Gyászhír

Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa,
HEGEDÜS PÉTER
villamosmérnök, programozó
életének 60. évében, 2024. január 20-án, állandó bizakodással viselt betegség után elhunyt. Kedvessége, humora, műveltsége miatt jó volt a közelében lenni, mert szeretettel, őszinte kíváncsisággal tudott családja, barátai és a világ felé fordulni. Az elmúlt 14 év megpróbáltatásai során is megmutatta mindannyiunknak, hogy mit jelent bízni, kitartani, nap mint nap megújulni, örülni a létnek. Temetése január 23-án, kedden, déli 12 órakor lesz, az unitárius egyház szertartása szerint, a Házsongárdi temető kápolnájából. A család kérése, hogy virágok helyett koszorúmegváltás címén adományaikat a Leukémiás Betegekért Egyesület részére ajánlják fel, melyet temetés alkalmán a kijelölt perselybe lehet elhelyezni. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. 

Gyászhír

Szomorúan tudatjuk, hogy
GADO ÁGNES
életének 84. évében, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Temetése január 22-én, hétfőn, 11 órakor lesz a Házsongárdi temetőbe. Emléke legyen áldott! LEÁNYA, TESTVÉRE ÉS SZERETTEI. (3)

Gyászhír

Szomorúan tudatjuk, hogy
SZÁNTÓ MAGDOLNA
(MAGDUS),
a Terápia Gyógyszergyár nyugalmazott vegyésze január 7-én, élete 87. évében a buzai öregotthonban csendesen megpihent. Földi maradványait január 20-án 11 órakor a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. Emlékét megőrizve kegyelettel búcsúznak a VOLT OSZTÁLYTÁRSAI, ÉVFOLYAMTÁRSAI, MUNKATÁRSAI, BARÁTAI, SZOMSZÉDAI, GONDOZÓI.

Gyászhír

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama,
PAPP ÉVA
életének 89. évében, 2024. január 18-án, rövid, de súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése 2024. január 20-án, 12 órakor  lesz a Kardosi temetőben. Nyugodjon békében. A GYÁSZOLÓ CSALÁD.

Gyászhír

Szomorúan tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy
VARGA KÁROLY,
2024. január 17-én, 62 éves korában elhunyt. Temetésére 2024. január 20-án, szombaton, 13 órakor kerül sor a Kismezői temetőben, a református egyház  szertartása szerint. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (i)

Gyászhír

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, élettárs, nagytata, após, 
ILYÉS ISTVÁN MIHÁLY
életének 83. évében, 2024. január 13-án hirtelen elhunyt. Temetése 2024. január 18-án, csütörtökön 11 órai kezdettel lesz a Házsongárdi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (1)

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett keresztanya, nagynéni, barátnő,
SZÁNTÓ MAGDALÉNA
2024. január 7-én, életének 87. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó útjára 2024. január 20-án, 11 órakor kísérjük.  A Házsongárdi temetőben,  a családi sírhelynél, a római katolikus egyház szertartása szerint búcsúzunk tőle. Emlékét szívünkbe őrizzük: GYÁSZOLÓ SZERETTEI. (i)

Gyászhír

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagytata, após, testvér, szomszéd és jó barát,
id. SÁROSI JÁNOS
életének 84. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 2024. január 11-én, csütörtökön 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a Monostori temető kiskápolnájából, a római katolikus egyház szertartása szerint. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (1)

Gyászhír

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett 
megáll. (Jób. 19.25)

NAGY IMRE
autóbuszvezető
a Kolozsvári Közszállítási Vállalat nyugdíjasa, életének 77. évében, 2023. december 1-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése pénteken, január 12-én, 14.30 órakor lesz a Házsongárdi temetőben. Találkozunk a temető bejáratánál 14.15 órakor. A református temetési szertartás a családi sírhelynél lesz. Nyugalma legyen csendes! A GYÁSZOLÓ CSALÁD ÉS A ROKONOK.

Gyászhír

Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, ismerős, jó barát,
BATIZ KISBANDI ANDRÁS
82. évében, január 3-án csendesen elhunyt. Temetése február 18-án lesz a győrszentiváni temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (2)

Gyászhír

Drága barátaim! Kedves kolozsvári közönség!

Édesanyám, TÖRÖK KATALIN életének 94. évében örök álomba merült. A Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, Reményik Sándor-díjas színművész, a nagy generáció egyik utolsó tagja volt.

Mindig másokért élt. Nem csak színpadi szerepeivel szolgálta az erdélyi magyarság megmaradását. Csodálatos szavalataival, a kolozsvári kiállítások és tárlatok szinte állandó meghívott vendégeként felejthetetlen pillanatokat szerzett közönségének.

Amikor a nagyközönségnek már csak ritkán tehette, teljes egészében családjának szentelte életét. A versek szeretetét, a magyar nyelv szépségét, a választékos szép kifejezés művészetét átadta unokáinak. Ez a kincs a mi gyönyörű örökségünk.

A temetéséről a későbbiekben intézkedik a család.

Emléke legyen áldott.

A gyászoló család nevében leánya, Ágnes.

Gyászhír

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és dédnagyapa,
BALOGH ANDRÁS,
a kolozsvári Filharmónia nyugalmazott művésze, december 23-án, életének 87. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2023. december 28-án, csütörtökön, 11 órakor lesz a Házsongárdi temető kápolnájából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (i)