„Láttam, mások zenélnek, és én is akartam”

Zeneszó tölti be Magyarbikalt

Délelőtt érkezem Magyarbi­kal­ra, több gyerek igyekszik hangszerrel a hátán és kottával a kezében az órára. A hegedűs csoport épp termet keres, majd úgy döntenek, az oktatók hálószobájába zsúfolódnak be, mert máshol már nincs hely. A negyedik zenetáborban 78 gyerek vesz részt, legtöbbjük falubeli, vagy a környékről – Bánffyhunyadról, Nyárszóról, Körösfőről, Ketesd­ről, Magyarkiskapusról, Zso­bok­ról – érkezett. De akadnak kis tehetséges zenészek Kolozsvárról, Magyarvistáról és Gernyeszegről is. A legkisebbek 4-5 évesek, de van köztük olyan diák is, aki a táborban tudta meg: sikerült az érettségi vizsgája. A kis zenészek nagy része zenetáboros egyenpólót viselt, mindenkin nevével ellátott kitűző díszeleg, könnyű így ismerkedni. A közel 80 gyerekért pedig 13 oktató, felnőtt és felvigyázó felel.

Sok kisgyerek alig érte el a gitár nyakát, nehezen is ment a pengetés

„Nálunk mindig fogyóáru a pengető és a kábel”

Szabó Mihály helyi református lelkész – a kitűzője szerint Misi – hátizsákkal a hátán, fényképezőgéppel a nyakában vár. Viccesen megjegyzi: „nem nagy ez a falu, csak nehéz lenne mindenért öt percenként hazajárni, inkább cipelek mindent magammal”.
– 2011-ben kerültem Ma­gyarbikalra, és már az év őszén elkezdtem oktatni a falubeli gyerekeket zenére. Az elején kottaolvasással kezdtük, mostanra viszont az óvodások és kisiskolások furulyát tanulnak, az idősebbek pedig gitároznak, dobolnak, orgonálnak és xilofonoznak. A veteránok mindenféle hangszeren játszanak már – kezdett is bele a mesélésbe Szabó Mihály, miközben a helyi kultúrotthon felé vettük az irányt, hogy megmutassa, hogy is zajlik az oktatás. – Az elején a falubeli gyerekek a saját hangszereimen játszottak, idővel viszont sikerült mindenféle felszerelést beszerezni, köztük erősítőket és mikrofonokat is. Nálunk mindig fogyóáru a pengető és a kábel – mesél tovább nevetve.

A két ifjú, rockkedvelő dobos

A zene iránti szeretete már gyermekkorában megmutatkozott, hétévesen kezdett zenélni, szülei magánórára is járatták. Azóta számos hangszert kipróbált, és játszani is megtanult rajtuk.
– Arra gondoltam, kellene valami plusztevékenység azoknak a gyerekeknek, akiket tanítok – mesélte, hogy született meg a zenetábor ötlete. Az első tábort 2015-ben, két jóbarátjával szervezte meg, de két nap múltán rájött, 32 gyerekre és különféle hangszereken való oktatáshoz kevés a három tanár. Így 2016-ban a Transylmania zenekar alapítóját, Cseresznyés Szilamért kérte fel oktatónak. A második táborba már 40, a harmadikban 50, idén pedig már 78 gyerek jött táborozni.

Sárosi Péter és Onaci Raul zongoraoktatók
„Ügyes az összes gyerek, csak sokat kell még gyakorolni”

Miközben a kezdetekről mesél, elérünk a kultúrotthonhoz, ahol Vajas Emőke és Melkuhn Róbert – a Transylmania együttes tagja – oktat, előbbi a kicsiket blockflötére, utóbbi a nagyobbakat pásztorfurulyára. A legkisebbek még csak a hangokat ismerik, szi-lá-szi hallatszik ki a teremből.
Sárosi Péter a zongoristákat oktatja az imaházban, épp a ­blues alapjait magyarázza a fiataloknak, amelyet egy kis zeneelmélettel fűszerez, majd az improvizációt is bemutatja. „Ügyes gyermek az összes, csak sokat kell még gyakorolni” – mondja a lelkésznek s nekem, majd egy kislányt ültet a zongorához, Mozartot játszik. „Tartsd a tempót” – hallatszik a háttérben.
A basszusgitárosok vannak a legkevesebben, a két ifjú zenészt Cseresznyés Szilamér, a Transylmania zenekar alapítója, basszusgitárosa épp skálázni tanítja. A gitározni tanulókat is, akárcsak a furulyásokat, két csoportra osztották, a kezdők épp a pengetést és ritmust gyakorolják apró feles, háromnegyedes gitárjaikon, le-fel-le-fel-fel kántálják az oktatók. A haladó gitárosok pedig zenehallgatás után sajátítják el a különböző technikákat.

