Minden tartalom

A Magyarországi Nemzetközi Sajtóegyesület (HIPA) meghívására február 9-én, csütörtökön Budapesten tartott aktuálpolitikai tájékoztatót Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke a közel harminc fős, nagyrészt Budapesten dolgozó külföldi tudósítókból álló közönségnek a romániai magyarokat ért jogtiprásokról, a jogállamiság hiányáról beszélt, az elmúlt időszak jelentős történéseit hangsúlyozva.
Belpol
A Târgoviştei MSC és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC jutott be az elődöntőbe a női kosárlabda Románia Kupa szerdai játéknapján, előbbi a vártnál könnyebben verte a Kolozsvári Universitatea Sportklubot.
Sport
Tavaly 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés a 2015-ös évhez képest, közölte az Országos Statisztikai Intézet. A növekedést főként a feldolgozóipar serkentette, amely 2,6 százalékkal bővült.
Gazdaság
Az áttöréshez még rengeteg munkára lett volna szüksége. Tehetsége az volt, türelme is – egy délelőtt a Dávid szobor tökéletes mását formázta meg gipszből, nem egészen 6 óra alatt. Ekkortájt, azaz munkásságának utolsó szakaszában, a műtermében élt. Nem vallotta be magának, de lényegében csalódott. Türelmetlen volt a saját életével szemben – ezt egy helyi lapnak adott interjúban nyilatkozta, és ez az apró személyes részlet ott maradt a formákról és külföldi elismerésekről szóló anyagban.
Máskép(p)