortársukra nem volt jellemző. „Hervay már nagyon korán az a szűkszavú szerző volt, aki nem félt attól, hogy a verse nem szép, nem emelkedett vagy nem átesztétizált. Engem elsősorban ez fogott meg az ő költészetében” – fogalmazott Balázs Imre József, kiemelve, mindezen sajátosságok – a tárgyiasság, a szikárság, a szűkszavúság – képezik Hervay költészetének centrumát, ez pedig kötetcímben is visszaköszön: „Tőmondatok – ennél Hervayra jellemzőbb kötetcímet nem is lehetne kitalálni” – tette hozzá a meghívott.
Korpa Tamás számára Hervay Gizella költészetében elsősorban a Zuhanások nagypoétikai kísérlete volt kifejezetten vonzó. „Ahogy jöttem idefelé ezen a furcsa őszön keresztül, elolvastam a Kettészelt madarat is, és megdöbbentett. Teljesen másképp emlékeztem rá, de megerősített abban, hogy igen, ez nagyon merész és kockázatvállaló költészet abban az értelemben, hogy nem fél karcosan fogalmazni, és – bár tőmondatokban beszél – a nagy érzelmeket sem kerüli el, nem játszik különösebben biztonsági játékot” – fogalmazott, hozzátéve: ez minden generáció számára igazán nagy és respektálandó poétikai tett Hervaytól, akinek terjedelemben is hatalmas életművét „nemzedékeken át tartó frissesség” jellemzi.
Fotó forrása: Facebook/Idea Könyvtér
A folytatásban Forró-Erős Dóra úgy fogalmazott, tapasztalatai szerint még mindig nincs megfelelő hangsúly helyezve Hervay munkásságára az iskolai irodalomoktatásban. „Amikor az ember elkezdi tanulni, mi az, hogy vers, akkor az még nem biztos, hogy az, ami Hervay. Hervay valahol ott következik, amikor elkezdünk befelé haladni abban, mi is a vers. Egy következő fázisa a költészetnek. Ilyen szempontból egyrészt meg kell érni rá, másrészt viszont én személy szerint szeretem az olyan költőket, akikkel nem az iskolában találkozik az ember” – jegyezte meg a felvetés kapcsán Balázs Imre József, kiemelve: ha mindenképpen be akarnánk helyezni Hervay verseit a tananyagba, akkor a középhaladó versolvasóknál kéne kezdeni. Korpa Tamás hozzátette: szerinte Hervay Gizella az a költő, aki a legváratlanabb helyekről, szinte búvópatakszerűen tör fel, címei és verstöredékei irodalmi események, találkozók után összeült asztaltársaságokban terjedtek szájról szájra.
Határon innen és túl, túl és innen
„Hervay specifikus eset abból a szempontból, hogy tulajdonképpen lehetne ugyanolyan a befogadása Magyarországon és itt, Erdélyben. Már csak azért is, mert a mai Magyarország területén született, aztán átkerült Erdélybe a második világháború után, majd 1976-ban visszatért Magyarországra. (…) Kötetei nagyjából fele-fele arányban jelentek meg Magyarországon és Erdélyben, ez pedig azt eredményezhetné, hogy ugyanannyira ismerték, ismerik mindkét helyen” – részletezte Balázs Imre József. A meghívott hozzátette, mindezek ellenére eltérő kép alakult ki róla: a magyarországi kép a kései Hervay munkásságának tragédiái, a halál és a sötétség motívumai mentén alakult ki, míg az erdélyi kép inkább elsősorban a korai korszakából formálódott, amikor Hervay küzdött a közösségi költészet ellen, azt vallva, a versekben nem szónokolni, prófétáskodni kell, hanem beszélni – ez ugyanis akkoriban nem volt magától értetődő. „Viszont az, amiről Tamás beszélt korábban, az asztaltársaságokban, éjfél utáni lámpafényeknél előbukkanó Hervay-jelenség kezd kiegyenlítődni, hasonlítani egymáshoz a két közegben” – tette hozzá Balázs Imre József.
Hervay Gizella. Fotó: Fischer István
Többes számban, párbeszédben
Az antológia címére vonatkozóan Balázs Imre József elmondta: Hervay egyik versének címét kölcsönözték a kötethez, ez pedig azt is jelenti, hogy a hatvanas évek végén már ő is gondolkodott azon, mit jelent többes számban beszélni saját magáról. A meghívott elmondta: Korpa Tamás találta ki, hogy Hervay halálának negyvenedik évfordulójához kapcsolódva a kötetnek negyven szerzője legyen. „Jó, hogy mindenki hozzátette a saját színét ehhez a fekete-fehér kötethez” – fogalmazott Balázs Imre József. Korpa Tamás szerint a többesszámszerűség abban is megnyilvánul, hogy mennyire nyitható ki a Hervay-korpusz az antológiában szereplő szerzők életműve felé. Hozzátette: a folyamat során kiterjesztett, néha már-már meglepetésszerű párbeszédek születtek.
A kultikus viszonyulásmód és a szerves alakulástörténet kapcsán Balázs Imre József elmondta: a kultuszoknak megvan a maguk értelme és szerepe, de szerinte az irodalmi személyiségek, így Hervay megítélésének formálódásában is lényegibb szerepe van a köznapi, spontán kapcsolódásoknak. Korpa Tamás hozzátette: Hervaynál elsősorban az lehet kultuszképző, hogy Szilágyi Domokos felesége volt és hogy volt egy fia, Kobak, aki elhunyt – Hervay megközelítése gyakran ezen a két szálon történik. „Ez a kötet viszont arról győz meg engem, hogy Hervay esetében mindez nem kultusz, annál sokkal szervesebb és fontosabb” – kapcsolódott a gondolathoz Balázs Imre József.
André Ferenc felolvas. Fotó: Teleki Réka
A Többes számban. Párbeszédben Hervay Gizellával című antológia szövegeit Kusztos Júlia illusztrációi egészítik ki, amelyek – ahogy Balázs Imre József fogalmazott – minimalizmusukkal kapcsolódnak a Hervay-képhez. Az est folyamán a jelen lévő szerzők felolvasták egy-egy versüket, versrészletüket a kötetből, így André Ferenc, Gál Hunor, László Noémi, Horváth Benji, Visky András, Ozsváth Zsuzsa és (Korpa Tamás előadásában) Láng Orsolya Hervay Gizellával folytatott párbeszédét is meghallgathatták a résztvevők.