Nemcsak gyakoroltak, elméleti oktatás is folyt

Az énekesekhez is benézünk, ők külön csoportokban próbálnak Tasi Nórával. „Bátran engedd ki a hangod” – biztatja az oktató az egyik megszeppent énekes lányt. Utoljára pedig a dobosokhoz kukucskálunk be, ők is épp zenét hallgatnak, miközben Karácson Zsolt oktató magyaráz.

Nélküledet, rockosabban
A dobosok épp szünetelnek, így Barta Dáviddal és Péntek Barnabással, ifjú dobtanoncokkal beszélgetek kicsit. Dávid részletezte is gyorsan, hogyan telik egy napjuk Magyarbikalon.
– Reggel áhítattal kezdünk, ma még utána volt egy kis reggeli torna is. Aztán zeneelmélet órát tartanak, a hangunkat is bemelegítjük, majd próbálunk hangszerek szerint, csoportokban. Ebéd után rövid szünet következik, majd újra próba, este pedig közös gyakorlás. Nekem az a kedvencem, amikor kiscsoportban gyakorlunk, az a legizgalmasabb – mesélte Dávid, aki idén harmadszor vesz részt a táborban. – Első évben furulyáztam, de az nem ment túl jól, úgyhogy két éve inkább a dobolással próbálkozom – tette hozzá. – Kottát olvasni nem tud, de nincs is értelme, mert a dobosoknak dobkottájuk van, de a táborban az se kell, mert amúgy is hallás után játszanak – világosított fel.

Külön dobszólamok kicsiknek és nagyoknak

A dobcsoport legkisebb tagja az alig hét és fél éves Barnabás, kicsi szőke buksija ki se látszik még a dobok mögül, de határozottan üti a hangszereket. – Én már négy és fél éve dobolok, ez az első táborom – mesélte megszeppenve. Mikor arról faggattam, épp mit tanulnak, elmondták: „a Nélküledet, csak rockosabban”. Majd mindketten határozottan közölték: a Nélküled rockosabb változata tetszik nekik jobban.
Kulcsár Eszter és Benk Réka a haladó furulyások csoportjába járnak, pásztorfurulyán és blockflötén is tanulnak játszani. Eszter Bikalon négy-öt éve zenél, az iskolai fellépéseken is szívesen furulyázik, míg Réka három éve muzsikál, mindketten a bikali lelkésznél kezdtek hangszeren tanulni. A táborban pásztorfurulyán hallás után tanultak zenélni, blockflötén pedig kánonban tanulnak játszani, és a kottaolvasást is elsajátították, mesélik büszkén.
Amikor arról kérdeztem őket, miért kezdtek zenélni, Réka tömören közölte: „Láttam másoktól, hogy zenélnek, és én is akartam.”– Zeneórán sokan vagyunk, sok gyereket ismertünk meg, és szerettem volna megtanulni hangszeren zenélni – mondja Réka.
A ma esti táborzáró fellépésen az Este jő és a Bonchidai menyecskék című dalokat adják elő pásztorfurulyával, a blockflötések pedig saját előadással készülnek.

