(Kényszer)nyugdíjba vonult a határrendészet vezetője

(Kényszer)nyugdíjba vonult a határrendészet vezetője
Liviu Bute kvesztor a Román Határrendészet új vezetője. Kinevezésére azt követően került sor, hogy felettese, Ioan Buda szerdán lemondott hivataláról, miután a média a hatóságok szervezetlenségét tette felelőssé azért, hogy a rendkívüli állapot múlt heti feloldása óta több alkalommal is kilométeres gépkocsisorok és járványügyi kockázatot jelentő tömegek torlódtak fel a nagylaki határátkelőnél.

Az 56 éves magas rangú rendőr, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal 2009 óta vezeti a határrendőrséget, személyes okokra hivatkozva jelentette be távozását, de a hírtelevíziók tudni vélik, hogy a "nagylaki káosz" miatt kényszerült váratlanul megválni tisztségétől.

Ioan Buda egy évig belügyi államtitkár is volt, a diaszpóra 2018 augusztusi, erőszakos tömegoszlatásba torkollott bukaresti demonstrációja után pedig egy évig ő vezette a teljes rendőrséget.

A magyar-román határon az elmúlt hétvégétől kezdődően nőtt meg az utasforgalom, miután május 14-én éjfélkor véget ért a rendkívüli állapot, és immár nem hatósági karanténba, hanem csak lakhelyi elkülönítésbe küldik a külföldről érkezőket. A román határrendészet adatai szerint azóta 143 ezren lépték át a magyar-román határt több mint 70 ezer járművel.

Az első napokban nemcsak a határátkelőnél összegyűlt több kilométeres gépkocsisor utasai kényszerültek olykor nyolc órát is meghaladó várakozásra: Nagylaknál gyalogosan százai is összezsúfolódtak és órákon keresztül várakoztak, hogy átjussanak - az egészségügyi szűrés és nyilvántartásba vétel miatt meghosszabbodott - határellenőrzésen.

A médiában a hosszas várakozás miatt elégedetlen autósok dudálásáról és a gyalogossorban tolongó, járványügyi kockázatot jelentő tömeg spontán tüntetéséről készült felvételekkel szemléltették az országhatáron kialakult áldatlan állapotokat.

A magyar határrendészet péntek délelőtti hírei szerint ismét torlódás alakult ki a nagylaki közúti határátkelőhelyen mindkét irányban. A személyautóval Románia felé tartóknak három, a Magyarországra érkezőknek egy órát kell várakozniuk az átlépésre. A csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen mindkét irányban egyórás a sor a teherforgalomban.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Határrendőröket sebesítettek meg migránsokat szállító embercsempészek szerda hajnalban egy rajtaütés során, a hatóságok több figyelmeztető lövést is leadtak – közölte az Agerpres hírügynökséggel a román határrendészet temesvári regionális parancsnoksága. 

Belpol