Tavaly az 50 gyerek alig fért fel a színpadra. Idén viszont 78-an vannak

A környék kántorai is táboroznak

Gerebenes Márk egy éve jár a faluba zenélni, de nem a tiszteletes úr óráit látogatja, hanem a fiatalokkal muzsikál. Ez az első zenetábor, amelyen részt vesz, mint mondta általában gitározik. Mivel Zsobokon kántorként tevékenykedik, most a zongoracsoportba iratkozott be.
– Azért jöttem a táborba, mert arra gondoltam, nem ártana kicsit még tanulni. Itt elsajátíthatjuk, hogyan kell ütni a lábunkkal a ritmust, a hangközöket. Sőt azt is, hogy ne mindig ugyanazt játsszuk, mert egy idő után unalmassá válik, hanem olykor változtassunk, tegyük dinamikusabbá, gyorsításuk, halkítsuk – meséli.
A helyi lelkésznek már száznál több tanítványa volt a hét év alatt a faluban, a kezei közül került ki a helység legújabb kántora is, Onaci Raul. – Hét éve tanulok zenélni Magyarbikalon, nulláról kezdtem, de imádtam mindig koncertekre, bálokba járni. Amikor a tiszteletes úr ezzel a sok hangszerrel megérkezett, kihasználtam az alkalmat. A sok próbának most már eredménye is van, hiszen a templomban orgonálok, és zenekarom is van, amivel a gála utáni bulin fel is fogunk lépni – mesélte Raul, hogyan kezdett el hangszereken játszani. Az, hogy ő legyen a falu kántora, a tiszteletes úr ötlete volt – meséli. Nem volt a falunak kántora, és mivel ő ügyesen játszott, felkérték, hogy játsszon a templom orgonáján. „Azt is nagyon szeretem, de inkább a zenekarban zenélés fele húzok” – árulta el.
Hogy mit tanulhat egy kántor a zenetáborban, az is kiderült: Sárosi Péter, zongoraoktató a jazz és az improvizáció világába kalauzolta őket. „Az elején nehéz volt, de most már megy szerencsére” – vallotta be. Azt csak halkan tette hozzá, hogy ő is tanárféle a táborban, a nagyon kezdőket Péter már rábízza. „Egy rövid dallamot tanítok nekik, amit aztán előadunk, és Péter ellenőrzi ritmikailag. Amit tudok, azt szívesen átadom” – mesélte.
Miköben Raullal beszélgetek, a háttérben a legkisebbek a Zsipp-zsupp kenderzsupp ritmusára ugrálnak a kertben felállított trambulinon, majd ütik a tám-tám-ti-ti-támot aprócska lábaikkal, minden korosztály zenét tanul a táborban.

Amit kaptunk, azt szebben, jobban kell továbbadni
– Az ilyen táborokra elméletből kell felkészülni leginkább, de mivel az ember életfogytig tanul, én is ismerek olyan gyakorlatokat, amiket tudok oktatni – meséli Karácson Zsolt, a tábor doboktatója, a Transylmania zenekar dobosa. – Általában azt csinálom, megkérem a gyereket, hogy mutassák be, mit gyakorolnak éppen, és akkor abból kiindulunk – részletezi az oktatás folyamatát. Mikor arról faggatom, hogyan tud egyszerre 7 éves és 18 éves gyerekkel is foglalkozni, elmondja: „a közös zenélés áthidalja a gyerekek életkorbeli különbségeit”. Mindenkinek a tudása szerinti szólamot is szokott kiosztani, de egyénileg is foglalkozik velük. „Az is sokat segít, hogy a tiszteletes úr minden hangszer esetében megtanította már az alapokat, és év közben foglalkozik velük, mi pedig egy hét alatt olyan munícióval ruházzuk fel őket, amit utána hasznosíthatnak” – tette hozzá.
– A zenekar filozófiája szerint az utánpótlás és a megmaradás lényege az lenne, hogy a gyerekeket, különösen a szórványban élő magyar gyerekeket, valahogy össze kellene kovácsolni. Úgy vélem, a kezdeményezés sikertörténet, hiszen az első táborban csak harmincan voltak, idén pedig már közel nyolcvanan – meséli, miért vesz részt a Tran­syl­mania zenekar a táborban.
– Ahogyan az ember érettebb lesz, bölcsebbé válik, folyamatosan azon gondolkozik, hogyan lehetne szebbé tenni a világot. Amikor felhívott a tiszteletes úr, hogy oktassunk a táborban, az telitalálatnak bizonyult, hiszen így alkalmunk nyílt a nagyoktól tanult tudást továbbadni. Szakemberként azt tanultam a mesterektől, hogy semmit sem szabad magukban tartani: amitkaptunk, azt legalább úgy, abban a formában adjuk tovább, ha nem még jobban, szebben. Ilyen szempontból telitalálat volt ez a felkérés. Nekünk mindenképpen nagyon jó érzés itt lenni, örülünk, hogy hasznosan tölthetjük el ezt a pár napot, és a gyerekek visszajelzései is pozitívak – meséli Cseresznyés Szilamér.
Amikor az oktatásról kérdeztem, elmondta az alapoktól kezdi, kis elmélettel, de mindig figyel arra, mennyit képesek befogadni a gyerekek, és arra is, hogy ne tanítson túl sokat, de túl keveset se.
– A basszusgitárosoknak megtanítottam, hogyan kell húrt cserélni a gitáron, beállítani a hangszert, és megtanítottam nekik azt is, mi a busszusgitáros szerepe a zenekarban – tette hozzá.
A gyerekek a hétfőtől csütörtökig tartó intenzív tanulás gyümölcsét ma mutatják be a zárókoncerten, amelyen a csoportok külön-külön is fellépnek, de közös produkcióval is készülnek. „Tavaly az ötven gyerek is alig fért el a színpadon, nem tudom, idén nyolcvanan hogyan fognak elférni” – jegyezte meg viccesen Szabó Mihály.